A HavariaPress értesülései szerint újabb 15 millió forintot kérnek Faludy Györgytől, hogy megvásárolhassa a nemzet ajándékaként kapott lakást. A hírügynökség úgy tudja, hogy Görgey Gábor kultuszminiszter telefonon közölte a költővel, hogy csak akkor számíthat az állam 10 millió forintos támogatására, ha be tudja fizetni a vételár után az ajándékozási adót. Mivel Faludy György az önkormányzat által a lakásért kért 35 millió forintot csak támogatásokból és ajándékokból tudja előteremteni, így mindez 15 millió forintos adókötelezettséget jelent. Ennek megfizetésére a költő nem lát esélyt, és furcsállja, hogy eddig erre a kötelezettségre se a főváros sem az állam nem figyelmeztette.
Nem ez az egyetlen akadálya annak, hogy Budapest díszpolgára megvásárolhassa a sokáig ajándéknak hitt körúti bérlakást. A kultusztárca feltételei közt szerepel ugyanis, hogy csak akkor segítenek a költőnek, ha az beleegyezik, hogy halála után lakása és annak berendezése az államra szálljon, és múzeumként működjön tovább. A Kossuth-díjas költő elfogadhatatlannak és feleslegesnek tartja ezt a feltételt. Mint elmondta, ha művei miatt fennmarad a neve, úgysem lesz szükség Faludy-múzeumra, ha pedig elfelejtik, felesleges lesz fenntartani egy ilyen intézményt.
- Budapest, III. kerület Héthalom utca 14.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
- Budapest, IV. kerület Erzsébet utca 46.
- Alapterület m2 Szobák db Vételár
A Kossuth-díjas költő szerint a Főváros levélben követel pénzt. A Főváros viszont támogatásról beszél, bár semmi közük az ügyhöz. Az illetékes önkormányzat állítja, hogy a lakást ingyen odaadná, csak az eladás kerül pénzbe. Az állam szerződés nélkül adományozgat.
Rovataink a Facebookon