Jácint
17 °C
31 °C

Spagettit kell főzni az idei Bocuse d'Oron

DSC 1345
2018.06.11. 14:45

Spagetti volt a meglepetés alapanyag az idei Bocuse d'Or európai döntőjén Torinóban, ahol  Pohner Ádám és csapata képviseli Magyarországot. Pohner a verseny első napján, negyedikként kezdett főzni, reggel tíz órakor, és egészen fél négyig a konyhában lesz segítőjével együtt.

A magyar csapat már szombaton kiutazott a verseny helyszínére, addig a Bocuse d'Or tankonyháján edzettek, és igyekeztek a helyi alapanyagokból is alaposan fekészülni. A Bocuse d'Or versenyeken ugyanis mindig az arra az országra és régióra jellemző alapanyagokat kell használni, ahol éppen a verseny zajlik, - így volt ez a magyarországi döntő esetén is.

Idén a kötelező alapanyagok a Castelmagno nevű olasz sajt, a tyúktojás, olasz rizottó rizs, olasz marhabélszín voltak és mindig van egy meglepetés alapanyag, amit a résztvevők is csak a verseny helyszínén tudnak meg, ez volt most a spagetti. Lami Juli, a csapat sajtósa elmondta, örültek a spagettinek, hiszen gondolták, hogy az olaszok valamilyen tésztát választanak majd. Ezen kívül bármi mást lehet használni a főzéshez, de ennek az öt alapanyagnak rajta kell lennie a tányéron, amit egy húsztagú zsűri pontoz.

A versenyzőknek most is egy zöldség és egy hústálat kell majd elkészíteniük valamivel kevesebb, mint 5 és fél óra alatt. A torinói versenyen a főzéshez egy száz tételes, kizárólag olasz zöldségekből álló listáról kell vásárolni, amin sok az eredet védett, olasz termék szerepel, mint az ősinek nyilvánított nápolyi paradicsom, lila spárga, vagy olasz fokhagyma. Csak répából hat, paradicsomból tízféle szerepel a listán, hangsúlyozva, hogy ez az olasz konyha és mezőgazdaság egyik legfontosabb alapanyaga.

Pohner Ádám délután három órakor tálalja a vegetariánus, és fél négykor a hústálat. Ez még csak az európai döntő első napja, a verseny kedden is egész nap folyik, eredmény kedd este lesz. Pohnernek be kell kerülnie a legjobb tízbe ahhoz, hogy ott lehessen jövőre Lyonban, a döntőn.

A világ leghíresebb szakácsversenyét 1987 óta rendezik meg Franciaországban, alapítója Paul Bocuse, a világ egyik leghíresebb séfje. A világdöntő minden páratlan évben van Lyonban, minden páros évben pedig – mint amilyen a mostani is –, az európai döntő zajlik. 

(Borítókép: Fekete Antonio / Designfood.hu)