Justin Shubow: A modern építészek egoisták, lelketlenek és tradícióellenesek

2021.11.04. 11:26
Az amerikai építészkritikus szerint a tervezők is csak maguknak, és nem az embereknek terveznek többnyire ronda házakat.

2018-ban nemtől, rassztól, életkortól, iskolai végzettségtől, vagyoni helyzettől, illetve pártpolitikai hozzáállástól függetlenül az amerikaiak 72 százaléka jelentette ki, hogy nem kedveli a modern szövetségi építészetet, ugyanakkor szereti a tradicionális, nemzeti jelleget megtestesítő, emberléptékű  házakat.

Ezt az országos felmérést és az ebből született tanulmányt a Justin Shubow építészkritikus vezette Képzőművészeti Bizottság végezte el. A lakosság egyöntetű döntésén felbátorodva adta ukázba 2020. december 18-án Donald Trump a „szép, szövetségi polgári építészet népszerűsítéséről” szóló 13967. számú végrehajtási rendeletét, amelyet elsőként a fővárosban honosítottak meg. Az elnök döntésének megfelelően Washingtonban immár négy éve csak a klasszikus és a klasszicista szellemben megtervezett új középületek építését ösztönzi az állam a modern és technokrata helyett. Az elkészült pályaművekről gyakran kikérik a lakosság véleményét is. 

Mivel beiktatása után Joe Biden amerikai elnök egy 110 éves hagyományt felrúgva májusban leváltotta posztjáról Justin Shubow építészkritikust, így az Amerika-szerte elismert, a kortárs építészek mumusának tartott szakember most Európában kezdte el hirdetni esztétikai keresztes háborúját – a néhai Sir Roger Scruton angol filozófus szellemi örökségét továbbgörgetve a modernisták ellen. A Mathias Corvinus Collegium meghívására Budapestet is felkereső Justin Shubow exkluzív interjút adott az Indexnek.

Régebben a magyar fővárost úgy jellemezték, hogy az „ezer torony városa”, a „Duna gyöngye”, „Európa kis Párizsa”. Építészeti szempontból megfelelnek még ezek a jelzők napjaink Budapestjére?

Budapest az elmúlt 100 évben sokat veszített épített örökségéből. Ráadásul a II. világháború után szinte csak minőségromboló házak épültek önöknél.  Amit az 1945 előtt emelt házakból meghagytak, vagy valamilyen okból megmaradt, csak az számít még most is Budapest értékének, karakterének és lényegének. Csak ezekért, a XX. század elejéig megépült házaik, és persze a gyógyvizeik miatt keresik fel az önök fővárosát a turisták, s nem a modern épületeik miatt.

A kortárs magyar építészetet nálunk is sokan jellemzik provinciálisan kisstílűnek, unalmasnak, ötlettelennek, bugyutának és bumfordinak. Egy tengerentúlról érkezett építészkritikusnak is ez ennyire nyilvánvaló?

Igen. A kortárs építészeknél nemcsak a magabiztosság hiánya figyelhető meg, hanem az a forradalminak mondott önromboló magatartás is, amellyel görcsösen el akarják törölni a múltat. Nemzetközi minták alapján valószínűleg ezt a folyamatot ők is újrateremtésnek mondják, ám ez a „tabula rasa” nem jelenti azt, hogy jobb házakat tudnának alkotni, mint az általuk lenézett elődeik. Alkotásaik minőségében, kvalitásban, szellemiségében és szépségben messze elmaradnak az elbontott vagy a régebben épült értékektől.

Konkrétan melyik épületekre gondol?

A Müpa épülete olyan modernizmust képvisel, amelyben semmi poétikus sincs. Inkább a gép és a technológia metaforája. Az a behemót, folyamatosan villogó ronda épület nekem hatalmas csalódás volt. A Nemzeti Színház tervezői legalább megpróbálkoztak valamilyen hibridszerűséget összehozni, amely ötvözi a modernizmust és a tradicionális építészetet, de sajnos egyik iránynak sem felel meg a teremtényük. Aránytalan, torz, bumfordi épületet alkottak meg, de legalább megpróbálták.

A modern építészettel van baja, vagy tényleg nem jók a magyar építészek?

Az építészet közügy. Másként kell kezelni, mint egy festményt vagy egy regényt. Ezt nem lehet hazavinni. Ráadásul mivel az ember naponta szembesül az épített környezetével, ezért az építészetet mindig ránk fogják erőltetni a civilizációs fejlődésre hivatkozva. Le Corbusier mondta egykor, hogy „a ház egy gép”. Ezért a kijelentése miatt nincsenek ma már a Földön építészmérnökök, csak geometriában gondolkodó tervezők. Az ő szellemi követői azok, akik közszemlére kitett és ránk erőltetett „szerkezeteik” működése érdekében ideológiai alapon feláldozzák embertársaikat. A kommunizmusban ezt új embertípusnak mondták.

Hiányos tudásuk miatt pusztul a lélek, a humánum és minden, ami emberi, ami szép, ami felemelő. Ha a ház ablakai megfelelnek az emberi szemeknek, akkor hatalmas üveghomlokzataik azt a képzetet keltik, mintha egymás fölé helyezett napszemüvegek lennének. Ez azt sugalmazza, hogy az épületeiknek rejtegetnivalója van, „nem akarnak” senkinek sem a szemébe nézni. Ez egyébként a pókernél szokásos, amikor lapjainkat elrejtjük, és blöffölünk. Míg ezek a házak azért hazudnak, mert „tudják”, hogy rondák, addig a tervezőik azért, mert nem akarják elismeri, hogy csak ennyire képesek.  Ezért szeretnek elbújni homogén felületeik mögé. Ők a szépet burzsoá giccsnek tartják, nem eszik figyelembe, hogy a többség nem szereti az öncélú, egoista építészetet.

Ezek a tervezők azért sem akarják figyelembe venni az átlagemberek véleményét, mert ők kizárólag csak maguknak akarnak tervezni. Nekik hazájuk történelme, múltja és tradíciói bűnnek számítanak. Ezt az örökséget nem akarják sem felvállalni, sem továbbgondolni, sem továbbfejleszteni. Csak az a cél lebeg előttük, hogy kollégáikat túlszárnyalják, és megnyerjék valamelyik szervezetük szakmainak mondott díját. Mindenáron. Még olyat is kitaláltak, hogy létezik jobboldali és baloldali építészet, pedig mindenki tudja, hogy nincs ilyen, de egy ilyen kijelentésért a világ sok szegletében már elismerés és anyagi jutalom jár.

Nyílt titok, hogy amikor a brutalista szellemben alkotó Rem Koolhaas sztárépítész-provokátort megkérdezték, hogy ő milyen házban lakik, akkor eleinte folyamatosan hárított, hogy érdektelen ez a kérdés, s csak a sokadik újságírói rákérdezésnél merte bevallani, hogy az otthona egy öreg viktoriánus stílusú ház. Mi ez, ha nem képmutatás és csalás? Amíg mi szenvedünk az embertelen és technokrata házaitól, addig ő pont ott keres menedéket, amit megsemmisíteni kíván.

Szóval akkor utálja a modern épületeket…

Természetesen nem vagyok az új épületek ellen, sőt az új design ellen sem, de úgy gondolom, hogy a múlt technikai és épületszobrászati színvonala még mindig sokkal nagyobb értéket képvisel, mint napjaink építészete. A műegyetemeken sajnos már nem vagy csak nagyon kevés óraszámban oktatják az esztétikát, a klasszikus építészetet és a szabadkézi rajzot, pedig ez utóbbi sokban növelné a hallgatók térlátását és magabiztosságát. Az Egyesült Államokban is már csak három-négy helyen tanítják ezeket a tantárgyakat, holott tudjuk, hogy az emberek igénylik, vágyakoznak a díszítésekre. A nők is azért vesznek fel szép ruhákat és ékszereket, hogy tovább növelhessék szépségüket. Ha nem így tennének, akkor nem lennének vizuálisan sikeresek és elismertek. A tekintetek csak átfutnának rajtuk. Ez egy természetes dolog.

Ha egy házat nem díszítünk fel, akkor az csak téglahalom, kőkupac marad. Turistaként nem a csúnya épületekre vagyunk kíváncsiak. Nem azért költünk pénzt külföldi utazásokra és szállodákra, hogy ott ronda házakat nézzünk. Mindenki a szépet keresi. Nem szeretném megmondani önöknek, hogy mit csináljanak, de nagyon fontos a nemzeti stílus, a karakter, hiszen ezek adják meg egy ország vonzerejét. Nemcsak turisztikai, hanem gazdasági értelemben is. A generikus épületek eleve nem jók, azt csak a poszt- és hipermodernista tervezők erőltetik.

Az új épületeknél pont ezért lenne érdemesebb a tradicionalizmust követni. Budapest turisztikai vonzereje még mindig a világháború előtti arcában, s nem az utána következő évtizedekben , vagy a most építettben rejtőzik. Nagyon sok olyan várost tudnék mondani, amely nagyon ronda, és a kutya sem kíváncsi rá. Önöknek is jobban kellene vigyázniuk az épített értékeikre. Ha csak azért bontanak le egy szép bérházat, egy villát, hogy a helyére egy jellegtelen, arctalan modern szállodát építhessenek fel, akkor idővel mit fognak megmutatni az idelátogatóknak? Azt a hotelt, amelyikben a turista megszállt?

Közép-Európában elindult egy olyan folyamat, hogy a világháborúban vagy a kommunizmus éveiben elpusztult épületeket replikaként visszaépítik. Erre sok példa van Varsótól kezdve Pozsonyon és Berlinen át a most visszaépíteni kívánt budai Várpalotáig bezárólag. A kormányzati döntésekkel ellentétben azonban nagyon sokan úgy vélekednek, hogy felesleges visszaépíteni azt, ami elpusztult, mert az úgyis csak egy másolat, egy hamisítvány vagy egy újabb Disneyland lesz. Ön hogyan vélekedik erről a folyamatról?

A világban sok építész és mérnökcsoport utálja a historikus és történelmi épületek megújulását vagy újjászületését. Velük ellentétben azonban ott van a többség. Az átlagemberek mindig lelkesen üdvözlik az ilyen régi épületek újjászületését. A történelem során sok példát láttunk arra, hogy bizonyos okok miatt elpusztítanak épületeket. Ha egy korai példát mondhatnék, akkor ott van Velence híres harangtornya, a Campanile. Ez a reneszánsz épület 1902-ben dőlt össze, majd tíz év alatt eredeti formájában teljesen újjáépítették. Gondolom, mindannyian egyetérthetünk abban, hogy sokkal jobb, hogy ismét a Szent Márk tér dísze lett ez az közel 100 méter magas torony, mintha nem lenne ott. Ma már mindenki eredetiként tekint az építményre, s nem replikaként. Egy másik sikeres példa Drezda történelmi belvárosának korhű újjáépítése. Kimondottan ezért a rekonstrukciós munka miatt mennek most már oda a turisták, és négyszereződött meg ennek köszönhetően a német város forgalma. Ez nagyon kifizetődő folyamat.

Minden épületet azért szoktak újjáépíteni vagy rekonstruálni, mert azt korábban is szépnek tartották. Vicces lenne, ha egy házat csak azért építenénk vissza, mert ronda. Ilyen esetről még nem hallottam. Mivel a lerombolt épületnek is van értéke, így a világ szépségéhez hozzátartozik ezek újjáépítése is. A rekonstrukciókra azért is koncentrálunk jobban manapság, mert talán az az érzésünk, hogy ma már nem tudunk olyan jó minőségben építkezni, mint régebben. Ez olyan, mint a klasszikus zene. Beethovennel soha nem fogja felvenni a versenyt egy modern, egynyári sláger. A klasszikus mindig klasszikus marad.

Ha replika, akkor is?

Igen! Az megint egy modernista gondolat, hogy csak az lehet értékes, ami eredeti. Japánban nagyon más kultúrája van ennek. Ott nagyon nagy hagyománya van a rekonstrukcióknak. Vannak olyan templomok, amelyeket sok-sok generáción keresztül mindig át- és újjáépítenek, de attól az még autentikusnak tekinthetők.

A budai Várpalota sokszor átalakult fennállása óta. Tudjuk, hogyan nézett ki a monarchia alatt, a barokk korban, de az ásatási leletek és a korabeli metszetek alapján azt is, hogy Velence, Firenze és Róma szépségével vetekedő reneszánsz és érett gótikus épületszárnyai is voltak. Mindegyik épület szép volt vagy lehetett, de akkor melyiket építsék vissza, és ezt ki döntse el?

Ha az állam a tulajdonos, akkor a kormánynak kell döntenie. Ilyenkor azt kell megvizsgálni, hogy a jelenlegi épület harmóniában áll-e a környezetével, vagy sem. Ha a korábbi palota jobb minőségű volt, mint a jelenlegi, akkor a korábbi állapotot érdemes visszaépíteni. Mindig az esztétikai értéknek kell mérvadónak lennie.

Én figyelembe venném az emberek vágyait is. Felmérést végeznék közöttük, és egy minden részletre kiható tanulmányt készítenék. Ha a budapestiek azt mondják, hogy nekik a jelenlegi épület tetszik, akkor meghagynám a jelenlegi állapot, legyen meg az örömük. Ám ha a régi épületet szeretnék, akkor az asszociációk és az esetleges politikai támadások ellenére azt építtetném vissza. Az átlagemberek véleménye mindennél és mindenkinél sokkal jobban számít, főleg akkor, ha az pont a modernisták akaratával áll szemben. Ha kormányzati épületről van szó, akkor azt kell mindenkinek megmutatni, hogy kik vagyunk, mi a nemzetünk, tradíciónk és a történelmünk.



  • Hírek
  • Hírek