További Életmód cikkek
A kormány ugye elfogadta a gazdák követeléseit, majd a két fél a magát tejnek álcázó, de valójában híg tejsavóból készült úgynevezett reggeli italokat tette meg az egész krízis bűnbakjának. Merthogy a megtévesztett fogyasztók ezt a silányabb másolatot isszák a valódi magyar tej helyett. Az egyezség másnapján jött a hír, hogy a Versenyhivatalnál feljelentettek egy meg nem nevezett gyártót, mert tejfölnek nevezett termékébe növényi zsírt rakott az állati helyett. Hamisítás a tejosztályon? Riportereink útnak eredtek és szúrópróba jellegű látogatást tettek egy véletlenszerűen kiválasztott (értsd: a szerkesztőséghez közel eső) hiper-, illetve szupermarketben.
![]() |
Tekintse meg képeinket! |
Permeátum a babazsúron
Gyorsan körülnézünk a tejosztályon. A látottak fényében kétségesnek tűnik, hogy a kormány piacellenes lépése - nevezetesen, hogy megállapodtak négy nagy kereskedelmi lánccal, hogy azok ezentúl nem kínálnak reggeli italt - bármilyen eredménnyel járhatna. Mert ott vannak például a kakaók. Amik csak a ma már megmosolyogni való XX. századi sztenderdek szerint jelentettek tejből és kakaóporból kavart italt. Gigantikus hipermarketünkben a Milli két decis, poharas terméke az egyetlen olyan magyar kakaó, ami tejjel készül, ezen kívül az összes többi kakaót (van közöttük kicsi és nagy, zacskós és dobozos) a reggeli ital alapanyagából és ízesítőkből mixelték össze. Ezek kakaó ital vagy kakaós ital néven futnak egyébként.
Valódi kakaót csak külföldi - olasz és német - gyártásút találtunk. Ezek 15-40 százalékkal drágábbak a permeátumkoktéloknál.
Gyerekek, ki kér egy kis madársavót?
Az álkakaók mellett többféle egyéb - de nem reggeli italnak nevezett - tejitalt is kapni hipermarketünkben, ám az ilyesmire kihegyezett riporter az apró betűk tanulmányozása után látja, hogy saccra jó felük-kétharmaduk permeátumból vagy savóporral készült, legfeljebb némi igazi tej hozzáadásával. Van itt Sole és Tesco Gazdaságos vaníliás ital, Milli és Sole jegeskávé ital, mind savóból, általában kevesebbért, mint egy liter valódi tej ára. Ezeknél a vásárló legfeljebb megszokás alapján feltételezi, hogy tejből vannak, a madártej esetében azonban már maga a név erős utalást tartalmaz. Ehhez képest még cinikus riportereink is meglepődtek, hogy a Nászálytej madártejének mindössze három százalékos a tejtartalma.
Gyerekek, ki kér növényizsír-habos kakaós italt?
![]() |
|
A következő gondolában lapulnak a tejszínek. Az aprócska betűk ismételt átbogarászása itt sem hiábavaló. A polcon látható 10-12 tejszín-spray fele növényi zsírból kreált álhab, a legkülönbözőbb neveken. Még a Tesco a legkorrektebb: saját márkás cukrozott habspray-jének flakonján kicsi, de legalább jól látható betűkkel írta ki, hogy nem tej alapú hab. A többi flaska külföldi, ezeken sokkal nehezebb kiszúrni, hogy miből készültek, hiszen az olyan fantázianevek, mint Menkomel Topping, Codap Schlagcreme vagy Schlag Wunder Topping nem sokat árulnak el, a ráragasztott magyar nyelvű papírcetli bolhabetűit pedig legfeljebb a hozzánk hasonlóan sasszemű riporterek képesek elolvasni. A növényizsír- és tejszínhabok persze nincsenek elkülönítve egymástól.
Főzőtejszín és zsidókérdés
A dobozos tejszíneknél ugyanez a helyzet. Pirulva jövök rá, hogy a Milli Habmestere, amivel nemrég saját kezűleg vontam be egy családtagom születésnapi tortáját, szintén növényből készült. Tölgyfazsír? Répazsír? Jegenyezsír? Lassú tűz fölött nyárson forgatott fákról fantáziálva szembesülök azzal, hogy az import dobozos tejszínek között is bőven akad áltermék és örömmel tanulom meg azt a szakkifejezést, hogy cukrászati habalapanyag. Az áltermékek gyártói láthatóan ugyanazzal a szinonimateremtési problémával küszködnek, mint azok a jobboldali politikusok, akik újító módon akarják kimondani, hogy zsidó. Kedvenceink a két műfajban: a Gran Cucina-féle növényi főzhető konyhai krém és a Csoóri Sándor-féle kereskedők.
Kriminális tejfelek
|

Levezetésnek megnézzük a tejfölöket. A történtek fényében nehezen érthető, hogy a kormány és a gazdák miért nem szálltak rá a frisssföl fantázianevű fehér trutymóra, ami a reggeli italokkal ellentétben igazán undorító ízű dolog. És sokkal inkább összekeverhető a mellette elhelyezett eredeti tejfölökkel.
Rövid telefonos nyomozással már korábban arra jutottunk, hogy a Versenyhivatalnál feljelentett, állítólag növényi zsírt tartalmazó tejfölt a szegedi Sole gyártja. A cég 1991-ben már jól megégette magát, amikor egy ellenőrzés kiderítette, hogy normál tejeiben kevesebb a fehérje, mint kellene. A dologból parlamenti álbotrány is lett. Kérdésünkre a Sole nem kommentálta, hogy valóban ők-e a feljelentés céltáblái. A meggyanúsított tejföl mindenestre tejfölízű.
Hazaúton még beugrunk egy nagyobb szupermarketbe és két kisboltba. A szupermarketben egyáltalán nem árulnak tejes kakaót, az ál- és valódi habok aránya szintén fiftififti, frissfölből pedig három félét kapni. A tesztelt kisboltok egyikében viszont egyáltalán nem találtunk álterméket és a másikban is csak egyféle növényizsír-habot. Szánakozva hagyjuk ott a kiskereskedelem dinoszauruszait, aztán elrohanunk egy habpartiba, levezetni a tejipari feszültségeket.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Kihívója akadt a Bridgertonnak, most mindenki ezt a sorozatot nézi
Tarol a Netflixen az Ifjú hölgyek kézikönyve.
április 9., 17:21
- Mindeközben
Hároméves lett Rácz Jenőék kislánya, olyan születésnapi ajándékot kapott, amit egyhamar nem felejt el
1 órája
- Kultúr
Minden eddiginél halálosabb fináléval búcsúzott A Fehér Lótusz harmadik évada
Görög tragédiába illik ez a befejezés.
április 9., 17:25
- Kultúr
Mit lehet csinálni azzal, aki magzatpózba gömbölyödve zokog?
Véget ért a Főhős Te vagy! sorozat az Indexen, a regényfolyam utolsó epizódját olvashatják.
április 10., 13:09
- Kultúr
Még be sem mutatták az új évadot, de már a harmadikat is berendelték a The Last of Usból
A drámasorozat készítői karrierjük csúcsának nevezték a szériát.
április 10., 07:52
- Címlapon
Törölték Rogán Antalt a szankciós listáról
Még soha senki nem került le erről a listáról ilyen rövid idő alatt.
44 perce
- Címlapon
A tüntetők meg akarják támadni a Karmelitát és a Sándor-palotát – papírrepülőkkel
Hadházy Ákos meghívná egy kávéra Orbán Viktort szerda reggel.
5 órája
- Címlapon
Kocsis Máté és Hidvéghi Balázs sem hagyta szó nélkül a Magyar Péterről készült mémet
A Fidesz frakcióvezetője szerint a Tisza Párt elnöke sumákolhat pár hétig Weber úr kénye-kedve szerint.
2 órája
- Címlapon
Több helyen is léket kapott a magyar ipar hajója
A vesszőfutás belső szemmel: a gyatra adatok mellett a bizonytalanság is pusztít.
6 órája
- Kultúr
Csuja Imre: Nem tudom, mit kellene még tennem a Kossuth-díjhoz
Az a fakk még üres a szekrényében.
április 9., 15:40
- Címlapon
Durván felkavarja a családi házak piacát a kormány döntése
Tízmilliókat kaphatnak a házat vásárlók.
12 órája
- Mindeközben
Molnár Ferenc Caramel nem engedné meg a lányának, hogy egy 10 évvel idősebb férfit vigyen haza: „Rettegek ettől, ha csak belegondolok”
4 órája
- Címlapon
Bosszúhadjáratot indított Kijev, megtámadták az orosz bázist, ahonnan csapást mértek Szumira
16 órája
- Kultúr
Több mint egy évtized után új regénnyel jelentkezik Thomas Pynchon
A történet Magyarországon játszódik.
április 10., 19:52
- Kultúr
A Kamaszok alkotói feldolgozzák minden idők egyik legkeményebb katasztrófafilmjét
A producerek ismét fontos témát céloztak meg.
április 10., 19:56
- Kultúr
Továbbra is forrnak az indulatok, folytatódik a tudósok pere
Az Akadémiai Dolgozók Fóruma nem hagyja magát.
április 8., 06:41
- Kultúr
A lány aggódott, amikor az apja elvesztette a munkáját
Összeállt a Kecskeméti Animációs Filmfesztivál versenyprogramja.
április 9., 11:41
- Címlapon
Mráz Ágoston Sámuel: Zárul az olló a Fidesz és a Tisza Párt között
A Nézőpont Intézet igazgatója szerint a következő év nagy feladata a mozgósítás.
5 órája
- Címlapon
Jelentős hátrányból fordítana az Aston Villa és a Borussia Dortmund a Bajnokok Ligájában
51 perce
- Kultúr
Sem lopás, sem vásárlás nem történik, itt mégis gazdát cserélnek az értékek
Már 12 helyen van Lapozó az országban.
április 8., 08:51
- Kultúr
Halott macska és emberméretű hal borzolja a kedélyeket
Bizarr dolgokat láthatunk a Műcsarnokban.
április 8., 18:17
- Kultúr
A Grace klinika babérjaira hajt a Netflix ezzel az új kórházas sorozattal
Orvosos szappanopera egy hurrikán árnyékában, ezt kotyvasztotta nekünk a Lost készítője.
április 8., 19:03
- Mindeközben
Berki Mazsi elárulta, miből tudja finanszírozni luxusutazásait: „Lehet, hogy meglepő lesz, amit mondok, de…”
9 órája
- Címlapon
Egyetlen mérkőzésre tiltották el Kylian Mbappét brutális szabálytalansága után
Megúszta a hosszabb felmentést a francia sztártámadó.
2 órája
- Kultúr
Nem volt kispályás, most mindenki rá fog emlékezni
Hatodik alkalommal rendezik meg az Esterházy Péter-focitornát.
április 9., 09:12
- Kultúr
Koncz Gábor: Fizikai támadás ért már, kétszer-háromszor, az illető megjárta
A Kossuth-nagydíjjal kitüntetett színművész elmondta, mit üzent neki Orbán Viktor, de poloskázni nem akar.
április 9., 09:07
- Címlapon
Donald Trump visszatérésével az Egyesült Államok történelmet írna Magyarországgal
Az amerikai nagykövet szerint új korszak kezdődött, ami a magyarok számára új lehetőségeket teremt.
8 órája
- Címlapon
Emberi mulasztás is állhat a száj- és körömfájás terjedése mögött
Szakértővel néztük meg a járvány eddigi veszteségeit, és hogy mit jelentene még egy madárinfluenza vagy sertéspestis.
3 órája