Cserkuti Dávid újra nagy melleket rajzol

Ismét a buszok oldalán virít a Camponának rajzolt nagy mellű nője. Válság idején is jól fizet a reklámgrafikus munkája?

A Campona tavaly indult projekt. A 10. születésnapos rajzokat már korábban lenyomtuk, és már karácsonyoztunk is, vicces volt nyáron Mikulást rajzolni. Azért a reklámiparban is érezhető a válság, már nincs meg az a jó hangulat, ha bemész egy ügynökséghez. Az új kampányok helyett az ügyfél leporoltatja a jól bevált régieket, amihez nem kell a kreatív folyamaton újra végigmenni.

Tavaly ilyenkor az ön anya-fia szexes rajzain röhögtek a Homár-olvasók?

Nem! Eredetileg azt a megbízást is én kaptam, de a Campona végül keresett egy másik ügynökséget, és egy új, olcsóbb illusztrátort. A végeredmény a Homáron kötött ki. A visszajelzésekből egyértelmű volt, hogy ezt nem így kellene, ekkor kerültem újra a képbe. A tavaly karácsonyi és az idei Valentin-napi kampányt már mi készítettük Gáspár Tamással, és ha minden igaz, ez kevésbé erős dekoltázzsal jövőre is folytatódik.

Mindig Cserkuti Dávidnak szólnak, ha nagy melleket kell rajzolni?

Azért a nagy mell nem mindig követelmény. Korábban sokszor előfordult, hogy a megrendelő által simán lekurvázott nőalakjaimat át kellett alakítanom szolid, tiszta erkölcsű polgárasszonyokká. Aztán az egyik Opel-reklámnál nem akartam elhinni, amikor a layout átküldése után azt kérték, nem lehetne a nőnek darázsdereka és méretesebb melle? Máskor meg a nem létező szexualitásból kell visszavenni: egy népszerű édesség reklámjához készített képeknél a száradó pöttyös boxeralsón akadtak ki. Az ügynökség egy körülményes emailben átrajzoltatta velem, mert az ügyfél szerint olyan volt, mintha „lenne benne valami”. Azaz a marketinges hölgyek méretes bránereket láttak a gatyaráncok között.

A bikinis Coke-csajokat élő modellek alapján rajzolta?

Nem dolgozom modellekkel. Már a 90-es években, a storyboard rajzolásnál is jól jött, hogy fejből tudtam rajzolni. Akkor nem lehetett képeket keresgélni a neten, a magazinok átnyálazásával viszont elvesztettél két napot. Már a híres Boros-Szikszai páros sem bugyimodellek alapján rajzolja a World of Warcraft-kártyákat. Ha egy cég vázlatrajzokat kér tőlünk, azonnal nyomni kell fejből a ceruzarajzot, nincs idő modellt keresgélni. Inkább a régi profiktól lestem el trükköket.

Kiktől?

40-es 50-es évek illusztrátorai hatottak rám. Norman Rockwell az amerikai ideál megteremtésével, Gil Elvgren a pin-up képeivel, amelyek lényegében a Playboy poszterek festett elődei: a dögös csajok együgyű, mesterkélt szituációkban félig lemeztelenednek. De ott van még a Bond-plakátokat rajzoló Robert McGinnis vagy a Coca-Cola-Mikulást megalkotó Haddon Sundblom. Ez volt az illusztrátorok aranykora, a rajzolók a társadalom megbecsült tagjai voltak, drága kocsikkal és jachtokkal jártak.

Akkor miért rajzol képregényeket a reklámgrafikus-munkák mellett?

Mert Zórád Ernő, Sebők Imre meg Korcsmáros Pál képregényein nőttem fel. És Fazekas Attila rajzolt mellein. A Képzőművészetin is képregénnyel akartam diplomázni, de nem sikerült elfogadtatni az oktatókkal. A diplomamunkám így egy illusztrátori portfólió lett, mert már 94-től elkezdtem a szakmában dolgozni. Az első képregényem egy felvilágosító kiadvány volt szintén 94-ben, a Nemzeti Egészségvédelmi Intézetnek készített a Szuper Alakok Regénye. Ma már alig akad belőle néhány példány.

Az Unicum-légiósok Korcsmáros Rejtő-képregényeiből következtek?

Nem. Már az Unicum előtt is ilyen rajzokat csináltam, de akkor egyszerűen képregényesnek nevezték, senkinek sem jutott eszébe, hogy Korcsmároshoz hasonlítson. Az Unicumnál nyilván könnyebb volt felfedezni áthallást a rejtői világ és a légiósok miatt. Itthon az a baj, hogy ha van egy göndör hajú, szőrös fickó, akkor ő már nem lehet eredeti, mert ő csak „a magyar Hasselhoff”. Korcsmárost tisztelem, de próbálok szabadulni tőle. Az Unicum óta sok új illusztrációt készítettem, legutóbb például az Emerson és Társa című meseregényhez, ami teljesen más képi világú lett, de azt is simán „lekorcsmárosozták”.

Nem próbált ebből előnyt szerezni? Például megrajzolni a Csontbrigádot?

Nem, mert Korcsmáros utánozhatatlanul egyedi. És inkább a saját dolgaimat rajzolnám, egyéniségvesztés nélkül. A Csontbrigád megrajzolása amúgy jó ötlet, de más lehetőségek is vannak, amivel még több képregényolvasót lehetne megszólítani.

Például?

Egy ideje érlelődik bennem egy Rózsa Sándor-képregény, az Ostor, ami a régóta áhított magyar szuperhős figuráját ragadná meg. Egy kocsmában vetődött fel az ötlet egy reklámforgatókönyv-író sráccal, meg Varró Attilával. Akkor mutatták be Az ajánlat című ausztrál westernt, Varró iszonyú lelkes volt, azt mondta, ilyesmit kéne nekünk is csinálni. Rózsa Sándort egy Simon Bisley-stílusú, robusztus falkavezérnek képzelem el. Olyan ürgének, aki egy vademberekből álló rablóbandát vezet. Ugyanakkor ott van benne egy másik, Robin Hood-szerű, szegényeknek pénzt osztó, romantikus alkat is. Hogy ezt az oldalát titkolja, minden pillanatban jeleznie kell: ő a legerősebb a falkában, különben a saját bandája ugrik a torkának. Közben a két énje, a rablóvezér és a nép segítője egymással is viaskodik.

Elkészült már valami ebből?

Csak a Munkácsyt idéző, bús magyar nyitókép, az is csak a fejemben. Rózsa Sándor magába roskadtan ül. Épp túl van egy durva rabláson, szuronyra meg kardra szegezett pandúrok hevernek szerteszét, és azon tépelődik, hogy ő tényleg vérengző vadállat-e. A tombolása, meg ezek a töprengő pillanatok adnák meg a sztori ritmusát. Az igazi tragédiát az hozná, hogy nem legyőzik, hanem felemészti magát. Ezeket a hatásokat vizuálisan nagyon erősnek érzem, azt, hogy a magyar pusztában ott van a lehetőség, hogy a spagettiwesternhez hasonló gulyáswestern környezet legyen képregényben. Persze ezt nem két perc végigvinni, szóval kéne hozzá egy stabil hátterű kiadó, ami megfinanszírozza. Ilyenből nincs sok idehaza. De ha még érdekelné is valamelyik kiadót, a nyomdára elkölti minden pénzét, és marketingre már nem marad semmi.

Ha várnak egy évet, a Fidesz-kormány állami támogatást is ad rá.

Sajnos a magyar képregény története annyira átpolitizált, hogy ettől pont szabadulni kéne, nem pedig újabb billogokat szerezni.

Megrajzolná a Szigeti veszedelmet a 300 stílusában?

Kurva jó ötlet. Most egy sör mellett lelkesek is vagyunk. De ki venne meg egy ilyet? A magyar képregény sajnos még mindig csak ugyanazzal a két-háromezer főnyi rajongóval van kapcsolatban, akikkel évekkel ezelőtt. Lassan el kéne fogadni, hogy nálunk nincs igazi képregénykultúra. A 90-es években egyszerre szakadt a nyakunkba minden nyugatról: a hollywoodi filmek, a kertévék, a számítógépes játékok, később az internet. A képregénynek rengeteg dologgal kellett konkurálnia, és mivel nálunk eleve nem volt jelen a kultúrában, kapásból tetszhalott állapotba került.

Nincs kitörési pont?

Olyat kell írnunk-rajzolnunk, ami itthon is megállja a helyét, és külföldön is eladható. Meg olyan ambiciózusan kéne haladni, mint Futaki, aki egy francia kiadónál megjelentette a Spirált, aztán ezzel a Disneynél kopogtatott, és most leszerződtették a Villámtolvaj rajzolójának.

Ha valaki rajzolót keres egy képregényötletéhez, küldheti önnek és a Pinkhell többi szerkesztőjének?

Bátran. Külön jó pont, ha egy tőkeerős nagybácsit is hoz magával.