Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Budapest ki nem mondott főterét sikerült kiszabadítani az autók fogságábólPotzner Ferenc és a KÖZTI munkatársai már 2010-ben azt javasolták a döntéshozóknak, hogy a budai várnegyed részleges rekonstrukciójával párhuzamosan a Rákosi-korszakban ideológiai okok miatt teljesen megsemmisített királyi kerteket is érdemes lenne korhűn visszaállítani. Az I. kerületi önkormányzat megrendelésére elkészült revitalizációs tanulmányterv olyan nagy sikert ért el akkor a politikusok körében, hogy részben ennek a koncepcióvázlatnak köszönhetően indult el a Várkert Bazár és a keleti kertek megújhodása, majd 2015 májusában a Nemzeti Hauszmann Program (NHP) keretei között az egykori kormányzati épületek visszaépítése.
A rekonstrukciós program keretén belül azóta sok épület újult meg. Az NHP idén március 3-án kérvényezte a fővárosi kormányhivatalnál, hogy adjon zöld utat újabb projektjének, amely a budavári királyi várkert „műemléki helyreállítás keretében történő tájépítészeti rendezése” lenne. A 6452/2-4 helyrajzi számon elvégzendő ráncfelvarrás a várlejtő délkeleti, déli és nyugati részét ölelné fel. A Várkapitányság az eljárást elindító kérelme mellé egytucatnyi látványtervet és helyszínrajzot is mellékelt.
Bár az építési eljárás címe sokat sejtet, valójában szó sincs a korábban itt állt reprezentatív küllemű épületek teljes, vagy részleges visszaállításáról.
Az NHP most kimondottan kortárs tereptárgyakat és egy teljesen új tájkertet látna szívesen a várkötény aljában. Ennek tükrében az álmodozók ne is keressék a helyszínrajzokon a program névadójának, Hauszmann Alajos tervei alapján 1891-ben átadott formás díszlépcsőket, szobrokat és kacskaringós sétányokkal tagolt angol tájkertjét, illetve ifjabb Pecz Ármin 1898-ban létrehozott szabályos, mértani rendbe szervezett teraszait és egzotikus növénykiültetéseit.
A „műemléki helyreállítás” megnevezés így igencsak félrevezetőre sikerült.
Persze egy új tájkert kialakítása azért kézenfekvőbb, mert a Hauszmann- és a Pecz-féle kertek strukturális nyomai napjainkra teljesen eltűntek. Az 1948 és 1959 között lebonyolított tereprendezés óta a várkötény terepszintje egy-négy méterrel csökkent. Persze rengeteg földmunkával ez a probléma áthidalható lenne, ám úgy néz ki, hogy a
2019-ben elkülönített 1,9 milliárd forintnyi állami támogatásból most csak arra futotta, hogy egy átgondolatlan fércmű szülessen.
Természetesen nem a kortárs beépítéssel van a baj, hanem azzal, hogy a nevüket szemérmesen elhallgató építészek nívós és tetszetős épületek helyett olyan szürke monolitokat, rácsos kúpokat és túlméretezett bumfordi fémszerkezeteket terveztek meg ide, amelyeknek szellemi előképét hamarabb megtaláljuk a szocializmus játszóterei és a panelházak lebetonozott közösségi tereinél, mintsem Versailles, Potsdam, Prága, Bécs, Pozsony és Schosshof XVIII–XIX. századi kertjeinél. Érdemes megemlíteni, hogy
a kormányhivataloz benyújtott és publikussá vált látványképek már nem koncepciós tervek, hanem engedélyeztetésre váró végleges elképzelések.
Joggal vetődik fel ilyenkor a kérdés, hogy az NHP miért nem akar már megfelelni Hauszmann Alajos szellemi és épített örökségének, illetve az általuk sokat hangoztatott hiteles rekonstrukciós folyamatot miért terelték ismét vakvágányra, amelynek első ilyen jellegű megnyilvánulása a Dísz téri Honvéd Főparancsnokság tűzfalára odacsalni, pontosabban két ablaktengellyel megnagyobbítani kívánt egykori Honvédelmi Minisztérium homlokzatával kezdődött, amely építészetileg nem arányos, történelmileg pedig nem hiteles.
Mivel a lecsupaszított Alsó kertnek jelenleg nincs hangsúlyos pontja, így még Potzner Ferenc és csapata is úgy kalkulált 2010-ben, hogy ide mindenképpen vissza kellene majd építeni a Hauszmann Alajos tervezte reprezentatív küllemű támfalépítményt. Ez az egykor díszkútként is hasznosított épület a Ferdinánd-kapuból kifutó egyenes kocsiút Szarvas téri lezárása volt.
A II. világháború végéig ezen az útvonalon át már nem lehetett megközelíteni a várpalotát. Ennek a kovácsoltvas díszkorláttal körbeölelt gloriette-fülkéjében helyezték el 1898-ban Senyei Károly szobrász Aphroditének is nevezett Gyermekét itató nő című szobrát, amelyet 1954-ben tüntettek el a föld színéről az elvtársak befogadóépítményével együtt.
Ennek a két obeliszkkel megkoronázott egykori Hauszmann-építménynek a helyére most egy olyan földszintes fogadóépületet szeretne felépíttetni az NHP, amely jobban hasonlít egy fusiban összegányolt külvárosi garázsra, mintsem egy reprezentatív és tetszetős fogadótérre. Ne feledjük, hogy Potzner Ferenc és a KÖZTI bő egy évtizeddel ezelőtt szintén Hauszmann építményének visszaépítése mellett kardoskodott.
A most bemutatott portaépület mindezek mellett tájidegen is.
Nemcsak az íves várlejtőhöz nem passzol szögletessége, hanem negligálja a szomszédos, az Arany Szarvas és Semmelweis Ignác szülőházaként ismert copf stílusú házak méreteit, ritmikáját és tagozatait is.
Talán célszerűbb lett volna itt a néhai Marosi Ernő művészettörténész, R. Várkonyi Ágnes történész, Cságoly Ferenc építész, Meggyesi Tamás városépítészeti professzor és a Bécsben élő Hajós Géza kerttörténész szakvéleményezte Török Péter tájépítész 2009-ben elfogadott engedélyezési terve szerint eljárni, aki egy olyan, föld alá süllyesztett fogadóteret tervezett akkor ide, ahol a fény és víz játékos felhasználásával ténylegesen „kultúrakapuként” kötötte volna össze a polgárok lakta Tabánt az egykori királyi lak kertjeivel.
Persze a leendő főbejárat kapcsán rögtön felvetődik a kérdés, hogy mi lesz a közeli, eredeti sírhelyeket nem tartalmazó török temetővel, ahová Török Péter szintén egy föld alól megközelíthető hangcsarnokként működtetett szimbolikus síremléknek álmodta meg, ám úgy néz ki, hogy az NHP terveiben ez a piciny temető érintetlenül vegetálna tovább.
Szintén nem épül vissza a várpalota Ferdinánd-kapujához vezető lépcsősor nyugati oldalában méretében és jelentőségében 1945-ig működtetett ifjabb Pecz Ármin tervezte 580 négyzetméteres alapterületű nagy pálmaház sem, mely az Állatkert új pálmaházának megépítéséig Budapest legnagyobb ilyen jellegű épülete volt. Az 1896-ban átadott üvegkomplexum tégla-acél szerkezetét a Schlick-vasgyár készítette.
A 30 méter hosszú és 12 méter széles, kettős üvegezésű, déli oldalán domború üvegházban három darab egy köbméter űrtartalmú víztartály is működött. Ezekből kettő az öntözővíz előmelegítésére, egy pedig a ház közepén levő medencék aranyhalainak teleltetésére szolgált. Ettől nyugatra állt a kazánház, amelynek gőzfűtésrendszerét az angol Charles & Lewis Cross szerelte be. A nagy pálmaház nem semmisült meg a világháborúban. Kisebb társával együtt 1948-ban újra felépítették Miskolcon, ahol még 1968-ban is használták. A borsodivá vált vasvázas házak további sorsáról sajnos nincsen információnk, csak sejtésünk.
A „rekonstrukciós tervekről” szintén hiányzik az ehhez a csipkés kovácsoltvasból készült konstrukcióhoz egykor szorosan kapcsolódó négy kisebb méretű üvegház (meleg ágyak, hideg ágyak, kis pálmaház, kaktuszház) is, amely Ilsemann Keresztély főkertésznek köszönhetően Európa-hírűvé tették a budapesti királyi várkertészetet.
Persze nem csak az egykori üvegházakat nem látjuk viszont a helyszínrajzokon, hanem a Szarvas tér irányában kialakított 27 darab szaporítóházat, termesztő házat és melegágyi ablakot se. Az itt nevelt orchideák, azáleák, begóniák, ciklámenek, pálmák és kaktuszok, valamint a király kedvenc virágai, a rózsák, orgonák és ibolyák annyira kelendőek voltak a XX. század közepéig, hogy az 500 főt foglalkoztató független várkertészetnek jelentős exporttal is foglalkoznia kellett.
A történelmi múlt részleges megidézése miatt persze az NHP is kalkulált egy új pálmaház megépítésével, amelyet nem az eredeti helyén, hanem a Buzogány torony melletti kicsiny alapterületű Nyúlkertben építenének fel. A török időkben Jeni Mahalle-nek hívott szűk területre megálmodott íves vitrin sem lett tökéletes.
A tervezők ugyanis nem vették figyelembe, hogy a kortinafal nyugati oldalába száműzött nagy fényigényű növények legfeljebb csak a déli óráktól juthatnak majd először közvetlen napfényhez a nyolc-kilenc méter magas fal hosszú árnyéka miatt.
Kiss András táj- és kertépítőmérnök elmondása szerint
ő ilyen szakmai dilettantizmust még sohasem látott. A szakember elmondása szerint a pálmaházakat mindig dél felé kell tájolni. A folyamatos besugárzás elérése miatt a napházak gerincének mindig kelet-nyugati irányúnak kell lennie a Várkapitányság által támogatott észak-déli tengely helyett.
Bár tény, hogy Európában két helyen is létezik ez utóbbi verzióra példa, ám egyik növényházat sem telepítették hosszú árnyékot vető magas várfalak nyugati oldalába.
Kiss úgy látja, ha ez az elképzelés megvalósul, akkor a fény hiánya miatt ezek a növények hamar elpusztulnak majd.
A látványtervek alapján úgy néz ki, hogy Nyúlkert déli bejáratát alkotó Jungfer Gyula tervezte és cége kivitelezte díszes kovácsoltvas kapu sem fog visszaépülni, akárcsak a méreteiben nagyobb és még díszesebb Palota úti bejárat sem.
Hasonló a probléma az ismételten megidézni kívánt Orangerie esetében is. Az egykori Szőlőskert területén 1896-ban átadott 280 négyzetméter alapterületű Narancsház azért lett önálló elhelyezésű és nyolcszögletű, hogy az itt nevelt citrom-, narancs- és babérfák folyamatosan fényhez juthassanak. Hauszmann Alajos gondos tervezésnek köszönhetően a délszaki növények termesztésére felépített centrális alaprajzú üvegezett épület hamar a várkert legjelentősebb ingatlana lett, amely nemcsak a királyi pár, hanem a budai várpalota gazdagságát is jól prezentálta.
A státusszimbólumot csak tovább növelte, hogy a narancsház közepén, a vízmedence fölött egy vasgerendákból épített talapzaton egy 200 évesre becsült kínai kenderpálma állt. Fűtését a közeli kazánházból látták el. Bár ez a vasszerkezetes épület szerencsésen túlélte a világégést, a kommunista hatalom inkább lángvágókkal szétvágatta, majd beolvasztotta.
A Várkapitányság a várkert új narancsházát most a Nyúlkert, a Nemzeti Könyvtár „F” épülete és a Nyugati zárt udvar határolta Újvilág-kertben építtetné fel. Ezen a területen ifjabb Pecz Ármin terve szerint kialakított szabályos, reprezentatív mértani stílusban készült neobarokk stílusú kertje állt, amelynek középpontjában egy mai napig jól látható az időközben leamortizálódott szökőkútmedence.
A tervek szerint ez a majdnem cour d'honneur-stílusú udvar is meg fog újulni. Hiteles rekonstrukcióról azért nem beszélhetünk ismét, mert az 1898-ban átadott Újvilág-kert süllyesztett parterjét körbefogó gömb formára lenyírt tiszafákat, nyírt borbolyákkal szegélyezett gyepes tábláit, illetve az udvar nyugati oldalán pergolával keretezett felső teraszkertjét ismételten nem kívánja az NHP visszaállítani.
Ennél a bakinál neccesebb, hogy az építészek a narancsfákat ismételten úgy száműznék a belső kortinafal jól leárnyékolt, ezáltal hidegnek számító nyugati sarkába, hogy a pálmafákhoz hasonlóan ezek a növények is szeretik a napfényt és a meleg mikroklímát.
Kérdéses, hogy az olasz fasiszta építészet stílusjegyeit felvonultató, két megépítésre váró új árkád-építmény alá elrejtett narancsoknak mennyire lesz jó, ha felettük fűvel beültetett vasbeton födémek is eltakarják majd a Napot. A válasz borítékolható.
Kiss András táj- és kertépítőmérnök tájékoztatása szerint
szintén problémás, hogy a citrusok hazánk éghajlatán nagyon szélérzékenyek. A növények nagyon nem bírják a széljárta és huzatos helyeket. A fiatal hajtások ledobják zsenge leveleiket, a hajtásvégek beszáradnak, majd szép lassan elpusztulnak. Ráadásul szélben a betegségek és a kártevők is könnyebben fertőzik meg a magyar narancsokat.
Ennek tudatában a Várkapitányság és építészei az egyenként 12,9 méteresre tervezett nyitott hasábjaikat jó szellősre tervezték meg, amely a narancsfák haláláig biztosan garantálni tudják majd a „kicsit sárga, kicsit savanyú, de a miénk” életérzést.
Mivel az 1948 és 1959 között lebonyolított tereprendezés miatt a déli várkötény terepszintje egy-négy méterrel kisebb lett, valamint Gerő László régész által meghatározott koncepció alapján felépült a nagy rondella védelmét ellátó egykori Zsigmond-kori kaputorony is, így egyelőre esély sincs arra, hogy visszaépülhessen Erzsébet királyné pihenőhelyének szánt svájci típusú „magyar parasztháza.”
Ennek tükrében a Várkert legfontosabb és leghangsúlyosabb tengelye, a palotából fedett folyosón megközelíthető egykori télikerttől a parasztházig, majd onnan az alsó kertbe vezető díszlépcsősor, a hozzá kapcsolódó lépcsőpavilon, valamint a XVIII. század végén épült kerek formájú halasmedence sem kerülhet visszaállításra.
A „műemléki helyreállítás keretében történő tájépítészeti rendezés” bár megtehetné, de ismételten nem akarja a nagy rondella déli oldalában egykor megbújó alpesi sziklakertet visszaépíttetni, amelynek különleges havasi növényeit még Witzel Nándor főkertész hozta el az Alpokból Budára. Bár a lehetőség adott, az 1897-ben átadott sziklakert alatt végigvezetett grottaszerű alagutat sem kívánja visszaállítani a Várkapitányság.
Érdemes megemlíteni, hogy a várkertet egykor számtalan szobor díszítette. Ilyen volt többek között a Hauszmann Alajos elképzelése szerint megvalósított, szintén a nagy rondella mellett felállított vaddisznószoborral díszített nimfeum, melynek felületét mesterséges cseppkövek borították. A díszlépcső alsó posztamenseit eleinte egy-egy szoboralak díszítette, amelyeket később díszes vázákra cserélt le az építész. Az angolkert négy pontján egy-egy dévaj angyalka is helyt kapott, amelyeket Ligeti Miklós szobrász faragott ki Erdélyből hozatott kövekből. A bokrok takarásában ott lapult Jankovits Gyula Vízözön című alkotása, valamint a lebontott Zeughaus oromzatát egykor díszítő Herkules-, Fortitudo- és Constitutia-szobrok is.
Ha az 1,9 milliárd forintba kerülő revitalizáció nem is érinti a fent megnevezett egykori tereptárgyakat, szökőkutakat, grottákat és szobrokat, az NHP két olyan látványelemet is elhelyeztetett a területen, amelyek elvileg növelhetik a terület turisztikai értékét.
Az egyik ilyen megvalósításra váró kortárs építmény az egykori szocialista játszótereken gyakran felbukkanó rakétamászóka lesz, amely a hangzatos liktáriumos ház elnevezést kapta.
A névadásból kiindulva valószínűleg itt gyógynövényekből főzött orvosságokat és gyümölcsbefőtteket fog árusítani a Várkapitányság azoknak az ideges szülőknek és nagymamáknak, akiknek csemetéik az adásvétel közben az eladótér feletti kúpról próbálják majd egymást lelökni. A másik megvalósítandó épület a Bonfini által is megénekelt aviárium lesz. Ebbe a 8,6x15,9 méteres fémvázas szerkezetbe pávákat és jó hangosan rikácsoló díszmadarakat költöztetne be az NHP.
A nívótlan látványképeket és helyszínrajzokat elnézve talán még nem késő leporolni a tavaly elhunyt Török Péter Ybl-díjas tájépítész 2009-ben elfogadott engedélyezési terveit, amely olyan zöld szolár architektúrát kívánt megvalósítani a területen, amelyet akadémikusok, történészek, művészettörténészek, régészek és építészek is együttesen elfogadtak.
Tájrehabilitáció címén a szakember nem megúszásra és mismásolásra játszott, hanem a tájépítész úgy gondolta végig a budavári déli kertek fejlesztési koncepcióját, hogy az egymást követő korok rétegenként kibonthatók és értelmezhetőkké váltak a reneszánszt megidéző függőkert, a teatro di verzurától kezdve a XVI. századi föld alatti lapidáriumtermen át a reformkorban népszerűvé vált pergolák és vízköpők edikulás kútjáig bezárólag. Generálterve nemcsak utalásokkal és történeti kutatásokból építkezett, hanem kortárs, funkcionálisan használható kertművészeti alkotásként is értelmezhető volt. Talán még nem késő váltani.
Aggályaink elsimítása miatt megkerestük a Várkapitányságot is. A Nemzeti Hauszmann Program sajtóosztályától azt szerettük volna megtudni, hogy
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon