Rafael
17 °C
32 °C

Diáklányok jelentik

2007.05.07. 00:42
Miért öltözik be valaki japán képregényhősnek? Miért jó hátulról előre olvasni egy könyvet? Mi van a Dragonballon túl? A SakuraCon manga- és anime fesztivál jelmezversenyén jártunk

A mangáról valahogy elsőre nekem nem egy üvöltésbe belemerevedett, bezselézett hajú nindzsa jut az eszembe, hanem egy természetellenesen nagy szemű diáklány, térdzokniban, fehér blúzban és kockás szoknyában. Befelé forduló lábfejek, naiv mosoly és akkora mellek, hogy még Pamela Anderson háta is belefájdulna. Jó, utána persze bevillan SonGoku, Naruto, Ichigo, vagy mondjuk Spike Spiegel, de az első felvillanás akkor is a térdzokni, meg a mellek. Nem én tehetek róla, hanem a japán popkultúra.

Éppen ezért akkor is ezek a végletesen torz prekoncepciók vezettek, amikor vasárnap elmentem a SakuraCon manga- és anime fesztiválra a Petőfi Csarnokba. Tudom, a kultúrmisszió, meg, hogy gyorsan fejlődik a magyar mangakultúra, hogy kialakultak végre az önkéntes fordítóműhelyek, egyre igényesebb képregények és rajzfilmek jutnak el hozzánk, és a manga már rég nem egyenlő a Dragonball Zennel, mégis, mit tegyek, engem leginkább az érdekelt, hogy olvasnak-e egyáltalán japán képregényt a magyar diáklányok. És, ha igen, szoktak-e néha nap Dokuro Mitsukainak öltözni a Bokusatsu Tenshi Dokuro-chanból.

Ezek a mai fiatalok

Az biztos, hogy Hiller Istvánnak nem kéne nagy ellenállásra számítania, ha holnaptól be akarná vezetni az iskolai egyenruhát, már feltéve, ha elég rövid szoknyát írna elő a lányoknak. És ballonkabátot, meg katanát a fiúknak. A Pecsa tömve volt mangának maszkírozott rajongókkal, a legfiatalabb SonGoku még nem múlt el hat, a legidősebb Rukia (japán tinilánynak látszó halálistennő a Bleach című mangából) pedig túl volt már a harmincon. Önfeledt fakardozás, és sikoltva szaladó térdzoknis csajok.

És most itt álljunk meg egy pillanatra, menjünk át idősödő kulturális újságíróba, és csodálkozzunk rá, hogyan is él a mai fiatalság. („Csak a technó, meg a tüc-tüc”) Mert ugyebár, amikor én a kilencvenes években gimnáziumba jártam, akkor, aki alufóliába csomagolt fakarddal mászkált és nindzsának vagy lovagnak képzelte magát, az tuti barátnő nélkül maradt. Most meg a férfi vécében smárolt a szakközépiskolás Yugi a kissé szedett-vedett jelmezű Ami Mizumoval. És egyébként is tíz éve még elképzelhetetlen lett volna, hogy egy érettségi előtt álló, miniszoknyás lány büszkén vállalja, hogy háromezer pontos támadóértékű kártyaszörnynek öltözött, most meg jelmezversenyt lehet nyerni ilyesmivel. Több százan sikítottak, és több tucat Naruto tudta, kiről álmodjon ma este.

Jelmezben jobb

Csak, hogy tisztázzuk: mangát nem csak jelmezben lehet olvasni, és az anime nézéséhez sem kell feltétlenül beöltözni. A SakuraConra viszont a legfanatikusabb látogattak ki, ráadásul nagyszabású cosplay versenyt is rendeztek, ami annyit tesz, hogy a bátrabbak előadtak egy-egy jelenetet a kedvenc képregényükből vagy rajzfilmjükből, a közönség meg lelkesen szavazott. Azt gondoltam volna, hogy ilyesmire csak pár eszelőst lehet rávenni, de legalább száz jelmezes versenyzett a színpadon, és a hatást még az sem rontotta el, hogy gyakran belekeveredtek a szövegükbe, sőt nem egyszer kínos viháncolásba fulladt a produkció. A lényeg a lelkesedés.


fotók: Huszti István

A fellépők választásából egyértelműen látszik, hogy nálunk jelenleg a nindzsákról, a kínai mitológiában elterjedt rókadémonokról, meg persze szerelemről szóló Naruto című manga a legnépszerűbb, talán, mert ezt a képregényt már magyarul is kiadták. Azért azt nem árt megjegyezni, hogy a manga a gyerekeknek írt meséktől, a tinédzserregényeken át, a mély, irodalmilag is értékelhető, felnőtteknek szóló történetekig, sőt a pornóig terjed, a kosztümös parádé pedig inkább a fiatalabbakat vonzotta, így attól, hogy nem adtak elő tinilányokat análisan abuzáló százcsápú polipokról szóló élőképeket a Pecsában, még lehet, hogy rengetegen rajonganak Magyarországon is mondjuk a hentaiért.

Ráadásul nem mindenki annak öltözött, amiért rajong. Csak ilyet tudott varrni az anyukája, valakinek be kellett vállalnia a főgonoszt, vagy sehogy sem tudott habszivacsból gyíkfarkat farigcsálni. Azért a legtöbben úgy érezték, hogy hasonlítanak a választott karakterre, többek közt az a srác is, aki perverz katonát alakított a Full Metal Panic című sorozatból. A barátnője nem nevetett olyan nagyon.

Önelemzés

Hogy miért játszanak képregényesdit egészséges tinédzserek, ahelyett, hogy kannás bortól részegen fetrengenének a No Thanx koncertjén? A szubkultúra szerencsére képes az önelemzésre, akárkit kérdeztem, hogy most akkor miért is jó SonGokunak maszkírozva, Fantával a kézben csajozni, mindenki rögtön szociálpszichológiai kiselőadást rögtönzött a hétköznapok hőseiről, a pozitív mintáról, meg a mindennapok elől a fantázia világába menekülő fiatalságáról.

Nem biztos, hogy igazuk van, de azért az látszik, hogy mangarajongónak lenni közel sem olyan rossz, mint mondjuk emósnak, vagy szerepjátékosnak. A kiegyenlített fiú-lány arányok miatt mindenképpen megéri.