Ilona
15 °C
29 °C
Index - In English In English Eng

Bárki tud fagyit varázsolni magának

7A8A9767
2019.08.11. 11:33

Már háromszor csináltam, de egyelőre még nem találtam ki, hogy mi a legjobb érv arra, hogy sufnimódszerekkel, otthon készítsünk fagyit magunknak. De ajánlom mindenkinek. Bizsergető érzés, hogy a saját konyhánkban, teljesen gyagya eljárással elkészítünk valami olyasmit, amihez egy közepes méretűn városban is maximum 5-10 percet kell sétálni nyáron.

Ráadásul valahogy úgy, ahogy már az általános iskolai kémiaórán meg kellett volna mutatni, hogy ne egy sivár sivatagnak éljük meg a magyar közoktatást, hanem mondjuk egy értelmes szolgáltatásnak, ahol elmagyarázzák, mit kell ahhoz tenni, hogy

sós jég és egy csomó tejszín segítségével, 20 perc nevetséges mozdulatsor után fagyit kapjunk.

Így kell otthon, (újrafelhasználható!) műanyag zacsikkal fagyit készíteni, fagylaltgép és mindenféle hosszúra nyúló előkészület nélkül.

Azt hittem, én vagyok a világ utolsó embere, aki rácsodálkozik arra, hogy ilyesmit lehet csinálni: A New Yorker írója egy 2018-as cikkben lepődött meg azon, hogy egy vacsorapartin, a főfogás után a házigazda kihozott egy jéggel és valami löttyel teli zsákot, és arra kérte meg a vendégeit, hogy kezdjék el rázni, és ha megunták, akkor passzolják át a következőnek. Hannah Goldfield rázta-rázta, aztán elképedve vette észre, hogy habár puhább volt annál, mint a dobozos változat a boltokból, de a löttyből fagylalt lett, és nem kellett előtte berakni a KitchenAid-robotgép edényét egy napra a mélyhűtőbe, sőt, még robotgép sem kellett hozzá. Még olyan kézzel hajtott fagylaltgép sem, ami európai szemnek inkább tűnik egy amish cosplay eszközének, mint valódi konyhagépnek.

A New Yorker-cikk írója, Hannah Goldfield összegyűjtötte, hogy manapság elég sok gasztronómiai szakoldal és szakíró próbált megoldást találni arra, hogyan lehet gép nélkül fagyit készíteni, a kedvencem az, aki annyival akarta elintézni az egészet, hogy felvert némi habtejszínt, leöntötte sűrített tejjel, és behajította a mélyhűtőbe. De Goldfield számára egyik ötlet sem tűnt annyira meggyőzőnek, mint amit a szeme előtt látott. Rögtön ki is talált egy receptet arra, hogyan lehetne még ízesebbé és súlyosabbá tenni a zacsiban rázott fagyit, de amikor megláttam, hogy mennyi a fél kilós, zsíros tejpor az egyik kedvenc budapesti szakboltomban, akkor azt gondoltam, hogy meg lehet ezt Goldfield receptje nélkül is oldani.

De azt még eddig el sem mondtam, hogy mit:

a fagyikészítés lényege, hogy egyenletes keverés mellett dolgozza össze a gép a hozzávalókat.

A köpülésszerű mozgások megakadályozzák, hogy jégkristályok keletkezzenek az anyagban, azaz hogy egy nagy, kezelhetetlen, fagyott masszává álljon össze az egész, és egyenletesen dolgozzák össze a hozzávalókban található vizet és zsírt. Rengeteg iskola létezik, de a zacskós változat alapja a tej, a tejszín és valamiféle ízesítő, hogy ne csak fagyasztott tejet együnk, hanem valami íze is legyen.

A köpülést ki lehet váltani a következő módszerrel: az alapot berakjuk egy műanyag, zárható zacskóba, majd belerakjuk egy még nagyobb műanyag, zárható zacskóba, jó sok jéggel mellette. A jeget meg kell bőségesen sózni, a nagyobb zacskót lezárni, és rázni, rázni, rázni. Nagyjából 30 perc alatt kész. A végeredmény fagyi lesz.

Az én alapom fél bögre zsíros tejből, fél bögre habtejszínből, egy csipet sóból, egy löttyintés vaníliaaromából állt, illetve pár nagy kanál vietnami sűrített tejből, mert már nem mehettem ki üres kézzel abból a budapesti boltból, miután sikítófrászt kaptam a tejpor árától.

Ezt összekevertem alaposan, beleöntöttem egy kis zacskóba, lezártam, majd a szerencsémet ismerve, a biztonság kedvéért beleraktam még egy, ugyanakkora zacskóba. Aztán fogtam a 3 literes zacskót, belepottyantottam a picit, és körberaktam jéggel, hogy majdnem teljesen ellepje. A jeget alaposan meg kell sózni, itt én kősót használtam, mert azt nem lehet, hogy abból a boltból csak egy vietnami sűrített tejjel távozzak, ráadásul minden recept a törmelékesebb, szilánkosabb kősót említi. Bőségesen meg kell szórni, mintha a jeges járdát szórnánk decemberben, miután megkaptuk a fülest, hogy jön a közteres felmérni.

És itt van a házi fagylaltkészítés mindent vivő kártyája: a só segítségével a jég olvadáspontja alacsonyabb lesz, azaz megolvad, de sokkal hidegebb marad. Ezzel sikerül garantálni azt, hogy a középen lévő trutyi a hűtő hőmérsékleténél is alacsonyabb legyen, a folyamatos rázással pedig garantálni tudjuk azt is, hogy a víz és a zsír rendesen el tudjon keveredni benne. Ez azt is jelenti, hogy majdnem húsz percig kell ráznunk egy sós vízzel teli műanyag zacskót, ami olyan hideg, hogy az erre a célra felvett melóskesztyűm is zúzmarás lett.

A rázás folyamata egy érdekes pszichológiai kísérlet, arra, hogy mi mindent hajlandó az ember elviselni, ha tudja, hogy az út végén egy jéghideg, édes desszert várja. Vannak receptek, amik azt javasolják, hogy a nagy zacskó helyett használjunk egy óriási befőttesüveget, és akkor lehet gurítani az asztalon mániákus rázogatás helyett, tizenpár évvel ezelőtt pedig elterjedt a híre egy olyan kétfalú labdának, amivel a kempingezés során önfeledten dobálozhatnak a gyerekek, miközben a labda belsejében összerázódik a fagyi, de egészen biztos vagyok, hogy ez csak egy unatkozó dizájner hülye ötlete volt, és nem pedig a gyakorlatban kipróbált, működőképes módszer. Amit viszont kipróbáltam, az a zacskós eljárás volt, amihez a következő timeline-t tudom tapasztalatból megosztani:

  • első perc után önfeledt kurjongatás, hogy ebből fagyi lesz.
  • a második percnél szörnyű felismerés, hogy még csak két perce csinálja az ember.
  • a harmadik percnél az őszinte meglepődés, hogy olyan a zacskó, mintha teljesen megfagyott volna, és vajon ennek így kell lennie?
  • a negyedik percnél a kegyetlen hazugság önmagunkkal szemben, hogy nem nézünk rá az órára, és egy percre abba a hitbe ringatjuk magunkat, hogy valójában 5 perc telt el, amíg nem figyeltünk.
  • az ötödik percnél ráeszmélés, hogy valójában nem is kellene ennyi zsírt megenni a végén.

És így tovább addig, amíg elönt minket az a világvége-hangulat, hogy az életünk mostantól egy jéghideg műanyag lufi rázásából fog állni, és egy idő után már olyan vehemenciával markoljuk meg a zsákot, mintha saját magunkat fojtogatnánk, amiért egyáltalán eszünkbe jutott ez az egész. Ráadásul azon kívül, hogy megolvad a jég a fagyimag körül, nem igazán lehet tudni, hogy sikerült-e a kísérlet, vagy ott állunk a konyha közepén egy adag bekevert tejszínnel és két zsibbadó karral.

7A8A9741
Fotó: Szombat Éva

Valamint egy zacskó fagyival. Mert ami a macera végeredménye, az tényleg fagylalt, bár valamivel puhább, és légiesebb, mint az, amit mondjuk dobozban lehet kapni a boltban, de ugyanannyira finom. A félbögrés adagolással nagyjából két főre elég mennyiséget lehet készíteni, amit későbbre is le lehet fagyasztani - ekkor értelemszerűen a könnyedségének oda. De a legegyszerűbb egyenesen a zacskóból megenni egy hosszú kanállal. Megérdemeljük.