Hitelesen is lehetne a budavári királyi kerteket rekonstruálni, ha a Várkapitányság is azt szeretné

A Várkapitányság korábbi tájékoztatása szerint a Nemzeti Hauszmann Programnak (NHP) sohasem volt a része a déli kertek korhű helyreállítása. Érvelésük szerint a területen azért lehetetlen az 1900-as éveket megidéző hiteles rekonstrukciót lefolytatni, mert az 1957-ig lezajlott tereprendezés során a kertnek nemcsak minden maradványát és építményét tüntették el, hanem mert 1–4 méter vastagságban a várhegy lankáját is elkotorták. 

Az NHP szerint az is aggályos, hogy a historizáló stílusú park korabeli tervdokumentációja nem maradt fent, így felelős vállalást nem tehetnek. Az NHP a területre szánt kortárs építményterveit bemutató cikkünk megjelenését követően több tucat építész-, táj- és kertépítő mérnök, muzeológus és művészettörténész jelezte, hogy a Várkapitányság ismeretei nem pontosak a déli kertekre vonatkozóan.

A levelet író szakemberek szinte egybehangzóan azt állították, hogy a királyi várpalota déli és nyugati kertjei szinte százszázalékosan rekonstruálhatók a fennmaradt dokumentumok és tervrajzok alapján, így nem szükséges tájidegen, nívótlan épületekkel teleaggatni a várlejtőt.

A kérdés csak annyi, hogy a Várkapitányság és a Nemzeti Hauszmann Program vezetői még mindig Hauszmann fő művének minél hitelesebb rekonstrukcióját szeretnék, vagy már bedobták a gyeplőt a lovak közé…

Hauszmann tabáni kapuja pontosan helyreállítható

Egy neve elhallgatását kérő, építész végzettségű informátorunk érdekes adatokkal szolgált. Állítása szerint a várkert Szarvas téri lezárását, amely egy díszkútként hasznosított támfalépítmény volt, azt nem a Gerő-féle tereprendezéskor bontották le, hanem jóval később, egészen pontosan 1964 nyarán. A dátumra azért emlékszik jól, mert az ő párja volt a bontást felügyelő egyik mérnök. 

A nyugdíjas levelében azt állítja, hogy a gloriette-fülke eltakarítása után nem történt számottevő tereprendezés a Várhegy aljában. Az építmény alapjait csak középen, a várpalota Ferdinánd-kapujához felvezető lépcsősor szélességében bontották el, a konstrukció külső alapjait mindenhol meghagyták.

A hölgy további érdekes adalékkal is szolgált. Állítása szerint minden bizonnyal megvan még a kovácsoltvas díszkorláttal körbeölelt, két obeliszkkel megkoronázott támfal fülkéjében 1898-ban felállított Gyermekét itató nő szobor is. Úgy tudja, Senyei Károly szobrász műalkotását először a kiscelli, majd 1979-ben a Budapesti Képzőművészeti Igazgatóság sülysápi raktárába szállították, ahol szerinte tévesen hol Aphrodité, hol pedig Vénusz és Ámor néven katalogizálták. 

Az informátor több építésszel karöltve úgy látja, hogy Hauszmann Alajos egykori tetszetős építményét sokkal szívesebben látnák viszont a fővárosiak és a szépérzékűek, mint a helyére szánt külvárosi garázsra, műhelyre, illetve a szocializmus korszellemét szépen visszaadó lángost, palacsintát, fröccsöt, hekket és vietnámi papucsot árusító, balatoni strandpavilonra hasonlító építményt.

Egy pálmaház romjai Miskolcon?

A márciusban publikált lehangoló látványképekből ismeretes, hogy a Várkapitányság megidézné a várkert egykori pálmaházát is, amelyet a Buzogány torony melletti kicsiny alapterületű Nyúlkertben építtetnének fel. Kiss András táj- és kertépítő mérnöknek ezzel az elképzeléssel az a legnagyobb gondja, hogy a 

Állítása szerint a fény hiánya miatt az ide száműzni kívánt délszaki növények hamar elpusztulnak majd. Kiss András azt mondja, hogy ő ilyen szakmai dilettantizmust még sohasem látott. A pálmaházakat mindig dél felé kell tájolni. A folyamatos besugárzás elérése miatt a napházak gerincének mindig kelet–nyugati irányúnak kell lennie a Várkapitányság által támogatott észak–déli tengely helyett.

Az ifjabb Pecz Ármin tervezte, 580 négyzetméteres alapterületű egykori nagy pálmaház a várpalota Ferdinánd-kapujához vezető lépcsősor nyugati oldalában állt. Az 1896-ban átadott üvegkomplexum tégla-acél szerkezetét a Schlick-vasgyár készítette. A 30 méter hosszú és 12 méter széles, kettős üvegezésű, teljesen domború üvegházban három darab egy köbméter űrtartalmú víztartály működött. Ezekből kettő az öntözővíz előmelegítésére, egy pedig a ház közepén levő medence aranyhalainak teleltetésére szolgált. A kavicsborítású növényasztal 1,10 méter széles volt.

Az íves vonalvezetésű nagy pálmaház nem semmisült meg a II. világháborúban. Bár a kommunista hatalom a kisebb méretű nyeregtetős társával együtt ezt a szerkezetet is be akarta olvasztani Ózdon, ám a Miskolci Kertészeti Vállalat 1948-ban mind a két nagy fesztávú rácsos fémszerkezetet megvette, majd fel is állította a Szentpéteri kapu 103. szám alatti egykori telephelyén. A két pálmaházat nem sokáig használták a borsodi megyeszékhelyen. A kertészet a szerkezeteket 1984-ben lángvágókkal felszeleteltette, majd kidobatta a város nádasréti szeméttelepére.

A rozsdás darabokat, pontosabban a budai kis pálmaház maradványait 2003-ban találta meg a hejőcsabai cementgyár mögötti hulladékudvarban Fedor Vilmos alpolgármester és Sugár Péter építész. Gondosan felmérték az öntöttvasból készült relikviákat. 

Ekkor derült ki, hogy biztosan a budai királyi kert kisebb méretű pálmaházának darabjait találták meg, és nem az 1929-ben átadott, majd szintén a szocializmus regnálása alatt lebontott majláthi pálmaházat, amely a lillafüredi Palotaszállót és környezetét látta el délszaki növényekkel. Ez utóbbi építményt egyébként Révay Ferenc erdőmérnök tervezte.

A dokumentumok birtokában a Sugár Péter irányította Műépítész Kft. két rekonstrukciós tervet is elkészített, ám pár évvel később, valószínűleg anyagi okok miatt, a miskolci önkormányzat lemondott a pálmaház bármelyik verziójának ismételt felépítéséről, amelyet azóta is sok borsodi képviselő szeretne viszontlátni vagy a Népkertben, vagy az Erzsébet-fürdő tövében, vagy a tapolcai barlangfürdő mellett.

Szakértők szerint a 2003-ban készült felmérési tervek és matematikai aránypárok alapján a nagyobbik, íves vonalvezetésű pálmaház is hitelesen visszaállítható lenne. Ugyanez vonatkozik a Hauszmann Alajos tervezte nyolcszögű Narancsházra is, amelynek korabeli terveit a Fővárosi Levéltárban őrzik.

A szerkesztőségünknek levelet író tucatnyi építész szerint a három vasszerkezetes építmény egykori helyszínei szintén pontosan megállapíthatók a korabeli térképek és tervrajzok alapján. Az, hogy ezek az építmények az egykori talajszinthez képest 1–4 méterrel lejjebb lennének ismét felállítva, az szinte lényegtelen, hiszen ezek a XIX. századi vasrácsos szerkezetek egyrészt eleve kicsi alapozással készültek, másrészt a most kivitelezés alatt álló Szent György téri József-palotánál sem találták meg a Korb Flóris – Giergl Kálmán tervezte épület alapjait, mégis szerkezetkész már ez a városi palota.

Sokan visszaállítanák a díszlépcsőt is, a szobrok zöme megvan

Szintén sok mérnök és tájépítész jelezte, hogy érdemes lenne visszaállítani a déli kertek legnagyobb kuriózumát, a Várpalotát és a déli Testőrpalotát egykor összekötő díszlépcsőt. Ennek a díszes kővázákkal és lámpabúrás kandeláberekkel tagolt látványosságnak a rekonstrukciója érdekében csak két ponton kellene áttörni a Gerő László régész elképzelései szerint 1951 és 1953 között visszaépített várfalakat, de a Zsigmond-kori 3,68 méter mély kaputoronyhoz szigorúan nem nyúlnának.

A lépcső két kiszélesedő fordulója pont a kacskaringós Sikló utcára esik, így kompromisszumos megoldással a lépcsőkarokat alig kellene arrébb tolni. Ezzel a visszaépítéssel ismét visszaállna a középkortól fennálló, Hauszmann által újraépített szerves kapcsolat a déli kert és a Várpalota között. A régi-új út/lépcső visszaépítésével a nagy rondella szerepe is felértékelődne, amelyet akár egy újabb kiállítótérként is lehetne használni.

Az egykori díszlépcső legalsó szintjén, a mai Kemal Atatürk sétaút vonalában egy terméskővel kirakott medence állt, amelynek a közepén a Najádok kútja spriccelte a vizet. Ez a Pásztor János mintázta volutás talapzatú szobor eredetileg Klebelsberg Kunó kultuszminiszter ajándékaként 1930-ban került Szegedre, melyet négy évvel később avattak fel a Városháza előtti szökőkút belső peremén.

A forrásokat őrző, a víz romboló erejét lecsillapító antik istennők a napfény városában az Építő Tisza elnevezést kapták. Vele szemben szintén ekkor avatták fel a Romboló Tisza című kútszobrot is, amely a delfinen lovagló Poszeidón tengeristent úgy ábrázolja, hogy Triton csigatrombitájával rombolásra buzdítja a világ összes tengerét és folyóját. Pásztor János Széchenyi téri munkái annyira hamar népszerűek lettek országszerte, hogy az akkori budai Várkapitányság rögtön kért a Najádok kútjáról egy másolatot, amelyet a szóban forgó lépcső aljában állítottak fel. A szobor sikeresen túlélte a világháborút. 

A lépcső középső kiszélesedésénél egy vaddisznóval harcoló vadászkutya, a legtetején pedig egy haldokló szarvast ábrázoló zsánerszobor állt. Strobl Alajos ezt a két műalkotását eredetileg Mátyás király és Szép Ilonka keserédes szerelmét bemutató kompozíciója mellékalakjainak szánta. Bár a szobrász valamilyen ok miatt sohasem mintázta meg a tatai várkastély udvarára szánt Hunyadi és az erdei lányka kapcsolatát, ám az 1896-ban elkészült két mellékalak annyira megtetszett Habsburg József főhercegnek, hogy 1910-ben egy-egy másolatot kért a művésztől, amelyeket az ekkor megvásárolt 

Mivel a szlovákok is nagyra tartják a Liptóújváron született szobrászt, így a művész születésének 150. évfordulója apropóján a vaddisznóval harcoló kutya újabb másolatát 2006-ban a liptószentmiklósi Bohún Galéria főbejárata előtt is felavatták. Nem árulunk el nagy titkot, hogy a Nadájok kútjához hasonlóan a budavári vaddisznó is túlélte az elmúlt évtizedeket. A szépen rekonstruált szobrot 2011-ben avatták fel a keszthelyi Vadászati Múzeum előcsarnokában.