Angol lett a milliárdokért újjáépített budavári Főőrség épülete

Az eredeti tervek, archív fotók, régészek és művészettörténészek szakvéleményei alapján süttői mészkőből most újjáépített főőrségi épület kivitelezési költsége – a szomszédos Stöckl-lépcsővel együtt – nettó 3,7 milliárd forintba került. A kivitelezést a West Hungária Bau Kft. és a Laki Épületszobrász Zrt. végezte el. Az udvarlaki épület díszes, faragott köveit, illetve a tetején látható 12 hadi trófeát Csányi Szabolcs szobrászművész és csapata faragta ki újra. A versailles-i hangulatot árasztó, pompásan újjáépített ingatlan belül már nem ilyen szép.

Frontok és feketék

A járványhelyzet miatt fél gőzzel működő kávéház-étterem belső kialakítása modern. Itt semmi sem emlékeztet az egykori hauszmanni enteriőrre. Az egykori udvarlaki őrség szellemiségét a belsőépítészek úgy próbálták megidézni, hogy különböző, díszegyenruhás katonákat ábrázoló archív felvételeket nagyítottak fel, amelyekkel fugamentesen kicsempézték az ablakközöket és a festett falakat. A fotók elrendezési elve semmilyen koncepciót nem követ. Sem kronológiait, sem alakulat-, sem viselettörténetit. 

Melyik kép hogyan fér el a másik mellett, alatt vagy felett. Pár asztallapméretű darabot még a mennyezetre is felerősítettek.

A plafonra szinte csak olyan fényképek kerültek fel, amelyek a „bakaélet árnyoldalait” mutatják be. Míg az egyiken két fess, Jávor Pál-bajszú katona pajkosan tologatja egymáshoz lovát a sakktáblán, addig a másikon egy frissen esküdött házaspár néz üveges tekintettel le ránk, ahol a kefebajszos, Máris szomszédra hajazó öreg obsitos láthatóan jobban retteg a humanitárius okokból elvett sápadt feleségétől, mint az orosz szuronyrohamtól. De az ifjú ara sem boldogabb, hiába is vonul egyedüli hüvelyesként a sok hüvelytelen kirántott kard alatt. Az ember el is mélázik e képek alatt, vajon mit is lát.

A monotonul ismétlődő arc- és életképek tapétaszerű elhelyezése nem újdonság a vendéglátóhelyek belsejének kialakításánál. Már a reformkorban elterjedt szokás volt, hogy a vendégek kérésének megfelelve általában politikai tartalmú rajzokat, portrékat, festményeket szögeltek ki a tulajdonosok feketézőik falára, de még ekkor is ügyeltek boltjuk családias hangulatára, amit csak tovább fokozott az olajlámpások okozta félhomály. Itt nincs ilyen.

A pasztellszínek használatára ellenére nem nagyon hasonlít egy, mondjuk, ízlésesen berendezett bécsi vagy egy elegáns schönbrunni kávéházra. A kávézó eklektikusságot sugároz. Valószínűleg direkt így akarták a tervezők, hiszen az I. kerületben működő kevés vendégváró helynek a pandémia után nemcsak az ázsiai turistahordákat kell majd gyorsan és szakszerűen kiszolgálnia, hanem a Várnegyedbe szép lassan visszaköltöző minisztériumok közalkalmazottait és tisztségviselőit is.

Ami inkább problémásabb, hogy kávézóban semmilyen tájékoztató nem igazítja el az embert, hogy a fényképek kit, kiket, egyáltalán milyen történelmi eseményeket ábrázolnak, pedig láthatólag az egyik képforrásuk az a Gőgh Gábor és Monostori Péter jegyezte szakkönyv volt, amelynek szövegét már nem akarták értelmezni vagy elolvasni. 

Jóskának szeretettel

Annak ellenére, hogy monarchia regnálása alatt itt, azaz a Felső laktanya őreinek kimondottan csak a várpalota őrzését, biztonságát és díszszolgálatát kellett ellátniuk, a belsőépítészek sok olyan metszetet és fotót is kifüggesztettek, amelyek a nemesi testőrségnek, a királyi testőrségnek, a darabonttestőrségnek és a koronaőrségnek is emléket állít. Pedig a dualizmus regnálása alatt az udvarlaki (Hofburgwache) őrségtől eltérően ezek a katonai szervezetek nemcsak teljesen más feladatokért feleltek, hanem a laktanyáik is máshol meredeztek.

A Magyar Királyi Testőrség az uralkodó és családja személyes védelméért felelt. Ők Bécsben állomásoztak, akárcsak a jogelődjüknek számító nemesi testőrség. Őket csak akkor vezényelték át egy kis budapesti vendégszereplésre, ha Ferenc József nagy ritkán meglátogatta a magyar fővárost. Ilyenkor az Ybl Miklós tervezte Várkert Bazár északi, hadlakként is működő lakótömbjében szállásoltatták el őket. A déliben az uralkodó szolgaszemélyzetét helyezték el.

A darabonttestőrök a mai Dózsa György tér északi és déli oldalát lezáró, Hauszmann Alajos tervei által felavatott, két-két díszes sarokkupolával megsüvegelt laktanyákban éltek. Az Attila út 33. szám alatti Bessenyei-laktanya a tisztek szálláshelye volt. Az ő kényelmükről 14 szoba gondoskodott.

Az Attila út 31. alatti garnizonban a gyalogságot helyezték el. Ennek a 63 főből álló alabárdos testületnek kellett a budai vár reprezentációs feladatait ellátnia. Tényleges testőri feladatokat azonban csak Ferenc József bécsi temetésén és IV. Károly budapesti koronázásakor kellett ellátniuk. Ezt a két kaszárnyát a háború után társasházakká építették át. Egykori jellegzetes építészeti jegyeik már nincsenek meg.

A szerepeikben és egyenruhájukban a testőrséghez hasonlító, de hivatalosan mégsem hozzájuk tartozó koronaőrök háromszintes kaszárnyája a Váralja utca 14. szám alatt állt. Ezt a hatalmas épületet Györgyi Géza és ismételten Hauszmann Alajos terve alapján adtak át 1900 körül, majd háborús sérüléseire hivatkozva 1948-ban a földszintig visszabontották. A lebutított épületcsonkot még ma is egy állami fegyveres testület működteti tovább. Majd egy másik írásban elmondjuk, hogy miért.

Aladár, alabárd és a vibárd esete Tóth Marival

A kávéházi fotográfiákon a Főőrség múltja után érdeklődő történelemszerető ember még csak-csak felismeri báró Fejérváry Géza darabont-miniszterelnököt, Görgey Miklós koronaőr ezredest, Lázár Károly testőrkapitányt, Báthy Gyula és Dréhr Endre századosokat, egy-egy budavári Szent Jobb-körmenetből ellopott pillanatot, de 

Nemcsak a külföldieknek, hanem a laikus, a hely, a testőrségek múltját, azok tagozódásait nem ismerő bennszülötteknek is. Az ember ugyanis nem érti, hogy miért van a kócsagtollas vibárdos koronaőr, az alabárdos darabont, a Zrínyi-sisakos csendőr, a székely palotaőr meg a ludovikás tiszt portréja egymás mellett. Mi a lényegi különbség a Hartschier- és a Trabantenleibgarde-testőr között; illetve miért tettek ki nemesi testőröket ábrázoló térelválasztó naiv rajzokat, ha ők ismételten a császárvárosban, és nem itt teljestettek szolgálatot? Ennyi erővel a fej nélküli Hunyadi László üres arcképeit is kiszögelhették volna – annak sincs értelme, de őt legalább tényleg a közelben fejezték le 1457-ben.

Persze joggal mondhatja erre a kávéház és kiállítótér bérlője, hogy kérem szépen, hát pont ezért alakítottuk ki az emeleten azt az állandó kiállítást, amely megválaszolja ezeket a kérdéseket, miszerint 1920. augusztus 10-től az újjáalakított testőrségnek már Horthy Miklós kormányzó és családtagjai védelmét is el kellett látniuk, az udvarlaki Főőrség feladatkörét pedig már nemcsak a Magyar Királyi Testőrség gyalogos és lovas egységei teljesítették, hanem katonai akadémisták és a csendőrök is. Ők minden vasárnap kora délután váltották egymást az őrségben, a most replikaként újjászületett 578 négyzetméteres laktanya előtt. Ja, hogy ezt az információt már külön belépti díj ellenében kapom? Akkor érthető, hogy miért nem írtak ki lent semmit.

Annak ellenére, hogy egy többgenerációs magángyűjteménynek köszönhetően a testőrség 261 éves történelmét valóban egy picit megelevenítették a szervezők az emeleten, a látogató hiányérzettel hagyja el a helyszínt. A vitrinek mögé bújtatott eredeti egyenruhák molylepte hangulata, az egykori személyes tárgyak, kitüntetések és sisakok enteriőrje ugyanis jobban hasonlít a nagypapa padláson rejtegetett, az unoka által felfedezett egykori ludovikás titkaira, mintsem egy jól átgondolt, ötletes, XXI. századi igényeket kielégítő kiállítótérre. Ráadásul itt is kevés helyen van kiírva, hogy mit vagy kit látunk. 

Az ősz tizenhét pillanata

Ha abból indulunk ki, hogy a járvány előtt a turisták mindennap a körútig érő libasorban arra vártak, hogy végre bejuthassanak a Terror Háza interaktív, szinte az összes érzékszervüket megmozgató kiállítótermeibe, akkor az Andrássy út 60. után ez a pár szobácskányi múzeumi tér már nem fog semmilyen ingert kiváltani belőlük. Még akkor sem, ha a hírek szerint a most elkészült moziteremben naponta többször is levetítik majd azt a több évvel ezelőtt publikált, sok jelenetében történelmietlen és vizuális valótlanságokat bemutató IMAX-filmecskét, amely a Magyar történelem 3D címet viseli.

A nyilas-hatalomátvétel napján pont a testőrség volt az egyetlen olyan magyar alakulat, akik fegyveresen is ellenálltak Otto Skorzeny csapatainak. A Panzerfaust-hadművelet keretén belül 1944. október 16-án az Alagút melletti kétszintes kormányóvóhelyről a Honvédelmi Minisztériumba felvezető járaton a Szent György térre kijutó 22. Maria Theresia SS önkéntes lovashadosztállyal ugyanis heves tűzpárbajt vívtak a testőrök. Az összecsapásban 2 magyar és 7 német katona esett el, további 7 magyar és 14 német katona pedig súlyosan megsebesült.

Vitéz Igmándy-Hegyessy Géza testőrtábornok a Váralja utca 9/B. alatti családi háza ablakából szedegette le egyenként távcsöves puskájával a Lovas Palota úton felvonuló németeket mindaddig, míg a dr. Alfred Trenker SS-Sturmbannführer vezette egyik Gestapo-osztag be nem tört otthonába, s le nem fegyverezte. De ha már idekeverték a koronaőröket, akkor érdemes megemlíteni, hogy az ő kaszárnyájuk ostrománál is hasonló fegyveres összetűzések történtek. Bunda József törzsőrmester például egy olyan német közlegényt iktatott ki, akiről később kiderült, hogy egy kényszerbesorozott magyar sváb volt. Szóval jó rendezővel, forgatókönyvíróval, dramaturggal és grafikusokkal lehetne itt izgalmas és látványos mozit csinálni, s úgy tűnik, pénz is lenne rá, na de van-e ehhez akarat és hozzáértő tehetség?

Nyelvével él a nemzet

A kávéház belsőépítészeinek azonban nem a fent részletezett esztétikai és dekorációs bűnei a legaggasztóbbak. Ennél sokkal elszomorítóbbak azok a tartóoszlopokra felfestett szóösszetételek, amelyeket nemcsak függőlegesen, hanem archaikusnak tűnő, ezért többnyire olvashatatlan folyóírással pingáltak fel.

Miről is van szó? Kezdjük a könnyebbekkel! Az első ilyen felfestett kifejezés a

Tanulmányainkból tudjuk, hogy ez a gőzmozdony. Szerepeltetése akár még jó is lehet, hiszen logikus, hogy a kormányzó Turánra keresztelt különvonatán testőrök is utaztak. Semmi értelme, de legyen így.

A második az 

Még ez is kikövetkeztethető, hogy itt csak a kerékpárról lehet szó. Ha a testőröknek nem is, de a Magyar Királyi Honvédségnek tényleg voltak külföldön is bevetett biciklis alakulatai.

Ám jöjjön két, szintén ugyanezekre az oszlopokra és falakra felfestett szóösszetétel: 

Bármennyire is kreatívak e szavak, nem értjük. A dualizmus kori Kakas Márton és Borsszem Jankó című élclapok is csak pár alkalommal írták le ezeket a nyelvmeglötyögtető cikornyákat – viccből, nemhiába használja még ma is a lakosság az angolból átvett zsiráf és kenguru kifejezéseket. De mi köze ennek a két állatnak a budai várhoz, pláne egy olyan felszámolt katonai alakulathoz, amelynek egykori laktanyáját az állam most milliárdokért visszaépíttette? Semmi.

A belsőépítészek valószínűleg úgy okoskodtak, hogy Bessenyei György császári testőrtiszt, a magyar felvilágosodás egyik jeles alakja sokat tett az irodalom és tudomány nyelvének magyarrá tételében, ám ő új szavakat nem alkotott, csak a régi szókészletből élt. Kivételt csak az 1772-ben leírt „segély” szava jelentette, amelyet franciás irányú írónk a „veszedelem” és a „veszély” szavak szinonimájának szánt. A bécsi testőrírók között persze megemlíthetnénk Barcsay Ábrahám, Báróczi Sándor és Naláczi József nyelvújítókat is, ám ők szintén nem alkottak új szavakat, csak ügyesen megváltoztatták nyelvünk régies gondolat- és szófűzéseit, a terjengősség helyett a tömörségre, a szabatosságra hegyezve a hangsúlyt, ahol igyekeztek a ritmikai, zenei elemek és arányok egyensúlyát megtalálni.

Ráadásul ezeket az oszlopokra felpingált szóvirágokat eredetileg a 

amelyet 1814-ben adtak ki Veszprémben Mondolat címen. A Szentgyörgyi József írta, Somogyi Gedeon, Oroszy Pál, Fábián József és Márton István szerkesztette jó vaskos szótárral is ellátott gúnyirattal kombinált paródiában szerepelnek azok a többi nyakatekert kifejezések is, mint például a „megkönnyebbülészeti körguggolda” (árnyékszék), „fokhagymázott húsvagdaléki tolondék” (kolbász), „nyaktekerészeti mellfekvenc” (nyakkendő), „dalabáj zenér” (fülemüle) vagy az „orrfuvolászati négyzetrongy” (zsebkendő).

Hunglishman in Royal Guard Cafe

Pláne akkor, amikor észrevesszük, hogy az Országos Széchényi Könyvtárnak helyt adó, a magyar nyelv egyik bölcsőjének tartott

Ez szerepel a 40 személyes terasz napernyőin, az étlapokon, valamint a honlapjukon is. Tehát míg bent öles folyóírással erőltetik a sohamár magyart, addig kint egy másik nép nyelvén hirdetik magukat. Pedig nem kell ehhez újabb nyelvújítás! Főőrségi kávéház, semmi más! A magyar nyelv ápolásáért küzdő egykori testőr írók most biztos adnának a kobakjukra egy jó nagy csattanós barackot. Nagy szerencséjük, hogy tényleg finomak a süteményeik és a feketéik.

Van egy rossz magyar szokás, miszerint csak akkor lehet eladni valamit, ha annak angol a neve. Az jó hangzatos, azt legalább érti a turista. Érdekes mód ezt a csőlátást nem osztja a többi nemzet. A francia nem Red Millként ismeri a Moulin Rouge-t, a prágai nem Golden Tiger Pubnak hívja Bohumil Hrabal egykori kedvenc kiskocsmáját, az „u Zlatého tygra”-t. A lengyel sem Pub to the Royal Palace-nak nevezte át a fokhagymás kagylói miatt Európa-szerte híres, a krakkói királyi vár alatt megbújó „Pod Wawelem” nevű étterem-kávézóját, és ennek tükrében én sem angolul fogom majd elnevezni a londoni Buckingham-palotával szemben valamikor megnyíló „özvegy II. Bözsi néne kifőzdéje” nevű lacikonyhámat. 

(Borítókép: A Royal Guard Cafe kávézó. Fotó: Nemzeti Hauszmann Program / Facebook)