Novemberben bezárja kapuit a Zeneakadémia, a következő két évben felújítják. Az utolsó nyilvános előadásra november 28-án kerül sor, ekkor kezdik a kiköltözést, de egyelőre csak a nagy nyilvánosság számára zár az intézmény. Ezt a félévet ugyanis még nyugodt körülmények közt befejezhetik a Liszt Ferenc téren a növedékek, a vizsgaelőadások után az épületet csak januárban zárják teljesen.
A felújítás a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Új Magyarország Fejlesztési Terv keretein belül jön létre 10 614 251 170 forintból, amiből 9 534 517 170 forint, azaz 89% uniós támogatás. A maradékot magyar források állják, túlnyomórészt az OKM költségvetéséből. A "Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten" fantázianevű EU-projekt keretein belül 16 000 négyzetméter újul meg.
A búcsú alkalmából tartott bejáráson azt próbálták szemléltetni, hogy valóban szükség van a felújításra, és ez sikerült is. Amikor legutoljára jártam ott koncerten, nem figyeltem fel a leváló vakolatra, a letöredezett Zsolnay-kerámiákra, amiket sok helyen celuxszal ragasztottak vissza, a foltos, bekoszolódott festményekre és a kopottas imidzsre, ezért a bejárás előtt gyanúsnak tartottam, hogy vajon miért kell ennyi milliárdot elkölteni, mikor látszólag masszív állapotban van az épület.
Szerencsére nemcsak az én árgus tekintetemen múlik, hogy sokunk kedvenc épületében a munkák rendben mennek-e, és ne legyen az épület csúnyább a felújítás után, mint amilyen most. A múlt század elején épült remekmű rendbehozására létrehozott projektcég munkálatait a Nemzetközi Tanácsadó Mérnökök Szervezete is kiemelten figyelemmel kíséri.
A Zeneakadémia 1904 és 1907 között épült az akkori pályázat győztesei, Korb Flóris és Giergl Kálmán tervei alapján. Az 1902-es tervek szerint a Színművészeti Akadémia is itt lett volna, de az 1903-asokban már csak a Zeneakadémia szerepelt. Akkor 2 200 000 aranykoronába került az épület, ami a minket kalauzoló művészettörténész szerint átszámítva 5 milliárd forint lenne ma.
Nagyobb felújításra utoljára 1961-62-ben került sor, ez néhol ártott az épületnek, ahogy mondják, sok elem túlélte a háborút, de ezt a felújítást nem. A hibákat most szeretnék orvosolni. 1978-ban építettek bele még tantermeket, és 2002-ben felújították a könyvtárat, ezen kívül maximum festés volt.
Régóta pedzegetik már a felújítást, a támogatási szerződést 2008 októberében írták alá, a tervezett befejezési dátum 2011. október 31. Ebből a pénzből nemcsak a Liszt Ferenc téri, százéves épület újul meg, hanem a Wesselényi utca 52. alatt található kiszolgáló épület is. Mindkettő munkálatait 2010 elején kezdik, hogy hová költöznek addig, még mindig nem teljesen biztos.
A főmérnök, Lakatos Gergely nincs könnyű helyzetben, az általa felügyelt munkának rengeteg követelménynek kell megfelelnie, ez a mottóból is látszik: értékmegőrzés és korszerűsítés. A korszerű EU-s szabványokat (légcsere, komfortfokozat növelése, akadálymentesség stb.) úgy kell betartatnia, hogy a művészettörténészek is elégedettek legyenek.
A legnagyobb fejfájást az anno rendkívül modernnek számító, de még kezdetleges technológiával készült vasbeton szerkezet felújítása, megerősítése okozza. Lakatos elmondta, erre ma nem ismernek megfelelő technológiát, ezért az is lehet, hogy úgy döntenek, nem nyúlnak hozzá, hanem szólnak az utókornak, hátha a következő 20-30 évben kitalálnak egy új technológiát. Ezzel kapcsolatban említette meg azt is, hogy a nagyterem erkélyeinek kiugró vasbeton szerkezete elég bátor húzás volt a tervezőktől, mire többen felhördültek, hogy „legközelebb nem ülünk az erkélyre!” Jómagam legutóbb Gyurcsány Ferencet láttam ott, ő megúszta.
Az egyik legfeltűnőbb változás az lesz az új Zeneakadémián, hogy a mostani kisterme, ami régen operaszínpad volt, a felújítás után újra az lesz. Visszakerül alá a betemetett zenekari árok és a zsinórpadlás. Idén nyáron műemléki kutatásokat folytattak, ennek során a barna, faszínű falfesték alól előkerült az épület eredeti díszítőfestése, ezt is vissza szeretnék állítani eredeti állapotára. A díszítőfestés a nagyteremben ébenfekete volt geometriai mintákkal, a folyosókon pedig díszes, magyaros minták voltak, amiből már csak az első emeleten maradt mutatóba. A most kékes árnyalata miatt eléggé rideg hangulatú kisterem is visszanyeri eredeti meleg, intim benyomást keltő díszítését.
A jelenleg Kádár-retrófilmhelyszínnek beillő, pontosan a nagyterem alatt fekvő kazánházat felszámolják. Ez annyira ódon, hogy itt még mindig Majakovszkij utcának hívják a Király utcát a csapokon, és a négy kazánból egyet már csak alkatrésznek használnak. Nemcsak azért szüntetik meg, mert nem felel meg semmilyen szabálynak, hanem mert más funkciót szánnak neki. A színpad jelenlegi, fix emelése megszűnik, négyszintes színpadtechnikai süllyesztőt alakítanak ki, ez lesz a mostani kazánház helyén. A negyedik emelet fog helyt adni a kazánnak és a többi gépészeti elemnek.
Aki járt már a Zeneakadémián koncerten, tudja, mivel lehet leginkább a komfortérzetet növelni: a nézőtér székeinek kicserélésével. A Thonet székek ugyan szépek, de a legjobb mozgásérzékelőt meghazudtoló módon nyekeregnek, és ennél sokkal kellemetlenebb, hogy elképesztően kényelmetlenek. Száz éve még sokkal kisebbek voltak az emberek, ezek pedig akkori szabványszékek. A székproblémát úgy oldják meg, hogy újakra cserélik őket, amik stílusban pont olyanok lesznek, mint a régiek, csak nagyobbak, és egymástól távolabb helyezik el őket. A színpadtérrendezés modernizálása miatt a székek kivehetőek lesznek. A székcserék miatt a nagyteremnek kétszáz fővel lesz kisebb a befogadóképessége, de mint tudjuk, az építészet csupa kompromisszum.
Az eljövendő idők komolyzene-kedvelőinek komfortérzetét az is növeli, hogy ezentúl több wc lesz, ezeket az alagsorban, megint csak a kazánház helyén tudják kialakítani. A régi kicsi mellé emelnek egy nagyobb büfét is. Az EU-s szabványoknak megfelelően meg kell majd oldaniuk 80 ezer köbméter levegő keringetését úgy, hogy a berendezések ne tegyenek kárt az épületben, hangtalanul tegyék a dolgukat, és ne legyenek hivalkodóak. Kíváncsian várjuk.
Szirányi Gábor, a Zeneakadémia könyvtárának munkatársa és az épület művészettörténeti kutatója számos érdekességre hívta fel a figyelmünket a bejáráson. A Zeneakadémia Európa egyik legelismertebb akusztikájával rendelkező épülete, nem monumentális építmény, hanem kis ékszerdoboz, amiben minden társművészet összeolvad. Strobl Alajos Liszt-szobra, Körösfői-Kriesch Aladár és Zichy István freskói, Zsolnay-kerámiák, Róth Miksa ólomüvegmunkái, Telcs Ede, Senyei Károly és Maróti Rintel Géza domborművei, ezek csak a leghíresebb közreműködők.
Az akkori vallás- és közoktatási miniszter határozott kívánsága volt, hogy az intézetnek olyan modern kiképzést kell adni, amelyben a magyaros elem kellő módon érvényesül, és az is, hogy a pazarló fényűzést el kell kerülni. A mostaninál is sokkal lélegzetelállítóbb homlokzatterv szerint kívülről is csillogó Zsolnay kerámiák díszítették volna magyaros-szecessziós mintákkal az épületet, de ezt letiltották, mondván, közintézménynek nem lehet szecessziós homlokzata. A kinti pompa maradt a szobrok és domoborművek szintjén, ezért még nagyobb a kontraszt a külső szürke színvilág és a belső csillogás között.
Nem minden régi funkciót állítanak vissza a Zeneakadémián, hiszen kezdetben a harmadik emeleten a Király utca felől igazgatói és személyzeti lakások is voltak, illetve külön vívóterem öltözővel.
Nem véletlen, hogy az akkori épületek tényleg csúcsminőségben születtek. A bejáráson két dolgot említettek, ami ennek oka lehetett. Az akkori pályáztatási rendszer ún. árlejtéses volt, azaz a magas pályázati díjat egyik tervező sem kapta vissza. Ez azt a célt szolgálta, hogy jól meggondolják, milyen pályaművekkel indulnak. A másik példa, hogy a bronz Liszt-ülőszobrot készítő Strobl Alajosnak két próbaöntést is kellett készítenie a minőség-ellenőrök számára, mielőtt nekiállhatott annak a szobornak, ami ma is a homlokzaton díszeleg.
Megnyugtatóan hatott a beszámoló arról, hogy akkoriban sem volt másképp, mint most: a gyönyörű épületet elkészülte után azok kezdték kritizálni, akik szerint túl nyugatos lett, nem eléggé magyaros. Az amúgy fantasztikusan gyönyörű nagytermet is azért tervezték direkt kevésbé díszesre, mert zenehallgatásra, nem pedig nézelődésre találták ki.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
