Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Budapest ki nem mondott főterét sikerült kiszabadítani az autók fogságábólDino di Laurentiis olasz producer régi álma volt, hogy a waterlooi csatáról nagyszabású játékfilm készítessen, ám a mozi horribilis kivitelezési költségei miatt az összes európai és amerikai gyártócég kihátrált projektje mögül. Egyedül a szovjetek mondták azt neki, hogy a grandiózus méretű statisztalétszám, a 150 tehervagonnyi jelmez és kellék előteremtése, a bonyolult logisztikai kihívások megoldása nekik nem probléma. Moszkvának csak egy feltétele volt: a filmet az Oscar-díjas Szergej Bondarcsuknak kell rendeznie.
A szerződés megkötése után a film fő gyártója így a Moszfilm lett, akik a fentieken kívül további négy millió angol fonttal is beszállt a költségvetésbe. A tengerentúli filmsztárokkal 1969-ben leforgatott játékfilm teljes büdzséje így végül
38,2 millió amerikai dollárba került, amely 2023-as árakon 319 millió dollárt jelent.
Érdemes megemlíteni, hogyha Laurentiis a filmjét piaci körülmények között nyugaton forgatta volna le, akkor a film gyártási költsége 957 millió dollárnál állt volna meg. A mindenféle számítógépes grafika, CGI és VFX nélkül elkészített Waterloo a mai napig világ legdrágább háborús filmjének számít az inflációs szorzókat is figyelembe véve.
A Háború és béke című filmjéhez hasonlóan Szergej Bondarcsuk a Waterloo csatajeleneteit is Kárpátalján akarta rögzíteni. A topográfiai pontosság miatt a Brüsszeltől délre elterülő harcteret szinte száz százalékosan újrateremtették a katonai és a külszíni fejtésben járatos bányamérnökök.
A szovjet hadsereg műszaki alakulatai alig egy hónap alatt 80 erőgéppel teljesen eltüntették az Alsószlatina felett magasodó 202 méter magas Temető-hegy és a 229 méter magas Szerednyei-hegy déli irányba kifutó három gerincét, valamint az Ungsasfalva és Bacsó községek között elterülő Öreg-hegy 162 és 127 méter magasság között ingadozó, szintén déli irányba néző tíz gyűrődését.
A soigniesi és a virerei erdők megidézése érdekében ötezer fát ültettek át a gyökérzetükkel együtt a ledózerolt dombokról a mai M06 autóút mellé.
Mivel a felduzzasztott Öreg-patak mellett a rendező egy egybefüggő sártengert szeretett volna látni, így 25 fúrt kút által a rétegvíz egy részét is kiszivattyúzták, amelynek vízhozamát tíz kilométer hosszú öntözőhálózattal terítettek szét a patakvölgy felső területén. A forgatás után ezeket az artézi kutakat aztán bekötötték az 1915-ben átadott alsószlatinai Derenó-fürdő termálmedencéibe. A filmben látható folyami átkelést azonban nem itt, hanem a Munkács alatti Latorca szakaszon vették fel.
A szakértői feladatokat ellátó Mihail Kazakov és Alekszander Luscsinszkij hadseregtábornok utasításai miatt a stáb még arra is ügyelt, hogy ugyanazok a kultúrnövények látszódjanak a filmben, mint amelyeket Napóleon akkoriban látott. Ennek érdekében több hektárnyi területet vetettek be rozs-, árpa- és vadvirágtáblákkal, amelyet nyolc kilométer hosszú, félig lebetonozott utakkal kötöttek össze. Négy történelmi épületet (La Haye Sainte, Plancenoit és a La Belle Alliance parasztházak, valamint a Château d'Hougoumont kúria) is rekonstruáltak, amelyeket a forgatás alatt először módszeresen felégettek, majd végezetül az egyes részeit felrobbantották.
A kamerarendszer sem volt piskóta. Bár a legtöbb csatajelenetet egyszerre tíz Panavision kamerával vették fel, a magaslati képek miatt felépítettek négy darab 30 méter magas tornyot, a vágtázó lovasokat ábrázoló snittek miatt pedig egy 500 méter hosszú felső függesztésű kamerasín-rendszert is. A tájleíró képek elkészítése miatt további két helikoptert is bevetettek, amelyekre korszerű, kéttengelyű giroszkópokra szerelt kamerákat szereltek fel.
Nemcsak a tereprendezés volt grandiózus méretű, hanem a statisztéria létszáma is. A Szovjet Hadsereg vezérkara húszezer sorkatonát ajánlott fel a nemzetközi stábnak.
Ez a Kárpátok Katonai Körzet három (17., 70., 128.) lövészhadosztályának csaknem a felét, a lvovi és odesszai gyalogezredeket, a moszkvai lovasezredet és a dandár méretű fővárosi lovas rendőrséget jelentette.
Mivel ez a létszám is kevés volt a waterlooi csatában ténylegesen felvonultatott erőkhöz képest, így további kétezer statisztát is verbuváltak a filmesek a környező nagyvárosokból és falvakból, amiért e bátor vállalkozók napi egy amerikai dollár értékű rubelt kaptak a teljes ellátás mellett.
Szergej Bondarcsuk azonban ezzel a létszámmennyiséggel is elégedetlen volt. A rendező ugyanis pont annyi katonát akart viszontlátni a Kárpátok lankáin, mint amennyi a valóságban volt, azaz Wellington és von Blücher 130 ezer emberével szemben Napóleon 86 ezer harcosát. A stáb a rendező kérésének megfelelően így további nyolcezer ember nagyságú festett fabábut is legyártatott, amelyeket a kameráktól legtávolabbi pontokon állítottak fel szigorú hadrendben. Ezek a babák nem mozogtak, csak messziről jól néztek ki.
Látványban így már harmincezer katona várta a rendező utasításait. Ekkor terjedt el a stáb között az a vicces kiszólás, hogy Bondarcsuk a világ hetedik legnagyobb hadseregének lett a parancsnoka.
A filmforgatásra kivezényelt sorkatonákat Oroszkomoróc falva mellett felépített sátortáborban szállásoltatták el, akiket minden nap korán reggel korhű menetfelszerelésben gyalogoltattak tisztjeik a három és fél kilométernyire északra fellelhető alsószlatinai forgatási helyszínre. A csapatok közötti kommunikációt CB-rádiókkal tartották fent.
A kamerákhoz közelebb állók fegyverei működőképes korhű replikák voltak, a távolabb álló sorkatonák és statiszták 1942-es modellű bajonettekkel ellátott puskákat és fröccsöntött kardokat kaptak. A katonákat egyébként már a forgatás előtt hónapokkal kiképezték feljebbvalóik az 1815-ös harcmodorról az ungvári Avangard stadionban és a munkácsi focipályán. A legényeknek meg kellett tanulniuk a szablyák, a szuronyok és az ágyúk kezelését. A sorállományúak közül kétezren a muskéták használatát is elsajátították.
A sátortábor mérete valóban grandiózus méretű volt. Itt ugyanis nemcsak a kiskatonákat és a technikai személyzetet szállásoltatták el több ezer ló kíséretében, hanem itt alakították ki a Moszkvából küldött 150 tehervagonnyi jelmez- és kellékraktárakat is. A Moszfilm által küldött huszonkétezer korhű francia, angol, porosz és lengyel egyenruhákat és fegyvereket 19 szovjet város 73 iparvállalatában gyártották le. A női és férfi főszereplőknek csaknem ezer ruhát varrtak. Az öltözékeket háromnaponta tisztították.
A lóról történő esések kivitelezésére ötven cirkuszi lovast is szerződtettek a száztíz főből álló olasz és jugoszláv lovas kaszkadőrök mellé. A lovassági hadmozdulatokat egyébként Nyikolaj Oszlikovszkij altábornagy irányította. A visszaemlékezések szerint a nyugat-európai kaszkadőrök és tengerentúli színészek megdöbbenve konstatálták, hogy a moszkvai rendőrség mennyire kegyetlenül bánt a rendelkezésükre bocsátott kétezer lóval. Ha a rendező utasítására Oszlikovszkij rohamot üvöltött, akkor a moszkvai rendőrök árkon-bokron hajtották paripáikat.
A forgatás alatt 89 négylábú süketült meg a mellettük felrobbanó pirotechnikai eszközök miatt, további 124 négylábú pedig elpusztult a nyaktörő mutatványok és vágták miatt.
A lovak tetemeit az alkoholt szerető kiskatonákkal szállíttatták el a helyszíntől, amiért a bátor bakák fejenként két üveg vodkát kaptak. A tetemeket az oroszkomoróci sátortáborban teljeskörűen feldolgozták. Miután a négylábúakból emberi fogyasztásra alkalmas különféle húskészítményeket készítettek a szakácsok, a patásokat kitömték szalmával, hogy azok harcokban elesett döglött lóként szolgálhassák tovább az olasz–szovjet filmművészetet.
Bár ennek a hatalmas méretű embertömegnek az étkeztetéséről nem maradt fent publikus adat, a több száz főnyi stábról már igen. Szergej Nyikityin hadtápezredes naplója szerint a filmesek és a színészek tizenkét tonna kenyeret, nyolc tonna húst és húsárut, hat tonna burgonyát és öt tonna gyümölcsöt fogyasztottak el naponta. Elvileg ebben a kínálatban nem volt benne a lóhús.
Az étkeztetés és a kényelem szempontjából nem jártak jobban a külföldi színészek se. A Napóleont megformázó Oscar-díjas Rod Steiger amerikai, a Wellington hercegét alakító Christopher Plummer kanadai, a Ney marsallt játszó Dan O'Herlihy ír színészt és a többi férfi filmsztárt az 1966-an átadott ungvári Ungvár Hotelben szállásoltatták el. A panelelemekből felhúzott „szürke bolsevik” szállodát mindegyik nyugati filmszínész gyűlölte és ócsárolta. A lakosztályok kétszobás lyukak voltak, amelyet Plummer úgy jellemzett, hogy:
Az egyikben beszívtuk a levegőt, a másikban pedig kifújtuk.
Szintén ő számolt be a nyugati sajtónak pár évvel később, hogy mindegyik szobában csótányok éltek, a fürdővíz langyos, gyenge folyású és változatos színű volt.
A négyemeletes szálloda folyosói ráadásul izzadságszagúak is voltak, amely a színészek szerint a lépcsőfordulókba ültetett „babuska típusú KGB-nek dolgozó portásnőkből” áradt. Az étkezőben ez az öregasszonyi izzadságszag már a vizelet enyhe csípős szagával társult, ahol ráadásul
minden nap reggelire, ebédre és vacsorára is csak zavaros küllemű borscs és pár szelet fonnyadt uborkakarikával dekorált sovány csirke volt a menü.
A rendező jóvoltából a színészek csak az első napon kaptak fejenként egy nagy tál fekete kaviárt. Rod Steiger és Christopher Plummer többször is megpróbált kiszökni a városból jó és laktató étel után kutatva, de Ungvár határában mindig állt egy fegyveres őr, aki csak annyit mondott, hogy Nyet.
A kimerült és alultáplált színészek így a forgatások után mindig felmentek Rod Steiger kétszobás lakosztályába, hogy becsempészett Johnnie Walker Redet igyanak és mocskos történeteket meséljenek egymásnak. Ilyen vicces eset volt a Sir Tomas Picton angol tábornokot alakító Jack Hawkins brit színész fergeteges bon voyage partija. Hawkins elmondása szerint ő először a családjával Londonból Rómába, majd onnan Budapestre repült, ahol a Keleti pályaudvaron szállt fel a vonatra.
A vasúti kocsi büdös és a kosztól ragacsos volt. A fülke padlóján akkora lyuk tátongott, hogy két megtermett kézfej is belefért egyszerre. Az ablakok nem nyíltak, az ülések pedig túl kicsik voltak a kosztól beragadt karfák miatt. A körülmények miatt a gyerekek megpróbáltak a szülők feletti poggyászhálókban elaludni, ám a kölykök folyamatosan lepotyogtak, amikor a nemzetközi gyors mindenféle ok nélkül többször is hirtelen befékezett a magyar róna közepén. A szülők, hogy túléljék a szocialista valóságot, már a vonatút alatt cefetül berúgtak.
A hajnal másnaposan és kimerülten érte a színészt és nejét a Csap–Záhony határállomáson, ahol a megviselt pár zombiszerűen vonult fel a szovjet vámtisztek előtt. A szigorú tisztviselők egalitárius közönnyel bántak velük. A britek szótlanul alávetették magukat a poggyászuk átvizsgálásának, a szovjet vámosok pedig alaposan átnézték a holmijukat különféle antikommunista propagandát keresve. Mielőtt Jack Hawkins elindult az ismeretlenbe, még az olasz fővárosban vásárolt egy Playboy magazint, amelyre rögtön rávetették magukat a vámosok. A szovjetek nagy kéjjel lapozgatták a nyugati kapitalista nyomdászat létfontosságú darabját. Hawkins persze megpróbálta visszakérni értékes újságját, de válaszként egy szigorú Nyet fogadta.
A színészek azon is sokat röhögtek, hogy Szergej Bondarcsuk nem tudott angolul. A spicces Rod Steiger meg is jegyezte az egyik este, hogy a rendező csak három kifejezést tud angolul:
Hogy vagy?, Hamarosan visszajövök és Bonjour.
A színészek élete akkor lett egy picivel jobb 1969 nyarán, amikor Christopher Plummer felesége is megérkezett Ungvárra. Az asszonynak az volt a szerencséje, hogy a vonatozást megunva, a határon taxiba szállt, amelyet egy oroszokat megvető kárpátaljai magyar vezetett.
A Bélának hívott férfinak köszönhetően tudta az asszony Csehszlovákia 1968-as inváziója miatt felállított, de még mindig el nem bontott katonai ellenőrzési pontok többségét kikerülni és eljutni többek között olyan helyi kiskereskedőkhöz, családi házakhoz, ahol Plummerné nemcsak friss és jó minőségű élelmiszerhez, hanem egy serpenyőhöz is hozzájutott. A spártai életkörülmények ellenére a kanadai házaspár így tudott vacsorapartikat tartani a stáb többi tagjának az Ungvár szállodában.
A színészek életszínvonala akkor nőtt meg jelentősen, amikor 1969 szeptemberében megérkezett a városba a Von Blücher porosz tábornagyot alakító Sergo Zakariadze grúz színész, akit nagy sztárként tiszteltek a Szovjetunióban. Az öreg jól ismerte a szovjet viszonyokat. Nemcsak vidám társaságot hozott magával, hanem bőséges vörösborkészletet is. Sőt, ő mutatta meg a külföldieknek
Ungvár legjobb éttermét, a járószint alatt 22 méter mélyen futó egykori királyi borospincékből kialakított, 400 férőhelyes Skála éttermet.
A húsz évvel ezelőtt bezárt híres vendéglátóhely a Kis-Daibócz nevű domb aljában, az egykori Szobránci, akkor Szovjetszkoj utca 32. szám alatt működött. Itt az adagok nagyok és jóízűek voltak. Az öt teremmel rendelkező, Sziklaként is ismert étterem étlapján grúz kupaty, céklás heringsaláta, lembergi sült kolbász, kijevi pecsenye, Munkácsy-féle rántott malackaraj, szintén a festőóriásról elnevezett torta és különféle, kapros tejföllel szervírozott vadcsemegék voltak kaphatók. A szórakoztatásról két magyar ajkú helyi cigányzenekar gondoskodott.
Ekkor csatlakozott a férfitársasághoz a Richmond hercegnőjét alakító Virginia McKenna brit színésznő is, akit a magyar impérium alatt 1908-ban átadott szecessziós stílusú, 40 szobás Nagy híd (ma Фенцик Євген Андрійович) utcai Korona hotelben, vagyis ekkor már Verhovina nevet viselő szállodába kvártélyoztak be a szovjetek. Amikor a grúz színészóriás dolga végeztével elutazott, minden visszatért a korábbi kerékvágásba, a megmaradt szereplők azon töprengtek, mikor lesz már vége mindennek, pokolbéli víg napjaiknak.
A film vegyes kritikákat kapott a kritikusoktól, de több díjat is elnyert, köztük a legjobb jelmeztervezésért és a legjobb művészeti rendezésért járó BAFTA-díjat, valamint 1971-ben a legjobb filmnek járó David di Donatellót. A grandiózus látványvilág sok fiatal rendezőt inspirált. Peter Jackson új-zélandi filmrendező például kimondottan a Waterloo csatajelenetei alapján alkotta meg a Gyűrűk Ura és A hobbit című filmjei ütközeteit. A film persze nemcsak inspirálta a filmvilág leendő nagyjait, hanem más produkciókat a süllyesztőbe is küldött. A csekély kasszaeredmények miatt törölték el például a stúdiók Stanley Kubrick Napóleonról szóló életrajzi filmjét is, amelyet most akar megfilmesíteni Steven Spielberg.
Települések, földrajzi helyek mai nevei:
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon