Betonból kizsaluzott flaskát építettek volna a Kiskörúton

A katonai felmenőkkel rendelkező Philipp Strobel jogász, Drezda polgármestere 1680-ban döntötte el, hogy a város északnyugati részén, a Großenhainer út 130. szám alatt egy kocsmával kombinált vendégfogadót fog nyitni. A „Wilder Mann”, azaz a „Vadember” keresztnéven futó tekintélyes méretű, kétemeletes kricsmi hamar felkapott lett a szászok körében. 

A vendégfogadót 1702-ben örökölte meg a városatyától veje, Lüder Hildebrand vezérőrnagy, II. Erős Ágost lengyel király és szász választófejedelem főhadsegédje, az uralkodó gyalogságának egyik modernizálója, aki 1734-es végrendeletében a tulajdonát Henriette nevű lányára és annak férjére, a szintén jogot végzett Caspar Heinrich von Benekendorff titkos tanácsosra, gyalogsági altábornagyra hagyta. Mivel az örökös marsalli ranggal is rendelkező Pomerániából származó nemes nem igazán akart a jól jövedelmező örökségével bíbelődni, így azt felesége jóváhagyásával még ebben az évben eladta egy négyfős társaságnak.

Ennek a gazdasági tömörülésnek volt a vezetője Johann Georg Jobst. Ez a pénzügyi zseni találta ki 1735-ben, hogy a nagyobb haszon érdekében hozzák létre a világ legelső franchise-hálózatát, azaz minden számukra fontos európai városban építsék meg a jó hírnévnek örvendő „Vadember” helyi megfelelőjét, amelyet nem feltétlenül ők működtetnének, ám a haszon egy részét havonta behajtanák bérlőiktől.

A gondolatot hamar tett követte, s csakhamar kinyitotta kapuit a frankfurti, stuttgarti, prágai, brünni, salzburgi, linzi, passaui, bécsi, pécsi és ceglédi leányintézmények. A kompánia 1736-ban vásárolta meg Pesten a mai Károly körút 5.-Dob utca 2. saroktelket, hogy itt építhessék fel a szállodával kombinált poharazójukat.

A várakozásokkal ellentétben a pesti emeletes kocsma nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A tulajdonosok 1744-ben eladták birtokukat Kerstinger István vállalkozónak, aki vegyeskereskedésként működtette tovább az intézményt, de ekkor már „Zum Wilden Mann” azaz „Vademberhez” címezve. 

Az ingatlan 1807-ben leégett. A sarokház új tulajdonosa, gróf Marczibányi János Csanád megye alispánja, kórházépítő és jeles mecénás lett, aki 1808-ban újjáépítette frissen megszerzett tulajdonát. A rekonstrukció során meghagyták a körútra néző domborművet.

A XIX. század végén itt működött a Machlup Adolf bőrgyáros alapította és vezette Első Pesti Spodium és Csontlisztgyár Rt. képviselete. Az I. világháború ideje alatt az Auguszta Hadsegélyező Alap értékesítette itt katonasapka jelvényeit. Az étteremmé nemesült egykori szász eredetű kocsmát ekkor már Stern Miksa vendéglős vezette.

A vendéglátóhely mellett 1898-ban kezdte el működését az a „Diana” nevű patika, amelyet Fónagy József gyógyszerész 1905-ben költöztetett át a szemközti, Károly körút 24. szám alatti Kriegler-bérház aljába. A „Vadember” melletti gyógyszertárat Erényi László és Erényi Béla patikusok vették meg. 

Dr. Erényi Béla, testére és neje 1929-ben bontatta le a Károly körúti Marzibányi-házat. Míg a főbejárat felett látható emberfejes zárókő a Kiscelli Múzeumba került, addig Pest legrégebbi cégére, a Vadembert és szűkebb környezetét ábrázoló szobor az épület helyén egy év múlva átadott új üzlet- és bérház saroktornyának Károly körúti frontjára került vissza. „Herkules” mai napig ott van, galambszarosan bár, de onnan szemléli a Kiskörút forgalmát.

A sósborszesz után Diana-házként emlegetett bérpalota terveit Fischer József készítette el. Az építész a hatemeletes bérház saroktornyát eredetileg az ókori istennőt ábrázoló egész alakos szoborral megkoronázott gloriettként képzelte el, ám 

A patikusok ragaszkodtak hozzá, hogy a gazdagságukat és hírnevüket jelentő sósborszeszük felnagyított üvegcséje legyen a torony mintája. Ők valóban egy gigantikus méretű, betonból kizsaluzott flaskát akarták viszontlátni a Belváros szívében, a Dob utca sarkán.

Erről az „amerikai típusú építészettől” azonban a városvezetés hallani sem akart. Kompromisszumos megoldásként a tanács csak az üvegcse elnagyolt kupakjának megépítését engedélyezte, amelyet végül egy lecsupaszított küllemű, enyhén domború végződésű nyolcszögletű tűztoronyban próbáltak valahogyan szimbolizálni. A vasbetonszerkezet tervezője és statikusa Kardos Ferenc volt.

A „kupaknak” sokáig nem találtak megfelelő funkciót. Kezdetben a közeli, Gerlóczy utca 6. szám alatti Tűzőrség használta tűzmegfigyelési állomásként, de a telefon és a távírók korában a fizikai megfigyelés és szemle már akkor elavultnak számított. A tornyot Budapest 1944-1945-ös ostromakor a német hadsereg használta géppuskafészekként. A közhiedelemmel ellentétben innen nem a szomszédos gettót, és az oda bezárt zsidókat lőtték, hanem magaslati tereptárgyként az építmény szimplán „csak” a város védelmében vett részt. Az 1956-os forradalomkor hasonló harcoknak volt a tanúja a kupak.

Az Egyesült Államokból hazatérő Szirtes András filmrendező 1996-ban vette meg a komfort nélküli kupakot. Míg a legalsó, 13 négyzetméteres kör alaprajzú helyiségben a filmstúdióját alakította ki, addig a felső, 12 négyzetméteres helyiséget meghagyta a galambok territóriumának. Anyagi gondjai miatt a művész 2005-ben adta el tulajdonát. A háznak azóta „két kupakja" van. Míg a háztetők feletti a beavatott szerelemes párok egyik kedvelt titkos találkahelye, addig a lenti, ráadásul pont ugyanezen a névvel, az italaival és az étkeivel várja a betérőket.