Bejártuk a Király utca legendás bordélyait

2021.10.01. 21:31
Itt szeretkezett a saturészeg Bismarck, költötte el országának vagyonát I. Milán szerb király, és párbajoztak az ifjú mágnások Melanie művésznő kegyeiért.

Budapest első vigalmi negyede a Király utca és környéke volt. Szinte mindegyik házban német nyelven működő mulató, kocsma, kupleráj, café chantant, varieté, brettli, zenés kávéház, dalcsarnok, sangerei, zengeráj, tinglitangli, orfeum vagy revü működött.

Az éji életnek központja ősidőktől kezdve a Király utca. Élénk, pezsgő és lármás. A boltok legnagyobb része nyitva van. Száz meg száz banda nyaggatja hangszereit a nyilvános helyiségekben, a kávéházakban és tánctermekben: kihangzanak az éjbe, s egy kaotikus zsongássá folynak össze. Az első éji sétám alkalmával csak a »Kék macská«-ig szándékoztam eljutni, hol a honatyák szokták megpihenni fáradalmaikat. De ez se sikerült, mert míg csak a »Kék macská«-ig jut az ember, ha lelkiismeretes szemlét akar tartani, kilenc-tíz helyiségbe kell bepillantania 

– jellemezte az immorális, germanizáló fészkeket Mikszáth Kálmán 1881-ben.

A „fekete macska” csalfa arca, ajka egy kassza-csapda

Pocakos „legnagyobb palócunknak” valóban igaza volt, hiszen az Európa-szerte ismert és kedvelt „Blaue Katze”, avagy a „Kék Macska” mulatóig jó pár, szórakozóhelynek álcázott cicamica-elosztón keresztül juthatott csak el a kíváncsi emberfia. Rögtön ott volt az út elején a Király utca 9. szám alatti „Fekete Macska” zengeráj, a híres-neves pesti Chat Noir. A kétemeletes városi palotát még gróf Jakabffy Miklós táblabíró építtette 1807 és 1810 között Brein Fülöp terve alapján. A ház aljában 1863-ban nyitott ki a „Három Rózsa” cégérű söröző.

Ez az intézmény annyira sikeresnek és népszerűnek számított ekkoriban, hogy az épületet sokáig csak Három Rózsa-házként ismerték a pestiek. A vendéglátóhely hamar kinőtte magát, 1867-ben Lohr János terve alapján még egy sörraktárt is fel kellett építtetnie Jakabffy bátyónak a ház udvarára. A család 1909-ben adta el tulajdonát Weiszenfeld Jakab kereskedőnek, aki a Három Rózsa helyén ekkor nyitotta meg a fent nevezett, leginkább kandúroknak fenntartott, párizsi hangulatú mulatót. A hajnalig nyitva tartó intézmény hamar hírhedté vált Budapesten.

A nagyérdemű közönség ugyanis nemcsak pikáns tartalmú kuplékat, sanzonokat, énekeket és meztelen combokat láthatott, hallhatott és kaphatott a fellépő énekes- és táncosnőktől, hanem alkalmi szexet is. (Az emeleti bordélyházba a színpad mögötti rejtekajtón átlépve lehetett észrevétlenül felosonni.) Érdemes megemlíteni, hogy ezeken a deszkákon mutatták be először és utoljára Réthy László etnográfus, numizmatikus, nem utolsósorban akadémikus Lőwy Árpád álnéven megírt „Monya Panna, avagy a megbaszott hősi picsa. Közösülési dramolet három felvonásban” című obszcén, alpári és trágár darabját is, amely unalmassága ellenére annyira felháborította a palotát építtető Jakabffy családot, hogy 1910-ben arra kötelezték az akkori háztulajdonost, hogy a

Király utcára néző timpanonból azonnal vésesse le hatalmas méretű nemesi címerüket,

hogy a vendégek még csak véletlenül se kössék össze Lőwy Árpi „büzér” szexista mondatait családi heroldjukkal, amely szintén egy nagyobbacska macskát, egy nyelvét kiöltő oroszlánt ábrázolt három csillag felett. A timpanonban látható címerpajzs ezért üres a mai napig. A kuplerájt 1918-ban záratta be a hatóság.

A Kék Macska atyja bandzsa, ha cafka Marcsa szarka

Mikszáth sétaútját követve a Király utca 15. szám alatt kell újra megállnunk. Ebben a háromemeletes bérházban működött a híres „Kék macska” dalcsarnok. A sarokházat még gróf Szelényi József tápiószelei földbirtokos és öccse, gróf dr. Szelényi Lajos orvos építtette. Az 1852-ben átadott, romantikus stílusú épületet Pollack Ágoston terve alapján kivitelezték, igazi dísze az Oetl Antal öntödéjében legyártott nyolc öntöttvas oszlop által tartott üvegtetővel befedett udvar volt. Ezen a télikertnek is helyt adó udvaron alakította ki 1855-ben a színészként is gyakran fellépő Feistinger János a dalcsarnokát, amely korabeli varietéműsorokkal várta látogatóit.

A magyar varieté ősének is tekinthető intézmény 1864-től már országos hírűnek számított. A leginkább német nyelvű műsor meglehetősen változatos kínálatot nyújtott az artistaprodukcióktól a pucéran eljárt kánkánelőadásokon át a kuplékig és a burleszkekig bezárólag. Itt vetkőzött Katica, Boriska, Aranka és Irén táncosnő, itt énekelt a végzet asszonyaként ismert Waldau Jeanette, a csábító tekintetű Hildegarde és Fischer kisasszony, illetve Melanie, a „pikáns-énekesnő”, aki Budapest ifjúságát, számos főurát, bankárját és egy seregnyi agglegényt csavart hűvös tekintetével és vörös ajkaival az ujja köré. A Veszprémi Független Hírlap 1888-ban így számolt be a Kék Macska szőke démonáról: 

Két reményteljes ifjú párbajban esett el érte, egy bűnfészekbeli, erkölcsileg megromlott nőért. Egy tisztességes család egyetlen gyermekét, minden reményét börtönbe juttatta, ki egyetlen szavára váltót hamisított. És a szegény anya?  A szégyen, a bánat sírba vitte, megölte! És Melanie kisasszony hiúsága, egy-egy véres párbaj után, mely érte vívatott, kielégítve lett. Szerette, ha érte a vér patakzott. Örült, ha érte halt meg az ifjú. Örömében ilyenkor felujjongva úgy-úgy felkacagott! Méltó vetélytársai voltak énekestársnői, kik igyekeztek Melanie-t túlszárnyalni fosztogatásukkal. 

Hasonló démoni versenyről számolt be 1890-ben a Vadász- és Versenylap is. A mai Központi Városháza félemeleti helyiségében ekkoriban működő 

»Foliès Caprice« és a »Kék macska« nemzetközi szépei között hatalmas verseny folyt, és a pálmát – az aranyhajú és aranyos kedélyű Morro nővérek eltávoztával – nehéz odaítélni. Mert míg Norrah Darresnél, a párisi Eldorádó vezér énekesnőjénél a sikk utánozhatatlan, addig Leopold, Taufel, Mizi Gizi, Mayerhoffer, Bihary stb. sanzonénekesnőink ingerlő tüzével és ifjabb bájaival kétségtelenül magasabb «hódítási recordok» éretnek el.

A csábító sziréneken kívül a Blaue Katze műsorárában persze ott találjuk a két Mutzbauer artistalányt; a kihívóan kemény humoráról ismert Chorini Richárd, Schönberg Rudolf, Honetz Károly, Spiro Henrik, Frizi Edelweiss, Karl Hornau és Hansi Reichsberg kupléénekest, valamint Stampfl Gusztáv Adolf bűvészt is. A műsorszámok közt persze néha-néha magyar nyelvű is akadt: Baumann Károly, Kuppetz Ferenc és Gerő József itt mutatta be mindig először csiklandós és sikamlós szövegű kuplédalait.

A korabeli cikkek szerint az inkább brettli (ripacskodó, vásári színjátszó) eszköztárával működő Kék Macska nívós bordélyházként is igen felkapott volt.

Porzó, azaz dr. Ágai Adolf humorista-újságíró az „Utazás Pestről-Budapestre” várostörténeti írásában így írt a mulatóról: 

Az efféle mulatóhelyek anyaintézete Budapesten a »Kék Macska«, melynek nagyobb volt a híre külföldön, mint Petőfinek, a tokaji bornak, magyar lónak, sőt még, mint a tiszaújlaki bajuszpedrőnek, pedig az utóbbi mindenütt kapható, az Arany-szarvtól az Északi-sarkig. Jártak is csudájára e karmos állatnak. Helyébe azonban inkább oda illett volna a kék disznó. Ami a dalcsarnokban hangzott, az nem volt nyávogás, az röfögés volt: mégpedig olyan, hogy a dragonyos káplár is belepirulhatott.  

Hasonló véleményen volt Mikszáth Kálmán is, amikor így mutatta be az intézményt a „Kaszinótól a Beleznay-kertig” című írásában Cassius álnéven:

Az orgiák, a kiélt sanzonénekesnők, a frivol couplettek hajléka. Közmondás, hogy ahol húsz tót megtelepszik, ott mindjárt pálinkamérést kell nyitni. Még inkább áll ez a mágnásokra nézve, kiknek (…) a Kék Macska… nélkül lehetetlen megegzisztálniok.

Szintén ő írta az „Éji séták és éji alakok” művében, hogy

Az éj lányai magyarul árulják a szerelmet. Magyar portéka ez, s magyarok közt kelendő.

A testi huncutságot meg nem vető Jókai Mór szintén megemlékezett a nevezetes helyről „Az asszonyt kísér – Isten kísért” című írásában. 

Mindennap ugyanazok a chansonettek, az előre ismert több mint kétértelműségekkel; ugyanazok az énekesnők, hol szőke hamis hajjal, hol barnával, az a visítozás, kiabálás, ser, bor, puncs, szivar és hajkenőcs-bűz, merész táncfigurák és őszinte oldalbadöfések, szalicilsavas pezsgő, s hölgyek, akiknek az is jó. Leányok, akikkel az ember per tu van, s férfiak, akiknek a Lauskerl [aljas / szó szerint tetű legény] már titulus: az embernek utoljára ettől is elmegy a gusztusa.

Nyakba a tanga, ha csacska Anna kannában adja

Ennek tükrében nem lehet csodálkozni, hogy a mulató állandó vendége volt a híres-hírhedt, hazárd- és kártyajátékairól is ismert dr. Szemere Miklós ügyvéd, szentpétervári és római nagykövet, versenyistálló-tulajdonos, a japán eredetű cselgáncs magyarországi meghonosítója; itt lumpoltak a Károlyi, Eszterházy, Festetics és Széchenyi grófok, kik utóbbiak azért is érdekeltek voltak a nívós lokál felkeresésében, mert a házat építtető gróf Szelényi Lajos háziorvosuk volt Nagycenken.

Szintén megfordult az intézményben Habsburg-Lotaringiai Rudolf trónörökössel karöltve öt magyarországi látogatása során hivatalosan csak egyszer (1881. május 15. éjjel) bevallottan a walesi herceg is, aki később VII. Edvárd néven Nagy-Britannia királya és India császára lett.

A Budapest folyóirat ekkori száma meg is említi, hogy a herceg, miután megnézte a Verlobung am turf (Eljegyzés a lóversenyen) című bohózatot, beleszeretett a mulatóhely világszép énekesnőjébe, Waldau Jeanettbe. Az induló románcnak azonban állítólag Viktória anyakirálynő – a brit világbirodalom uralkodója – rövid úton véget vetett azzal a harsány felcsattanásával, hogy

van már elég kurtizán a családban, minek hoz maga ide nekünk még egyet?

Bár tény, hogy nem csak itthon, hanem külföldön is gyakran terjedtek olyan hírek Edward hercegről, hogy előszeretettel keresi fel a frivol szórakozóhelyeket, és kedveli a rangján aluli társaságokat, ám ezek többnyire rosszindulatú, túlzó pletykáknak minősültek. A mendemondák inkább abból eredhettek, hogy a későbbi király a társasági programokon, lóversenyeken és táncestélyeken gyakran vette ki a részét a szórakozásból, és előszeretettel táncolt hajnalig. 

Buzinkay Géza kutatásából ráadásul azt is tudjuk, hogy a walesi herceg harmadik budapesti tartózkodásakor, 1885. október 8-án a saját kívánságára az Orfeumból a szállására (a mai Pollack Mihály téri Károlyi-palota) bekérette az olasz származású Maria Paccra szalonénekesnőt, Schönberg Rudolfot, a „Kék Macska” énekes-komikusát és Rosenzweig Vilmos karmestert.

Döngölt földön nyögött, hörgött, gyönyörködött

Persze a Kék Macskában megfordult a német birodalmi kancellár legidősebb fia, Herbert von Bismarck politikus is, aki érkezését követően pár órával már botrányba keveredett.

Az ifjú porosz államminiszter totál részegen pucéran felmászott a színpadra, hogy a nézőknek megmutathassa Isten teremtette édes gyökerét.

Mindenki meglepetésére azonban a rendőrök nem a meztelen Bismarckot, hanem a felháborodott közönséget távolították el a mulatóból.

Az ifjú herceg állítólag annyira szomorú lett, hogy nincs már kinek mutogatnia magát, hogy felment a Kék Macska harmadik emeletén megbújó egyik szalonba, ahol nagy örömére észrevette, hogy egy kisebb férfitársaság gróf Hoyos Margit Malvin úrhölgyet kényezteti minden lehetséges módon és oldalról. Ő is beállt a sorba. Az aktus olyan jól sikerült, hogy kis Bismarckunk 1892-ben Marguerite-et feleségül vette Bécsben. Az asszony ekkortól állítólag már csak férjének tartotta fent bájait.

A Kék Macskában táncolt még I. Lajos Fülöp francia „Polgárkirály” unokája, Lajos Fülöp Albert orleans-i herceg, Párizs grófja, a leendő trónörökös.

Csaknem másfél hónapig itt mulatott napi rendszerességgel I. Milán szerb király, aki Ljubica Ćorović történész szerint a balkáni ország éves bruttó hazai termékének csaknem másfél százalékát gurította le a torkán 500 fős kíséretével együtt budapesti tartózkodásakor. Ez bődületesen nagy összeg volt már akkor is.

Sok nemzet ennyi pénzből finanszírozta hadserege békebeli működésének a felét. Az Obrenović-dinasztia tagja valószínűleg még többet is elköltött volna dorbézoló szerbjeivel, ha tudta volna, hogy mi is az a GDP.

Mivel a Kék Macska házi szerzője, Oroszi Antal 1889-ben önállósította magát, s megnyitotta a Foliès Caprice nevű zengeráját, a Király utcai mulató fénykora véget ért. A sarokházat ekkor vette meg gróf Pejacsevich László horvát–szlavón–dalmát bán, akinek jelentős része volt az 1868-as magyar–horvát kiegyezés létrehozásában. A politikus 1890-ben alakította át az épületet Kirschenbaum Keresztély építőmesterrel.

A zengeráj új bérlője Radics István lett, aki a dalcsarnok felújítása ellenére 1893-ban kénytelen volt bezárni az Európa-hírű intézményt. Az egykor szebb napokat látott házból ma már csak egy olyan szexuális segédeszköz emlékeztet a „dicső múltra” és a ledér nőkre, amelyet a vállalkozó kedvűek saját felelősségükre ki is próbálhatnak. 

Ez az eszköz nem más, mint a lépcsőház tövében felszerelt, WC-papír-tartóra hasonlító szerkezet, amelybe a fedetlen tomporú kurtizánok kapaszkodtak, hogy rögtön ezzel a kedves élménnyel alapozhassák meg az intézményükbe betérő, félrelépésre hajlamos mágnásokat, grófokat és uralkodókat.

Az épület ismertebb lakói bár a Kék Macskában fellépő művészek voltak, ám rajtuk kívül szintén itt élt Salzer Mór, aki a Gresham-palota Venezia kávéházát tette világhírűvé, illetve itt töltötte gyermekkorát Fenyő Miksa író, a híres „Nyugat” című irodalmi lap alapító-főszerkesztője is.

A Korzóban sztornó a porzó, ha torzód hordó

Ha Mikszáth Kálmán gyalogútját követjük, és most nem pazarlunk sorokat a fentiekhez hasonló szórakoztatást nyújtó, Király utca 17. alatti „Vörös macska”, a Király utca 19. alatti, beszédes nevű „Fogazó kacsa” és a 21. alatti „Jó pásztor” nevű egykori bordélyházakra, akkor a következő állomás a Kazinczy utca sarkán működő játszótér, ahol 1957-es lebontásáig egy háromemeletes bérház állt. Ennek az egykori épületnek a kulcsait még 1871-ben vette át építtetője, Lepora Sándor kereskedő és neje, Lyka Katalin, a görög származású Lyka D. Anasztáz bőrkereskedő lánya, akik 1882-ben engedték meg Sattler Hermina úrhölgynek, hogy „Gambrinus” néven egy kocsmát nyisson a földszinten. Ezt a vendégvárót 1885-ben alakították át egy nagy forgalmú, napi rendszerességgel működő, zenés énekműsorokat, bohózatokat, sanzonokat felsorakoztató dalcsarnokká, amely a „Walhalla” nevet kapta.

Mivel ez az intézmény a bécsi származású Edit és Müllert énekesnő alkalmazásával sem bírta a gazdasági versenyt a Kék Macskával, így tulajdonosai 1893-ban bezárták az intézményt. A lokál helyén 1896-ban nyílt meg a „Korzó” nevű kávéház, amely a berlini származású Rujder Adolf ötletének köszönhetően már szerencsésen ötvözte a feketeleves-fogyasztást, a nívós zene élvezetét és a bordélyházi szórakoztatást. A nagyban utazó német vállalkozó ugyanis nem csinált mást, mint a József körút 38. szám alatti mulatójában bevált gyakorlatot sikeresen átültette az Erzsébetvárosba is, azaz „minőségi” prostituáltakat alkalmazott pincérnői munkákra.

A pincérnők mindig más és más fegyvernem egyenruháját húzták magukra a huszárdolmánytól a dzsidás mentén át az ulánusok uhlankájáig bezárólag, hogy így keressék meg pluszkeresetüket. 

A turpisság itt az volt, hogy a lányokkal csak olyan pózban lehetett összebújni az emeleten működő szobák valamelyikében, amilyen katonai ruha volt rajtuk.

Ha huszárdolmányt vettek fel, akkor csak lovaglópózban érintkezhettek, ha dzsidás mentét, akkor kutyapózzal imitálták a lándzsát. Aki eltért, vagy változtatott a behatolási pozíción, pénzbüntetést kapott. Érthetően a pajkos lányok mindig erre törekedtek.

A bárcásokon kívül persze gyakran fellépett a színpadon Jenny Mills angol származású kánkántáncosnő, Minnie Davies amerikai énekesnő és több francia származású sanzonénekes is, akiket általában Márkus Alfréd zeneszerző, művésznevein Rózsa Márkus vagy Fred Markush kísért zongoraszó mellett. A zenésznek egyébként több sikeres dala volt. Ilyen többek között a „Dikhely-Kukhely”, a „Walkower Móni”, „Matild, maga mindenáron zülleni akar”, „A Maxim, a tanyám”, „Kalács nélkül nem kell a méz”, „Miért olyan rövid a szoknyád, Melanie” vagy a kabarékban mai napig rendszeresen játszott „Stux, maga vérbeli párizsi lett!” című dal. Virtuális sétánkat innen folytatjuk majd tovább.



  • Hírek
  • Hírek