Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMBontják a turai malmot
További Építészet cikkek
Míg másutt (például Veresegyházon, Debrecenben) szállót vagy éttermet alakítottak ki régi malmokban, Turán egy 1929 óta álló malom sorsa annak ellenére megpecsételődött, hogy 2006-ban még helyi védettségű épületnek sorolták be. Sőt a Dora-malom még szerepel Tura 2018-as Településképi Arculati Kézikönyvében is az ipari örökségünk cím alatt:
A várost 1945 előtt rendkívül fejlett malomipar jellemezte, volt idő, amikor egyszerre három gőzmalom is üzemelt. Ma már csak ez az egy áll. A Dora-malom gőzmalom volt. A Galga völgyében neves Dora-családhoz kapcsolódik. Ipartörténeti emlék.
A malom épületét a Turai Hírlap egyik, 2008 decemberi cikke szerint független szakértő minősítette életveszélyesnek, akkori tulajdonosa viszont semmit nem tett annak érdekében, hogy ezen változtasson. 2012-ben a szomszéd telek tulajdonosa megvásárolta a malmot, majd kérelmezte a helyi védelem levételét az életveszélyes épületről. A kérelem elbírálásakor nemigen jelenthetett hátrányt, hogy a vevő, Marosvölgyi János egyben a város alpolgármestere is. A bontási engedélyt végül megkapta.
A város polgárai szerették volna meggyőzni a bontás mellett döntő tulajdonost arról, hogy a malmot számos más célra lehetne használni, pályázhatna is támogatásra, így a felújítás sem lenne olyan költséges, de Marosvölgyi János nem hallgatott rájuk. A vita annyira elmérgesedett, hogy az alpolgármester fia, Marosvölgyi Nándor, aki a telket megvásárló cég ügyvezetője, egy Facebook-kommentben kilátásba helyezte, hogy amennyiben nem bonthat, migránsszállóvá alakítja az épületet "az eperfa helyén igény szerint mecsettel."
Az önkormányzat is tehetett volna a mentés érdekében, hiszen a városi művelődési ház nincs jó állapotban, és a malom ideális lenne közösségi térnek is, de nem így történt. Helyi kezdeményezésre petíciót indítottak a malom megmentésére, amire érkezett is 324 aláírás, de ez sem volt elég, a bontást megkezdték. Turán egyébként nincs túl sok nevezetesség, a híres kastélyon kívül – ami ki tudja mennyire lesz látogatható, miután Tiborcz Istvánék befejezik az átalakítását szállodává – mindössze egy romos magtárral és egy tájházzal dicsekedhet. Meg eddig ezzel a malommal.