További Életmód cikkek
A június 23-án megnyíló, Tűzraktár nevű intézmény ugyanakkor egyelőre mégsem sikersztori a novemberi elképzelések tükrében, amikor az épület tulajdonosa, Rudas László még felújított gyárkomplexum, nyüzsgő üzletek és fedett passzázs mátrixában működő, szórakoztató-, lakó- és kulturális központot vázolt fel az Index riporterének.
Nem drogtanya
Az épületet Rudas végül nem hozatta rendbe, mivel nem nyert a kollégiumok kialakításához szükséges, és a Zeneművészeti Egyetem oktatóközpontjának megvalósítására kiírt pályázatokon. A tulajdonos látni szeretné az első nyári szezont is, hogy az épületből nem lesz-e "drogtanya", hogy a programok vonzzák-e a közönséget, és a tapasztalatok ismeretében dönt majd a továbbiakról.Rudas elmondta, hogy a lendületes művészek támogatásául ingyen ajánlotta fel a "milliárdos" értékű épületet, teljes szabadságot adva a program kialakításához. Látogatásunkkor úgy tűnt, a művészeknek ez éppen elég, talán azért is, mert a helyzet nem áll távol eredeti tervüktől. A független összművészeti intézményt ötletgazdája, a francia Etienne Samin három éve ugyanis még a Nyugat-Európában ismert és megtűrt módszer szerint, egy foglalt házban akarta elindítani. Magyar segítői azonban lebeszélték a squattolásról, mondván, az nálunk még nem eléggé beágyazott, és szimpátia helyett inkább az emberek ellenszenvét, a hivatalok támadását vívná ki. A társaság így jutott el Rudas László gyárkomplexumához, amelynek impozáns, de romos falai közt a tervek szerint egy hét múlva kezdi meg működését a Tűzraktár.
A rom háziasítása
A független, nonprofit intézményt azok a művészek takarítják, és hozzák rendbe, akik később műteremnek, próbahelyszínnek, kiállítótérnek használják majd. A közüzemi díjakat és egyéb költségeket az egyik főszervező, Gyevi-Bíró Eszter koreográfus egyesületének, a Fun Gónak 900 ezer forintos vagyonából, és a fővárostól a közelmúltban kapott 800 ezer forintból fedezik, belépőket ugyanis csak néhány programnál szednek majd.Az épületkomplexum domesztikálásában, a villany, víz és mellékhelyiségek kialakításában részt vesz még az Old Amsterdam nevű kocsma, amely nyárra szórakozóhelyet nyit a Tűzraktárban.
A Szárnyas fejvadász díszletei közt egyelőre még zajlanak a munkálatok, a szervezők szerint hamarosan kész a színházterem, lesz világítás és hangosítás is, így 23-án délután megnyithat a Tűzoltó és a Thaly Kálmán utca sarkán álló komplexum.
Tűzvonalban
18 óra - A Szépkilátás művészeti Egyesület kiállításának megnyitója
19:30 - Az Alkalmi Kapcsolatok Társulat Mádám Ka című előadása
20:30 - Kamu együttes és Dj Palotai
Éjféltől - Meglepetés akció: Közös hálóban a művészek - Táncosok és színészek hat méterrel a nézők feje felett, világító tárgyak, Krétakör Színészzenekar
A kulturális romintézményekre pedig a szintén a ferencvárosi Merz Ház adhat példát, amelynek romantikusan lepukkant boltívei alá két éve költözött be az egy generációval idősebb, magát avantgardként meghatározó művészréteg.