Divat lett vadnyugati szellemvárost venni

A 32 éves Brent Underwood három évvel ezelőtt gondolt egy nagyot, és vett magának egy kaliforniai szellemvárost. Nem az ő árajánlata volt a legnagyobb a nyilvános liciten, ám a konzervatív felfogású eladónak jobban tetszett a fiatal vállalkozó mitikus vadnyugatra felépített turisztikai elképzelése, mint a másik vevőjelölt marihuána tematikájú vidámpark-ötlete. Brent, az általa alapított 180 hostel profitjából 1,4 millió dollárt (kb. 433 millió forintot) fizetett ki Cerro Gordo egykori bányászváros tulajdonjogáért. Ebbe az összegbe beleszámították a szellemváros gondnoka, a 22 éve kincsvadászként magányosan itt vegetáló Robert Desmarais tíz évre előre bekalkulált fizetését is.

A környék első írásos megemlítése egy ötfős mexikói csapatnak köszönhető, amelyik 1811-ben térképezte fel a környéket. Ők adták a Cerro Gordo elnevezést a völgynek, amelynek jelentése „Zsírhegy, vagy Zsíros hegy”, amely valószínűleg a felszínen talált kisebb-nagyobb méretű ezüströgökre utalt. Felfedezésük hamar feledésbe merült, mert az őshonos serrano indiánok kincsvadászatuk közben megtámadták őket, a csapat tagjai közül hármat megöltek, az életben hagyott két főt pedig hosszas fogság után csak úgy engedték szabadon, hogy megígértették velük, hogy soha nem fognak ide visszatérni. Ha személy szerint ők nem is, de beszámolóik alapján az ezüstre éhes mexikóiak 1862-ben csak visszatértek a helyszínre. 

A hegyekben álló ezüstről szóló mesék hamar benépesítették az Inyo-hegy északnyugati fekvésű völgyét. Ezt a soha vissza nem térő urbanisztikai fejlődést látva, Victor Beaudry ekkor nemcsak egy kocsmát nyitott gyorsan a bánya közelében, hanem a kifizetetlen számlák után szépen lassan meg is szerezte a teljes hegy, később az egész hegység bányászati jogát is az alkoholban gyógyírt kereső bányászoktól. A kocsmáros gyorsan épített is két olvasztót.

Pár év elteltével már ő lett a környék legvagyonosabb embere. Ennek tükrében nem meglepő, hogy a kocsmáros alapította meg az Union Mine névre hallgató bányavállalatot. Ehhez a vállalkozáshoz 1868-ban társult egy Mortimer Belshaw nevű üzletember, aki a saját pénzéből nemcsak, hogy megépíttette az első Los Angelesbe közlekedő teherkocsi állomást, hanem ki is építette a Yellow Grade Road néven ismert első országutat is, amelynek használatáért persze pénzt kért.

Az amerikaiak hivatalosan 1869-ban vették át a város üzemeltetését. Az egyre nagyobb mennyiségben előkerülő ezüst és ólom miatt 1870-ben két új nagyobb teljesítményű olvasztót is felépítettek a város szélén és a közeli Owens-tónál. A két gép napi 9-10 tonna nemesfémet olvasztott. 

Ez utóbbi tény kiemelése talán azért is fontos, mert ennek a több négyzetkilométeres vadonnak a kivágása miatt lett napjainkra végérvényesen kopár, cserjés, és elsivatagosodó Kalifornia, Nevada és Arizona szinte összes hegysége és völgye. Más szóval brutális volt a nemesfémbányászat környezetre gyakorolt pusztító hatása. Ellenben tény az is, hogy az itt kibányászott ezüst jelentősen elősegítette Los Angeles regionális fejlődését.

Az addig feltárt járatokban egyre kevesebbszer került már elő értékes ásványkincs, a vízkészletet kifogyott, amit a rossz időjárás miatt két hónapig nem is tudtak feltölteni, ráadásul az időközben kijózanodó bányászok beperelték az Union Mine bányavállalatot is, vitatva a terület felett, az ő illuminált állapotukat kihasználó furmányosan megszerzett tulajdonjogát.

Ezt az utóbbi problémát 1876 januárjában úgy orvosolták, hogy létrehozták a Cerro Gordo Unió Konszolidált Bányászati Társaságot, amelyben kivétel nélkül mindegyik kocsmai tartozása miatt szegénnyé vált bányász tulajdonrészt kapott. Ekkor úgy tűnt, hogy minden problémás ügy megoldódott, ám 1877-ben egy heves bányatűz miatt váratlanul leégett az egész település.

De Cerro Gordo nem adta fel. 1905-ben amikor a szomszédos Panamint-völgyben újjáéledt a bányászati tevékenység, akkor az alig lakott települést tokkal-vonóval megvette a Great Western Ércvásárló Társaság. Szimatuk jó volt, mert modernebb szerszámaikkal és módszerekkel 1907-ben kiváló minőségű cinket találtak a város körül. A közeli Owens-tó vizének felhasználásával a bányászatot azonnal elkezdték amit egészen az aknák kimerüléséig és a tó kiapadásáig, 1924-ig folytattak. Ekkor mindenki elhagyta a várost.

Cerro Gordo jelenleg már csak 22 házból, egy korabeli hotelből, és egy vegyesboltból áll. A legközelebbi lakott település Lone Pine, amely innen 48 kilométerre van. Csak itt működik élelmiszerbolt, benzinkút és orvosi rendelő. A szellemváros megvétele után Brent Underwood azonnal hozzálátott a házak felújításába, hogy a puskaporszagú vadnyugati érzés miatt idelátogató hátizsákos turistáknak megfelelő szállást tudjon biztosítani.

A rekonstrukciónál igyekezett korhű és eredeti anyagokat felhasználni, vagy a meglévőket regenerálni, de sokszor a szerencse is mellé állt. Ilyen véletlen felfedezés volt, amikor rájött, hogy a szalon eredeti, 1870-es években ácsolt hajópallóinak nagyobbik része Lone Pine bezárt gyógyszertárának padlóját fedi, amelyet 1920 körül adott oda az akkori kocsmáros a patikusnak azért, hogy a számlái kiegyenlíthesse.

A kétkezi munkák mellett persze Underwood komótosan felfedezte a környéket is, a gondokkal közösen bement az elhagyott tárnákba is. Császkálásai alatt sok érdekes, a múlt században eldobált és elhagyott tárgyat talált, amelyek most kiállítási tárgyként megtekinthetőek helytörténeti múzeumában. Ilyen érdekes talált lelet például az a kisméretű vasárnapi iskolai himnuszkönyv, amelyet 1841-ben nyomtattak ki; más szempontból értékesebb az a félig eltemetett színtiszta ezüstöntvény, amely 18 kilogrammot nyom.

De talált már régi, lefűrészelt csövű rozsdás winchestert is, sőt egy olyan takaróba csavart bőröndöt is, amelyben nemcsak egy katona régi egyenruhája volt, hanem a néhai férfi egész élete is: számlák, banki kivonatok, peres papírok, a szeretőjének el nem küldött, ám tőle megkapott szerelmes levelek, megsárgult családi fényképek és a férfi gondolatai a létezésről, az élet és a halál értelméről. 

Persze nemcsak a tárgyak, hanem a száraz levegő miatt jól konzervált házak is sokat tudnának mesélni. Jó példa erre az egykori szalon régi pókerszalonja, ahol a mai napig jól kivehető egy falba fúródott golyónak a nyoma, alatta pedig egy nagyméretű megszáradt vértócsa. Ez a gyilkosság ráadásul egész jól dokumentált. Az 1892-es elnökválasztáson amikor Amerika-szerte fellángoltak a politikai nézetkülönbségek – így Cerro Gordóban is, akkor

Brent Underwood online is közzétett kutatásaiból jól tudjuk, hogy a város történetében volt olyan időszak, mikor hetente lelőttek valakit az utcán. Ennek függvényében elég sok a megmagyarázhatatlan jelenség a szellemvárosban. Az egyik legenda például arról számol be, hogy a házak között gyakran lehet látni két gyermek elmosódott éteri testét, akik egy 1872-es gyújtogatás elől menekülve ragadtak bent egy szekrényben, ahol füstmérgezésben hunytak el. Underwood azt mondja messynessychic.com videó konferenciáján 2020-ban, hogy bár ő ugyanabban a házban lakik, ahol a gyermekek meghaltak, de ő még nem találkozott a szellemeikkel.

Olyasmi azonban gyakran előfordul, hogy zárt ablakok előtt megmozdulnak a függönyök, a tárgyak arrébb csúsznak, vagy leesnek a helyükről, éjjelente pedig fura hangok hallatszanak. Egyszer két napra eltűnt a pénztárcám onnan, ahol hagytam, majd két nappal később felbukkant a hotelben a pénztárgép mellett, mintha azt akarta volna valaki nekem jelezni, hogy ideje fizetnem és arrébb állnom.

Volt egy félelmetes élményem is. Miután megvettük a várost, néhány barátom meglátogatott, akikkel több hétre elmentünk a környéket felfedezni, kempingezni, a vadnyugati érzést a szabadban átélni és magunkba szívni. Amikor késő este visszajöttünk, akkor látom, hogy a házammal szemközti, 1890 körül épült emeletes ház konyhájában ég a villany. Aztán valaki kinézett az ablakon, bezárta az ablakot, és a fény stroboszkóp-szerűen villogni kezdett. Nem gondoltam rá túl sokat, mert ekkoriban sok alvállalkozóval álltunk szerződésben, hogy a romosabb épületek tetőszerkezetét és gerendázatát kijavítsák, így rögtön aludni mentem. Másnap amikor átmentem a szemközti, általam csak Amerika Hotelnek hívott házba, üres volt. A munkásokat és csomagjaikat nem találtam sehol sem, még a kijelölt munkaterületen sem volt egy árva lélek se. Megkérdeztem Roberttől, a gondoktól, hogy hol vannak a melósok? Ő zavartan rám nézett és azt mondta:- Nos, ők már két hete elmentek.

Megpróbáltam ésszerűsíteni a dolgot, és az egészet letudtam azzal, hogy ez a valami az áramingadozás miatt volt. Megint átmentem a házba, lekapcsoltam a biztosítékot, kitekertem a foglalatokból az izzókat, becsuktam a redőnyöket és bezártam az épület összes zárát. Aznap este látom, hogy ismét világít a fény a konyhában. 

Racionális és szkeptikus ember vagyok, de amikor ebben az emeletes házban vagyok és a hosszú folyosón sétálok, amelynek mindkét oldalán négy-négy szoba van, a legvégén pedig a konyha, akkor mindig az az érzésem, hogy nem kellene itt lennem. Csak így tudom leírni. Tehát újabban azt teszem, hogy éjjel abszolút nem megyek be, nappal pedig mindig csak a gondnokkal közösen merészkedem be ide. Úgy gondolom, ha nem zavarom a kísérteteket, akkor ők is békén hagynak engem, és nyugodtan tudunk egymás mellett élni.

Brent Underwood és városának történetét a nemzetközi sajtó a koronavírus-járvány ideje alatt kapta fel. A járvány miatti megszorítások miatt ugyanis a gondnok visszatért családjához Arizonába, így a kísértetek lakta településen, az élőket egyedüliként képviselve Brentnek kellett helytállnia. Bohémsága miatt csak egy sima pólóban váltotta gondnokát, mely felelőtlen döntése már másnap megbosszulta magát, amikor egy heves, négy napig tartó hóesés teljesen befedte és a külvilágtól teljesen elzárta Cerro Gordót. Vezetékes ivóvíz híján így a srác olvasztott havat fogyasztott ha szomjas volt, és hónapokra felhalmozott főtt rizst és tonhalkonzervet evett, ha korgott a gyomra.

Állítása szerint nagyon furcsa érzés volt a pandémiát egy szellemvárosban megélnie. 

A tűz oka a mai napig ismeretlen. A jó nagy késéssel megérkező tűzoltóság szerint a balesetet valószínűleg a régi elektromos vezetékek és kiszáradt, papírvékony vastagságú falak begyulladása okozhatta. Brent közösségi gyűjtésbe kezdett, hogy az eredeti állapotába visszaépíthesse az elpusztult épületeket.