Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Járdasziget
- szent-györgyi albert
- szeged
- szegedi tudományegyetem
- villa
- ingatlan.com
- artisjus
- gestapo
- libik györgy
- második világháború
- tóth péter benjamin
- medgyesi konstantin
- per anger
Eladó a Nobel-díjas tudós egykori újszegedi villája
További Járdasziget cikkek
„Az elmúlt két évtized során jelentősen megváltozott az ügyfélforgalom és az irodai munkavégzés is, így már nem indokolt a nagyobb méretű, saját tulajdonú irodaház” – nyilatkozta az Index megkeresésére Tóth Péter Benjamin, az Artisjus üzleti transzformációs igazgatója. Hozzátette: kisebb, hatékonyabban fenntartható irodahelyiséget fognak bérelni.
Mint ismeretese, az Artisjus több mint 40 ezer zenét felhasználó, szerzői jogdíjat fizető partnerrel áll kapcsolatban: például vendéglátóhelyekkel, szórakozóhelyekkel, háttérzenés üzletekkel. Elsősorban – magyarázta Tóth Péter Benjamin – a partnerkapcsolatok közelsége és kényelmes elérhetősége miatt döntöttek 2004-ben az ingatlan megvásárlása mellett. Egészen mostanáig itt működött az Artisjus szegedi irodája, két fő állandó munkavállalóval.
Extra ár a kalandos és romantikus tudós villájáért
Szent-Györgyi Albert 1940 és 45 között élt ebben a villában, amelyet a jelenlegi tulajdonos 2004-ben újított fel. Az ingatlan Újszeged egyik népszerű negyedében – közel a Tiszához és a Ligethez –, a Szent-Györgyi Albert utcában található. Nem messze áll az a tizenhét emeletes toronyház, amelynek egyik falára felfestették a város két Nobel-díjasának portréját: Karikó Katalinét és Szent-Györgyi Albertét.
A neves tudós villáját az ingatlan.com-on hirdetik 195 millió forintért. Az 1016 négyzetméteres telken egy 117 négyzetméteres téglaépítésű ház áll, amelyben négy szoba, két fürdőszoba és két konyha található, valamint hozzá tartozik egy 34,4 négyzetméteres melléképület is. Az ingatlanportál számításai szerint a meghirdetett 195 milliós ár csaknem kétszerese a piaci árnak: a környéken körülbelül 765 ezer forint egy négyzetméter, míg a villa esetében ez majdnem 1,3 millió forint. Igaz, ennek az emléktáblával ellátott épületnek eszmei értéke van.
A kérdés, hogy kinek ér meg ennyit ez a ház, amely a Nobel-díjas tudós kalandos élete számos epizódjának volt tanúja.
Értesüléseink szerint többen is érdeklődnek az ingatlan iránt, de sem a szegedi önkormányzat, sem a Szegedi Tudományegyetem nincs köztük.
Pót-Nobel-díj, avagy amikor a színésznők bókolnak
Szegeden számtalan legenda kering a világhírű tudós kalandjairól, életmódjáról és társasági életéről. Két évvel azután, hogy megkapta a Nobel-díjat, 1939 februárjában Szent-Györgyi egy rangos társaságot látott vendégül Szegeden: a kor ünnepelt színésznője, Gombaszögi Ella és barátnői látogatták meg a világhírű tudóst. A színésznők, hogy kedveskedjenek vendéglátójuknak, megállapították: Szent-Györgyi feltűnően hasonlít a '30-as évek legnépszerűbb német színészére, Hans Albersre.
Ez külön pót-Nobel-díj nekem
– állapította meg a színésznői látogatás és a bók kapcsán a C-vitamin felfedezője.
„Szent-Györgyi Albert 1916-ban ismerte meg első feleségét, Demény Kornéliát” – mesélte Medgyesi Konstantin. A Móra Ferenc Múzeum főmuzeológusa idézte a fizikus Bay Zoltánt, aki szerint Kornélia a legszebb és legokosabb lány volt, akivel valaha találkozott. Családi háttere is erősnek számított: a nő apja egy időben a Magyar Posta vezérigazgatójaként dolgozott.
1917 szeptemberében össze is házasodtak. A házasság huszonnégy évig tartott közöttük, kiváló párost alkottak – együtt mindent elértek, ami csak lehetséges volt számukra. A válás után lányuk, Nelly, az újszegedi házban lakott együtt apjával.
Gestapo, bujkálás és legendák
Szent-Györgyi Albert lánya és veje, Libik György 1944. május 6-án házasodtak össze; nászútjukat Szegeden, az újszegedi villában töltötték. Május 30-án tértek vissza Budapestre. A világban és az országban zajló szörnyű pusztítás, a gonoszság tombolása ellenére az ifjú pár egy békés, meghitt időszakot töltött Szegeden.
A német megszállás után a tudós vejének, Libik Györgynek az egyik feladatává vált, hogy „a magyar nemzeti vagyont” – ahogy apósát nevezte – védje és óvja. Szent-Györgyi Albertnek bujkálnia kellett a német megszállók elől. Egy ideig második felesége, Borbíró Márta – Szegedhez közel eső – horgosi családi birtokán húzta meg magát.
A tudós szegedi házvezetőnőjének fia 1987-ben adott interjút a Délmagyarország című regionális lapnak. Az akkor 15 éves Kertész Imre édesanyjával a melléképületben élt. Állítása szerint ő engedte be a Gestapo nyomozóit a házba, akik azt tudakolták, merre lehet a gazdája. „A Kékestetőn üdül” – mesélte a férfi, hogy mit is mondott az állítólagos nyomozóknak. Egy helyi híresztelés szerint március 19-ét követően a professzor újszegedi házába német tisztek megfigyelési szándékkal beköltöztek, és éberen várták a tudós visszatértét.
Ez valószínűsíthetően nem így történt, ez egy legenda pusztán
– mondta az Indexnek Medgyesi Konstantin. Szent-Györgyi visszaemlékezései szerint a Gestapo – információkat szerezve arról, hogy a nemzetközileg ismert kutató Budapestre akart utazni – a szegedi vasúti pályaudvaron szerette volna letartóztatni. A professzor azonban a várt időpontban nem jelent meg az állomáson, ugyanis Libik György maga ment le kocsival Szegedre Szent-Györgyiért, és felhozta őt a fővárosba.
A világhírű tudós szakállat növesztett, és irattárosként dolgozott
Budapesten először a Bimbó úti Libik-házban bújtatták az országszerte keresett apóst, majd a Déli pályaudvar közelében helyezték el. Libikék úgy gondolták, hogy nem elég biztonságos a menedék Albert számára, ezért Per Anger svéd attasé segítségét kérték.
Anger megszervezte, hogy augusztusban a követség úgynevezett evakuációs szállására, az enyingi Csekonics-kastélyba kerülhessen a professzor.
Álruhában, álnév alatt hivatalosan a követség irattárosaként dolgozott, amit az is indokolhatott, hogy addigra archívumunk nagy részét már átszállítottuk oda. Szent-Györgyi tökélyre vitte a szerepét. Hagyta megnőni a szakállát, felvett egy nagy, szarukeretes szemüveget; a mi szemünkben igen meggyőző benyomást keltett
– emlékezett e kalandos hetekre Libik barátja és szövetségese, Per Anger.
1945 elején a vej, Libik György Szent-Györgyi után kutatva olyan hírek birtokába jutott, hogy apósa Szegeden, Malinovszkij marsall főhadiszállásán lehet. „Nelly és György elhatározták, hogy minél hamarabb megpróbálnak leutazni a dél-alföldi városba. Szegedre érkezésük után megerősítést nyert a hír, miszerint Szent-Györgyi valóban Malinovszkij főhadiszállásán tartózkodik” – mesélte Medgyesi Konstantin. Február 11-én, vasárnap Szent-Györgyi Albert, a lánya és a veje már együtt vettek részt a Szegedi Nemzeti Színházban a Mosoly országa című zenés előadáson.
Rovataink a Facebookon