Bakács Tibor megátkozza a polgármester gyerekeit
További Életmód cikkek
Ellentmondásos érzésekkel álltam a blokád alá vett Kultiplex előtt. A szűk járdán harminc újságíró, tévés, fotós, plusz nyolc pirszinges tinédzser nézett farkasszemet két darab bőrkabátos biztonsági őrrel, miközben nekem fogalmam sem volt, hogyan is álljak ehhez a civil megmozduláshoz. Az egyik oldalon ott volt az önkormányzat, amelyik a kilencedik kerületi szórakozóhely lebontása-megmaradása körüli tárgyalásokat váratlanul egy olyan határozott, erőpárti és bunkó módszerrel kívánta lezárni, mintha egyenesen Putyin lenne a tanácsadójuk: csütörtök reggelre tizenöt tagbaszakadt verőemberrel vette körül a Kultiplexet, mondván mostantól csak a benn dolgozó rádiósok és a személyzet léphet be, vége a járkálásnak, koncerteknek, szórakozgatásnak.
A másik oldalon viszont ott volt a Kultiplex, ahová évekkel ezelőtt rendszeresen jártam színvonalas elektronikus zenei eseményei és étterme miatt. Majd amikor az üzemeltető cseréjével megjelentek a vendégeket molesztáló biztonsági őrök, és nagyot esett a színvonal, soha többet nem látogattam a helyet. Meglehet, azóta finomodott a stílus, de ahonnan egyszer kiutálják az embert, oda nehezen szokik vissza. A szimpátia megidézését mindenesetre nehezítette, hogy a Kulti szóvivője és arca Bakács Tibor lett, aki ezen a napos csütörtökön az épülettel szomszédos, húgyszagú kis téren sajtótájékoztató címén adott elő one man show-t, olyan stílusban, mintha egyébként az önkormányzat bérelte volna fel a még lelkes aktivisták elriasztására.
Apage Satanas!
"Tegnap este még az alpolgármesterrel tárgyaltunk, arról beszéltünk, hogy nyugdíjas programot szervezünk délutánra, internet oktatást, hogy javítsuk a kapcsolatot a környéken élőkkel. Ma reggelre viszont rohamcsapatok zárták el az utat előlünk. Ezek gengszter módszerek. Nem gondoltam, hogy az erőszaknak ekkora szerepe van az önkormányzatok működésében" - vezette fel visszafogottan a programot.
"De ha ők csapatokat küldenek, akkor mi megoldjuk ezt spirituálisan. Megátkozom a döntéshozókat: apage satanas. Ez egy bizánci átok, amivel nem csak a bűnösöket átkozom meg, hanem a gyermekeiket és azok gyermekeit is" - emelte fel a hangját Bakács, aki így rögtön magára öltötte egy utcai prédikátor képét.
Aztán kifejtette, az átkot úgy kell érteni, hogy a polgármester felelőtlen magatartása miatt a gyermekeink bűnhődnek, mivel nem járhatnak majd a Kultiba.
"Esténként itt legfeljebb 2500 ember szórakozott. De ez itt a rész-egész története. Az egész részekből áll össze, és ha a részeket megszűntetjük, az egész is sérül" - tért vissza a talajra a próféta. De aztán lamentáló hangnemre váltott, és innentől már nem volt megállás: "Valami elromlott bennünk, magyarokban! Hol vannak a bátor MSZP-képviselők? Hol vannak a bátor SZDSZ-képviselők?" - tette fel a kérdést, miközben döbbenten a biztonsági őrökhöz hátráltam.
"Mi az utasítás abban az esetben, ha valaki a kerítéshez láncolná magát?" - kérdeztem egy aranyfülbevalós tagbaszakadttól, akit azonban hülye kérdésekkel sem lehetett kizökkenteni. "Kint azt csinálnak az emberek, amit akarnak" - mondta, majd megjegyezte, eddig semmi atrocitás nem történt: "ezek békés emberek."
Férfias puszik
A kisebb csoport közepén szónokló Bakács felé sandítottam, hátha konkrétumokat is megtudok az ügyről, de csak annyit láttam, hogy két rendőr felírja a showman és két kultis aktivista adatait. "Nem tudom, mi a vád ellenem, azt nem mondták meg. Pedig ilyen esetben a rendőröknek kötelességük lenne megtenni" - mondta a hallgatóságnak Bakács.
Jobb híján az épületből érkezőket interjúvolom meg a helyzetről, és a következő történet rajzolódott ki előttem: a fővárosi tulajdonban lévő épületet azért adták el az önkormányzatnak, mert a SOTE számára akartak kollégiumot építeni a közeli Üllői úton, egy park helyén. A zöldterületi arány megtartása érdekében a kerület a Kulti helyén szeretne parkot kialakítani. A nemes történetet finomhangolja, hogy az Üllői úton végül inkább mégis hotel épül. A szórakozóhely területe az önkormányzat szerint mindenesetre a tulajdonukba került. Minderről a Kultit üzemeltető Centrifuga Kft. azonban nincs meggyőződve: a földhivatal dokumentumai szerint ugyanis még mindig a főváros a tulajdonos, azaz az önkormányzat nem léphet fel az ügyben. A Kft. elmondása szerint ráadásul hivatalos értesítést sem kapott arról, hogy költöznie kellene. Elvileg tehát még él a bérleti szerződése.
A Kulti üzemeltetői a csütörtöki attaknál hiába igyekeztek megvédeni jogaikat, amelyek egyébként bérlőként még akkor is fennállnának, ha megkapták volna a hivatalos végzést. A kihívott kilencedik kerületi rendőrök azonban nem hogy nem keltek a védelmükre, hanem többek állítása szerint is puszival üdvözölték a biztonsági őröket, majd mondván, hogy nem találják azt, aki a bejelentést tette, távoztak.
A következő turnus arra hivatkozott, hogy ők nem szakértői az ilyen ügyeknek, és távoztak. Cikkünk írásának pillanataiban érkezett meg a harmadik rendőrcsapat, akik a birtokvédelmi határozat hiányában nem tesznek éppen semmit. A Centrifuga Kft. ugyanis még reggel birtokvédelmi kérelmet adott be a Közigazgatási hivatalhoz, de a határozatot eddig nem kapták kézhez.
Oknyomozásom végére megfogyatkoztak a szimpatizánsok a Kulti körül, és csak a mind forradalmibb hangulatba kerülő Bakács Tibor hangját hallottam: "vertek meg engem a rendőrök még régebben. Nekem nem új azért ez a helyzet."