Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Eladó a Nobel-díjas tudós egykori újszegedi villájaLuigi Mazzi kőfaragó és márványkereskedő 1865-ben döntötte el, hogy szépen gyarapodó vállalkozásának székhelyét Itáliából átteszi Fiumébe. A vállalkozó számítása bevált. Az 1867-es osztrák–magyar, majd az egy év múlva ratifikált magyar–horvát kiegyezésnek köszönhetően a város korábban sohasem látott fejlődésen ment át.
Az infrastrukturális fejlesztéseknek köszönhetőn Mazzi vállalkozása márványlapokat sok építkezéshez szállított, amelyből az egyik legjelentősebb a Municipio (ma Trg Riječke rezolucije) tér 1. szám alatti, késő barokk stílusú Szent Jeromos-templom és -kolostor 1873-as átalakítása volt, amikor is az egyházi fenntartású épületegyüttest egybeépítették a Városházával.
Bár Mazzinak szépen gyarapodott a vagyona, olasz hősünk tíz év elteltével már inkább úgy látta, hogy még több pénzt tudna szerezni, ha vállalkozását áttenné Budapestre.
A magyar fővárosba 1877 novemberében érkezett meg, ahol egy szintén Pesten vállalkozó honfitársával, Bressan Gaitano kereskedővel közösen alapította meg új márványfaragó cégét. Az épületszobrászati munkák mellett sírkövek, kávéházi berendezések, biliárdasztalok, fürdőkádak, mosdótálak kifaragását is elvállalta. Cégük a Váci körút (ma Bajcsy-Zsilinszky út) 23. szám alatt működött.
Az egyre jobban fialó firmának köszönhetően Mazzi 1884-ben építette fel saját emeletes házát. Az Urbányi Gyula tervei szerint kivitelezett, terézvárosi Dalnok (ma Székely Bertalan) utca 19. szám alatti ház bár kicsit megkopasztva, de még ma is áll.
A korabeli sajtóbeszámolók szerint az eklektikus stílusú épület azért épült fel rekordgyorsasággal, mert sármos taljánunk ebben az évben vette el feleségül Sperer Valpurga úrhölgyet, akit már egy meleg és saját tulajdonú otthonba kívánt vinni. A kivitelezők gyors munkájáért cserébe a friss házasok szokatlan nagylelkűségről tettek tanúbizonyságot. Egy hajnalig tartó mulatsággal záruló többfogásos vacsorával vendégelték meg az építkezésben részt vevő 82 munkást és kubikost.
Luigi Mazzi első komolyabb építészeti megbízatása az Andrássy út 59. szám alatti épülethez köthető. A telken Jálics Ignác bornagykereskedő 1883-ban átadott kétszintes palotája állt, amelynek terveit az ekkoriban sokat foglalkoztatott Kallina Mór építész készítette. A Király utca 26. szám alatt saját, több mint egy hektár alapterületű borospincét is fenntartó, 48 éves alkoholkereskedő 1890-ben bekövetkezett halála után örökösei rögtön eladták ezt a Sugár úti (az Andrássy út akkori neve) ingatlant, amelyet gróf Andrássy Károlyné Szapáry Etelka csillagkeresztes hölgy, Erzsébet királyné udvarhölgye és legkisebb fia, Zemplén vármegye főispánja, gróf Andrássy Aladár vásárolt meg.
A nemesi família egy évvel később döntötte el, hogy Pucher József tervei szerint nem csupán egy félemeletet építtetnek frissen megvásárolt ingatlanuk első emelete fölé, hanem tulajdonuk lábazatát márványlapokkal fogják beboríttatni.
Ekkor került a képbe Mazzi, akinek kőfaragó műhelye ekkor már 24 különböző árnyalatú márványlapot forgalmazott az Osztrák–Magyar Monarchia területén.
A neoreneszánsz átépítés nemcsak az épület külsejét, hanem belső architektúráját is érintette. Ennek köszönhetően Luigi Mazzi tervezhette meg és faraghatta ki 1891-ben az Andrássyk márványból készült bárszekrényét és dohányzóasztalát is. Míves alkotásairól Weinwurm Antal fényképész több enteriőrfotót is készített, amelyet az Iparművészeti Múzeumban őriznek.
Mazzi 1902-ben helyezte át cége központját a Rottenbiller utca 13. szám alatti, Walla József nevével fémjelzett mozaik- és cementárugyár területére. A költözésre azért volt szükség, mert a lelkes olasz ekkoriban több fehérmárvány lelőhelyet (Gyergyóvasláb, Gyergyószárhegy, Tekerőpatak és Szentdomokos) fedezett fel Erdélyben, így az onnan vasúton Budapestre szállított kövek miatt szükséges volt egy Keleti pályaudvarhoz közeli telephely megtalálása.
Az olcsó és jó minőségű erdélyi köveknek köszönhetően Mazzi cége aranyérmet nyert az 1904-es St. Louis-i világkiállításon.
A telephelyet a cég gyorsan kinőtte. Luigi Mazzi és új társa, a csak németül beszélő és értő Ultmann Salamon gránit- és márványkereskedővel 1906-ban kezdte el építeni a Keleti pályaudvarhoz szintén közel eső új telephelyet, amelyet a Garay utca 39. szám alatt találtak meg. A földszintes épületet idősebb Paulheim Ferenc tervezte. Ebben az egyszerű, de hangulatos házikóban írta és szerkesztette a páros a Magyar Kő- és Márványújság című szaklapot.
A 182 négyszögölön elterülő épület nemcsak raktárként, hanem kőfaragó üzemként is működött. Innen irányították a cég bécsi és párizsi kirendeltségeit is. Bár a vállalkozás leginkább különféle építkezések márványlap-beszállítója és -beszerelője volt, Luigi Mazzi jó kézügyességének köszönhetően sokszor személyesen is elvállalta egy-két szobor, bútor és sírkő kifaragását. A teljesség igénye nélkül firmája a következő budapesti beruházásokban vett részt:
Bár az épület az utcafrontról nézve kicsinek tűnik, Mazzi üzeme azt nem tudta teljes terjedelmében kihasználni. A kisebb helyiségeket kiadták, így az U alaprajzú épület előterében működött eleinte Tusák Ottmár tej- és csemegekereskedése, 1924-től Uhrin József fűszer- és gyarmatáru-kereskedése, Fischer Fülöp rőfös boltja, majd pár évvel később Schön Dezső cukorkaüzlete, amelyet
1934-ben fosztott ki egy édesszájú betörő.
A negyvenes évek elején már Leibovits Lajos nürnbergi kereskedő díszmű-, háztartási- és pipereáru-kereskedése működött az édességbolt helyén. A munkában megöregedett Luigi Mazzi élete vége felé már nem akart a magyarok földjén élni, családjával közösen 1942-ben visszaköltözött szülőföldjére, és Carrarában hunyt el.
A II. világháborút követően az 5400 aranykorona értékű házat az állam elorozta, azt a rendszerváltásig a Fővárosi 4. számú Vegyesipari Javító Vállalat használta. A politikai pálfordulás után az ingatlan a Magyar Alkotóművészeti Alapítvány kezelésében vegetált, majd újabb tulajdonosváltás után Garay-udvar gyűjtőnéven itt vert tanyát az „Angie” esküvői ruhaszalon és a „Claudia” női fehérnemű- és fürdőruha-nagykereskedés.
Az utóbbi években a földszintes épületet már senki sem használta. Mivel a leginkább falusi házikóra hasonlító földszintes ingatlan nem műemlék, így új tulajdonosa sürgősen lebontatná. Legalábbis erre utal, hogy idén már két alkalommal is kérvényezte a beruházó az illetékes hatóságnál a ház megsemmisítését.
Bár a fővárosi kormányhivatal még nem adta ki az erre vonatkozó passzust, az épület sorsa borítékolható. Aki utoljára még látni szeretné ezt a pöttömnyi házat, annak érdemes az oromzat kör alakú gipszmintáját megnéznie, amelyben a vastagon kent kőporos vakolat ellenére sem tudták eltüntetni azt a több mint száztíz éves feliratot, amelyen ez áll: Mazzi Luigi Márványgyár.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon