Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
A város első korszerű szállodája nem sokkal az átadást követően leégettVan egy ház Budán, fent a várban. Ma a Miniszterelnökségnek ad otthont. A történelem azonban olykor különös dolgokra képes. Összeköthet két egymással össze nem függő történetet, még akkor is, ha nincsen közöttük kapcsolat. Mert nem is a mai épület a fontos, hanem az, ami a helyén állt. Ha megismerjük a történetét, a múltat talán nem is érezzük olyan távolinak. Különösen annak tükrében, hogy Ferenc pápa Budapestre látogat, de a várba nem megy fel.
Íme a történet!
Kereken 720 évvel ezelőtt hunyt el III. András magyar király. Az Árpád-ház kihalásával azonnal megindult a versenyfutás IV. Béla külhoni leszármazottai között a trónért. Az egyik uralkodójelölt az Anjou-házhoz tartozó Caroberto volt, akit törekvéseiben a Délvidék nagy hatalmú urai, az oligarchák, a papság nagyobbik része és főleg VIII. Bonifác pápa támogatott. A Taljánföldről érkező Károly Róbertet azonban a hátuk közepére kívánták a magyar bárók, a szerviensek és Buda polgársága, akik a „lábszagú digó” helyett inkább II. Vencel cseh király fiát akarták Hungária királyának.
Először az Anjou-pártiak cselekedtek. 1301. május 13-a előtt Bicskei Gergely érsek egy kegytárgyról leemelt alkalmi koronával megkoronázta a fiatal Károly Róbertet Esztergomban. Cselekedetét a magyar rendek a tavaszi országgyűlésen arra hivatkozva érvénytelenítették, hogy a koronázási szokásjog három feltételéből csak egyet teljesítettek, a fehérvári helyszínt és a hitelesített Szent Koronával történő megsüvegelést már nem.
Mivel az elbénázott koronázást nem akarta megismételni az ellenpárt, így Kőszegi Iván nádor Esztergom erőssége ellen indult csapataival, hogy elrabolhassa az érseket, és láncra verve Fehérvárra cipelhesse a ceremónia lebonyolítására. Bicskei Gergely azonban megneszelte a hadúr tervét, így még a várostrom előtt elmenekült délvidéki cimboráihoz. A Vencel-pártiak így kénytelenek voltak Gimesi János kalocsai érseket felkérni a szertartásra, aki augusztus 27-én helyezte a 12 éves srác fejére a fehérvári bazilikában a Szent Koronát. A Prágában napvilágot látott gyermek V. László néven kezdte el uralkodását a magyarok földjén.
Bár jogilag egyik koronázás sem volt hibátlan, a pápa tajtékzott a dühtől. Isten földi imperátorát nagyon zavarta, hogy nem az ő számításai szerint alakultak a dolgok néhai Szent István birodalmában. VIII. Bonifác azonnali hatállyal pápai legátust küldött Budára. A Domonkos-rendi Niccolò Boccasini vezette testületnek azt volt a feladata, hogy a Szentszékkel ellenkező főpapokat rendre intse, a bárókkal Károly Róbertet elfogadtassa, a Přemysl-házhoz tartozó Lacikát pedig rábírja a lemondásra.
Boccasini Miklós ostiai püspök 1301 szeptemberében érkezett meg Budára. A talján főpap itt szembesült azzal a ténnyel, hogy a polgárság immár 25 esztendeje szenved a hat alkalommal is kihirdetett egyházi átok súlya alatt, amelynek fojtókötelét egyre jobban csavarták a pohos esztergomi érsekek.
Az egyház és a polgárság közötti harc akkor kezdődött, amikor 1249-ben Esztergom elveszítette fővárosi rangját, és az ország új központja Buda lett. A székhelyváltás ellenére a Monoszló Lodomér, majd utódja, a Bicskei Gergely vezette érsekség azonban nem akart lemondani korábban megszerzett adószedési jogáról, amit a királyi fennhatóság alá került és így szabadabbá vált budaiak illetőség hiányára hivatkozva folyamatosan megvétóztak. Nemcsak szavakkal, hanem tettekkel is. Nem fizettek vámot a városukba érkező külföldi kalmárok, a Dunán működő hajómalmaik, a révészdíjak, valamint a saját piacaikon történt adásvételeik után sem.
Az egyházi átok bár vallási köntösben jelent meg, oka kezdetben anyagi természetű volt.
Az érsekség, az óbudai káptalan és a (margit)szigeti apácák bosszúja, finomabban fogalmazva gazdasági háborúja, Laokoón kígyójaként fojtotta meg szép lassan a főváros lakosságát, mélyre elásva a település éppen kinyíló financiális lehetőségeit. A budaiak nem mehettek a Dunára halászni, a kültelki búzamezőikre aratni, szőlőt szüretelni, és abból a jóisten örömére bort készíteni. A vesztegzárat Krisztus keresztjét viselő fegyveresek tartották fent.
Ebbe az interdiktum sújtotta légkörbe érkezett meg december derekán Niccolò Boccasini pápai legátus, aki a lakosság szenvedéseit látva azonnal zsinatot hívott össze a Nagyboldogasszony (Mátyás)-templomba. A gótikus boltívek alatt azonban mindenki meglepetésére a főpap nem gyógyírt nyújtott, hanem az ifjú Vencel király jelenlétében egybegyűlt polgárokat és egyházi személyeket megfenyegette a pápai kiközösítés legsúlyosabb formájával.
Pokolra jut ez a hitszegő város és annak minden polgára, ha nem adják vissza az elbitorolt egyházi javakat, utólagosan nem fizetik meg az elmaradt dézsmákat és hajóvámokat, illetve ha nem ismerik el törvényes királyuknak Károly Róbertet!
Szónoklata hatalmas botrányba fulladt. Miklós püspök testi épsége védelmében bár rögtön nyúlcipőt húzott, ám fenyegetését beváltva 1302 májusában Pozsonyban csak kihirdette a hetedik, a korábbi megszorításoknál még súlyosabb következményekkel járó átkát. A „gyógyító büntetésnek” szánt úgynevezett exkommunikáció nemcsak Buda polgárságát lökte ki ekkor az anyaszentegyház szerető öleléséből, hanem a történelmi Magyarország Vencel (V. László) királyhoz hű területeit is. Az egyházi kiközösítés, a kiátkozás a középkori ember életében nagyon komoly riadalmat és súlyos következményekkel járó büntetésnek számított. Ezt mai ésszel már nehéz felfogni.
Az ukáz értelmében a Vencelhez hű területeken a papok nem keresztelhették meg a gyermekeket, nem gyóntathatták meg a bűnösöket, nem eskethették össze a házasodni vágyókat, és nem temethették el a halottakat sem, ami annyit tett, hogy a nem szentelt földbe elhantoltak – elvileg – rögtön a Pokol valamelyik bugyrába jutottak. Szünetelt az egyházi bíráskodás és a szentségek kiszolgáltatása is. A harangok elnémultak, a templomokat bezárták. Miklós püspök diktátuma kijelentette azt is, hogy ha Buda kiátkozott lakóközössége egy éven belül nem tér meg bűnbánón az anyaszentegyház cuppanós ajkaihoz, akkor Róma egy keresztes hadjárat keretén belül széttiporja majd a magyar klérus csapataival együtt az eretnek várost!
Tragikomikus módon a kiátkozott budaiak nem rémültek meg az újabb egyházi átoktól. Mivel az exkommunikáció név szerint felsorolta az esztergomi érsekség bukszáját megkárosító személyeket, azaz „Kárász” Petermann János városi bírót, Hermann Márk esküdtet és Prenner Kuncz ispánt, így e díszes kompánia 1302 őszén meglepő ellenlépést tett a Vatikán legnagyobb megdöbbenésére.
Petermann – az újabb kutatások szerint már Peturmann bíró – megbízta Tót Márton esküdtet, hogy találjon olyan papokat a városban, akik a tilalom ellenére mégis elvállalják a szolgálatot, és hajlandók lennének újra keresztelni, esketni és temetni.
A várkapitány Lajos pap vezetésével szintén zsinatot hívott össze a Nagyboldogasszony-templomba, ahol az alsópapság segítségével nemcsak feloldották magukat a kiközösítés terhe alól, hanem a gótikus boltívek alatt ők is fennhangon, égő gyertyák fénye mellett kiátkozták az egyházból az Anjou-párt főpapjait, a délvidéki oligarchákat, sőt Krisztus földi helytartóját, magát a katolikus egyházfőt, a római pápát is!
Az akkori viszonyok között világraszóló botrány nem volt egyedülálló eset. Hozzávetőleg ugyanebben az időben, 1302. február 11-én IV. (Szép) Fülöp francia király is elégettette VIII. Bonifác pápa hamisított bulláját a párizsi Notre Dame előtt, és eretneknek nyilvánította Dante nagy ellenfelét.
A budaiak interdiktuma miatt a pápa ismét őrjöngött dühében. A magyar főváros azonnali ostromára utasította Károly Róbert hadait, akik 1302 őszén meg is jelentek Buda falai alatt Bicskei Gergely esztergomi érsek, a zágrábi, a pécsi és a bosnyák püspökök bandériumaival együtt. Az ostromlók követelték Vencel király kiadását, de a polgárok ezt megtagadták. Az Anjou-párti hadak ekkor kezdték el pusztítani Buda külvárosait és szőlőit, mire a védők kirohantak és összecsaptak az ellenséggel. Az ostromló sereg végül arra a hírre, hogy Kőszegi Iván nagy erőkkel közeledik, elvonult a falak alól. A vereséget látva Niccolò Boccasini pápai követ Pozsonyból Rómába menekült.
A sikertelen várostrom miatt VIII. Bonifác pápa 1303 májusában így kénytelen volt egy újabb, szám szerint most már a nyolcadik egyházi kiközösítést is kihirdetni, amely már nemcsak Buda népe és Vencel magyar király elátkozását jelentette, hanem az egész magyar nép exkommunikálását is a Sátán nagy örömére. Őszentsége azonban nem érte be ennyivel. Kiátkozta másik nagy ellenfelét, a francia királyt is!
Szép Fülöp nem habozott a válaszlépéssel. Megbízta Guillaume de Nogaret alkancellárt, hogy Schiarra Colonna olasz nemes 500 lovasával kibővített seregével együtt ostromolja meg az itáliai Anagni-kastélyt és gyilkolja meg az ott henyélő pápát. A szeptember 7-i akció részleges sikerrel járt. A franciák egész napos harc után, estefelé egy őrizetlenül felejtett hátsó bejáraton betörtek a palotába, ám tévedésből nem a katolikus egyházfőt, hanem a díszes fehér tunikában pont ott pompázó
Bicskei Gergely esztergomi érseket koncolták fel,
aki csak azért volt jelen, hogy átvehesse az érseki palliumot (méltóságjelvényt) a szentatyától. Ezt az esetet ma már úgy jellemeznénk, hogy emberünk rosszkor volt rossz helyen.
Amikor kiderült a félreértés, akkor a támadók minden rés mögé benéztek, így találták meg a négyszemélyes ágya alatt csecsemőpózban reszkető, korábban önmagát Isten vikáriusának tartott tiarást, akit két éjjelen át kínoztak, majd harmadnap reggelén a bíborosok által fellázított tömeg kiszabadított a fogságából. VIII. Bonifác, a pápaság világuralmának konok hirdetője, Dante szerint a farizeusok fejedelme és saját nyájának farkasa, egy hónappal később, 1303. október 11-én halt bele sérüléseibe Rómában.
Mivel a magyarokat megátkozó Niccolò Boccasino püspök lett a pápa utódja XI. Benedek néven, így II. Vencel cseh király kiskorú fia biztonsága érdekében rögvest Budára sietett seregével. Nem harcolni akart, hanem Prágába vinni gyermekét a kardinális szerepet betöltő Szent Koronával együtt. Túszként magával vitte az Anjou-párthoz tartozó Werner László budai városbírót, rektort is. Az uralkodó óvatossága azonban semmit sem ért. Az egyházfő halála után két évvel később a „szlávok atyja” is átadta lelkét a Teremtőjének. Ő nem erőszakos halál által, hanem tuberkulózisban hunyt el.
A Budáról kimenekített fia azonban már nem volt ilyen szerencsés. A III. Vencel néven Csehország és Lengyelország uralkodójának is megkoronázott V. László ugyanis hiába mondott le nagyvonalúan a magyar trónról, 1306 nyarán őt is meggyilkolták. A Zbraslav Krónika szerint a halálos döfésre akkor került sor a morvaországi Alamóc városának káptalanjában, amikor a
15 éves fiatalember pont a nagydolgát végezte az árnyékszéken. Vele együtt a Přemysl-dinasztia királyi ága is kihalt.
Mielőtt elmondanám a cikk címének konklúzióját, egyeseknek magát a poént, jöjjön a magyar történelem egyik korai drámájának utolsó draftja, maga a retardáció, a katasztrófa kibontakozása előtti késleltetés utolsó bekezdései.
1307 tavaszára Károly Róbert körül szép lassan elfogytak az ellenkirályok. Caroberto nemcsak egyre szilárdabb gazdasági és katonai erőre támaszkodhatott, hanem fokozatosan megnyerte a korábban Anjou-ellenes magyar oligarchák jó részét is. XI. Benedek pápa akaratának megfelelően az ifjú Anjou az új esztergomi érsekkel, Monoszló Tamás közösen a Komárom megyei Udvardon zsinatot hívott össze, ahol kihirdették a Buda lakossága ellen szóló kilencedik egyházi átkot, amely Zolnay László történész szerint
A korábban beígért vérszivattyús keresztes háború elindítását jelentette!
Diktátumuk szerint ha Caroberto sikerrel veszi be Buda várát, akkor nemcsak az itt székelő, Róma számára hitszegő papokat fogják majd karóba húzni, hanem az összes szakadár polgárt is. A Vencel védelmét nélkülöző lakosság vagyonát az arra érdemesebbek között akarták szétosztani. Mivel a zsinat negyvennapos bűnbocsánatot hirdetett a főváros minden megtámadójának, így Károly Róbert táborába tömegével érkeztek a rabló- és szerencselovagok, a haramiák, a tolvajok és a közönséges gyilkosok.
A hadműveletet a pápakiátkozó Petermann bíró elődje és ellenfele, a cseh fogságból megszökött Werner László egykori városi bíró irányította. Ő találta ki, hogy ne ostrommal, hanem csellel vegyék be a várost. Szent Petronella napját követő csütörtökön, azaz 1307. június 1-jének éjjelén az ő és Csák János vezette csapatok beosontak a Zsidó (a mai Fehérvári) kapun a várba, és betörték Petermann János házának ajtaját.
A Képes Krónika beszámolója szerint Petermann álmából felriadva, anyaszült meztelenül szökött ki otthona hátsó ajtaján, s mászott le pőrén a várfalon, de ő legalább megmenekült.
Tóth Márton és Herman Márk tanácsos, valamint a magisztrátus további 12 tagja már nem volt ilyen szerencsés. Őket álmukban elfogták, majd másnap lovak farkához kötözve végigvonszolták a város utcáin, hogy Buda legnagyobb piacán mindannyiukat felnégyelhessék, izomzataiktól megfosztott csontjaikat a tűzbe dobhassák. Werner László kézre kerítette a pápát kiátkozó Lajos papot is, akit szakadár társaival együtt Monoszló Tamás esztergomi érsekhez vitetett, aki először bebörtönöztette őket, majd módszeres kínzás után mindannyijukat megölette.
Károly Róbert budavári győzelme után Petermann bíró hatalmas méretű palotáját az őt kíméletlenül üldöző és levadászni kívánó Werner László comes kapta meg. Bár a régi-új várkapitánynak volt egy Katalin nevű leánya, az épület tulajdonjogát nagyon hamar megörökölte a prágai börtönt megjárt „hősünk” unokahúga, Klára asszony, aki 1352-ben végrendelkezett. Ebből a dokumentumból tudjuk, hogy az emeletes épület a Szent János- (ma Vízivárosi) kapu déli oldalának szomszédságában állt, amit Pataki Vidor művészettörténész és Végh András történész
a mai Dísz tér 18. – Színház utca 11. szám alatti telekkel azonosított.
A török kiűzése után a bécsi udvar erre a házhelyre egy emeletes kaszárnyát építtetett, amelyet 1845-ben alakítottak át a Császári és Királyi Hadmérnökkari Igazgatóság számára. Az épület 1920-ban lett a római katolikus Tábori Püspökség központja. Annak ellenére, hogy az emeletes ingatlan sértetlenül megúszta Budapest ostromát, a kommunista államgépezet politikai okok miatt 1951-ben inkább lebontatta. A copf stílusú ház helyére az elvtársak egy parkot telepítettek, amelyet anakronisztikus módon Püspökkertnek neveztek el. Szintén antiklerikális felfogásuk jeléül keresztelték el 1954-ben a pápakiátkozó Petermann bíróról a Kapisztrán tér és a Bécsi kapu tér közötti utcácskát, amely csak a rendszerváltást követően kapta vissza eredeti, Nándor elnevezését.
A karmelita kolostorba beköltöző Miniszterelnökség krónikus helyhiánya miatt a Püspökkertet 2018-ban beépítették. Ekkor épült fel a kormányfői kabinet új irodaháza. A Zoboki Gábor és Csiszér András tervezte nyeregtetős épület csak tömegében próbálta követni a korábban itt elnyúló épületet. Orbán Viktor miniszterelnök hivatalának legfőbb érdekessége az épület sarkán elhelyezett, a klasszikus ábrázolásoktól eltérő Szent Mihály-arkangyalszobor, amely egyik kezével a magyar címert tartja, a másikkal pedig a keresztet. Lábainál a gonoszt megtestesítő sebzett sárkány készül utolsó támadására.
Mivel most már tudjuk, hogy a miniszterelnökség a pápakiátkozó Petermann bíró háza helyén épült fel, így a fentiek tükrében teljesen új megvilágításba helyezi Markolt György alkotását.
Ferenc pápa és a magyar miniszterelnök közötti kapcsolatot ma a diplomatikus, de hűvös távolságtartás jellemzi, aminek oka, hogy a katolikus egyházfő nem ért egyet Orbán Viktor migránspolitikájával. A szentatya most fél nap erejéig eljön a magyar fővárosba, ő pontifikálja az 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus ünnepi zárómiséjét, de nem államfőként, hanem vendégként érkezik Budapestre. Bár korábban nem akart, Ferenc pápa mégiscsak találkozik Orbán Viktorral: fél órát elölt majd a magyar államfő és a magyar kormányfő társaságában, de nem megy fel a várba. A találkozónak nem a Petermann budai bíró háza helyére épült miniszterelnökségi irodaház, hanem egy „semleges pesti hely”, a Szépművészeti Múzeum ad otthont.
A történelmi események tükrében a hely kiválasztása sem tűnik véletlennek. Az egyházfő a személyes vizit után a Hősök terén fogja celebrálni a Statio Orbist, és immár, ismerve Petermann bíró házának történetét, annak is van történelmi áthallása, hogy a prédikációt is tartalmazó szertartás végén őszentsége nem haza vagy más európai városba utazik, hanem pont abba a Pozsonyba, amely 719 évvel ezelőtt is befogadta a budaiakat elátkozó Niccolò Boccasino püspököt, a későbbi XI. Benedek pápát.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon