Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Népszigetről is kitiltották a beerbike-ot
A XIII. kerület kitiltotta a sörbicikliket a Népszigetről, írja a kerület Facebook-oldala. Minderről azok után döntött a képviselő-testület legutóbbi ülésén, hogy a szervezők a sörbiciklik belső kerületekből történt kitiltása után új helyszíneket kerestek, és többek között a Népszigetet találták meg.
Csakhogy a Népszigetet többi látogatójának és a környéken lakóknak nem tetszett a sörbiciklik megjelenése, jelezték az önkormányzatnak, hogy így lehetetlen pihenni. "Mivel a beerbike-ok használata veszélyt jelent például a gyalogosokra is, emellett az italozók hangoskodása, a szemetelés, a zöldterület és a környezet szennyezése átlépi a közösség által eltűrni köteles határt, a módosított rendelet önállóan bírságolhatóvá teszi azt, aki ilyen járművet alkoholfogyasztás céljából más rendelkezésére bocsát, de a jármű használóit is" - áll a kerület Facebook-oldalán található posztban.
A Belváros képviselő-testülete még tavasszal döntött úgy, hogy június közepétől tilos a Belvárosi Önkormányzat tulajdonában lévő gyalogutakon és gyalogos övezeteken a segway, elektromos kerékpár, elektromos roller, hoverboard, elektromos gördeszka, sörbike és riksa használata. A döntés hátteréről ebben a cikkben írtunk részletesebben.