Baán László: A főváros zöldstopot rendelt el a Városligetben

DMARC20190722003
2020.02.29. 07:49

A Fővárosi Közgyűlés zöldstopot rendelt el a Városligetben, a saját maga által kihirdetett klímavészhelyzetet is semmibe véve

– közölte Baán László, a Liget Budapest Projekt miniszteri biztosa a fővárosi közgyűlés szerdai döntésére reagálva, amelynek értelmében a Városliget területére változtatási tilalmat rendeltek el, írja az MTI.

Baán László elmondta, hogy a Városliget Zrt. sajnálattal vette tudomásul, hogy a közgyűlés elfogadta a változtatási tilalmat elrendelő előterjesztést, mert szerintük amiatt le kell állítani a park zöldfelületét célzó összes folyamatban lévő fejlesztést, amennyiben valóban hatályba lép a rendelet. Értetlenül állnak azelőtt is, hogy a döntést úgy hozta meg a főváros, hogy Karácsony Gergelyék nem egyeztettek a park megújításáért felelős állami szervvel.

Baán László hozzátette, hogy a vonatkozó jogszabályok alapján a főváros változtatási tilalma nem vonatkozik azokra az épületekre, amelyek már építési engedéllyel rendelkeznek, vagyis sem a már épülő létesítményekre: 

  • a Néprajzi Múzeumra,
  • a Magyar Zene Házára,
  • és a Dózsa György úti mélygarázsra,

sem a jelenleg építés alatt nem álló, de építési engedéllyel rendelkező épületekre:

  • az Új Nemzeti Galériára,
  • a Magyar Innováció Házára
  • és a Városliget Színházra.

Baán László elmondása szerint a főváros döntése miatt olyan, már folyamatban lévő fejlesztések zöldfelületi munkái állnak le, mint

  • a városligeti Kis Botanikus kert megújítása és bővítése,
  • az Ötvenhatosok terén kialakítandó zöld promenád, multifunkcionális sportpályák,
  • a két kilométeres, kivilágított futókör kialakítása,
  • egy újabb kutyás élménypark, és a Városligetben található, felesleges beton- és aszfaltfelületek feltörése és visszazöldítése.

A miniszteri biztos kiemelte, hogy a változtatási tilalom nélkül ezek a fejlesztések már idén nyárra és őszre elkészülnének. Baán szerint ezeknek a fejlesztéseknek a blokkolása senkinek nem szolgálja az érdekét, ezért a miniszteri biztos arra kéri a fővárost, hogy még hatályba lépés előtt vonják vissza a döntést.

Baán László véleménye szerint ha a főváros döntése hatályba lép, teljesen hiteltelenné válik a főpolgármester zöldfejlesztések prioritását hirdető politikája, mert meglátása szerint a változtatási tilalom pont a Városligetben állítja meg a zöldfejlesztéseket, miközben a Liget projekt megvalósítását állítólag a zöldfelületek védelmében akarja megakadályozni a főváros.

Mint ahogy azt az Index megírta, a változtatási tilalommal kapcsolatban már a fővárosi közgyűlés szerdai ülése előtt vita bontakozott ki a miniszteri biztos és a fővárosi vezetés között. Baán László kedden nyílt levelében szólította fel a fővárost, hogy álljon el a változtatási tilalom tervétől. Már ekkor kifejtette, hogy véleménye szerint a tilalom a park megújítását gátolja.

A tilalom értelmezéséről a vita lényegében kedden le is zajlott a közösségi oldalakon. Bardóczi Sándor főtájépítész válaszolt Baán levelére, miszerint a változtatási tilalom egyáltalán nem terjed ki a növénytelepítési munkákra, a kormánybiztos levele vagy egyszerű tévedésekre, a vonatkozó jogszabályok ismeretének hiányára utal. Bardóczi szerint a változásokkal ugyanis a Városliget Zrt-t és magát Baánt semmi nem akadályozza meg abban, hogy fákat, bokrokat telepítsen a Városligetbe, sőt az új városvezetés éppen arra bátorítja, hogy kezdjen végre bele az elpusztított zöldfelületek rehabilitációjába.

Bardóczi Sándor időközben Facebook-oldalán reagált Baán László közleményére, posztja itt olvasható.

A Liget Projekttel kapcsolatos cikkeink pedig itt találhatók.

(Borítókép: Az épülő Néprajzi Múzeum a Városligetben 2019. július 22-én. Fotó: MTI/Mónus Márton)