Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKétmilliárdot adtak Liz Taylor szemeiért
A műkincspiac közelmúltbeli nagy árverési rekordjai után némi kifulladás volt tapasztalható a két nagy árverési ház, a Christie's és a Sotheby's e heti londoni aukcióin, amelyeken háború utáni és kortárs művészeti alkotásokat bocsátották kalapács alá. Warhol Silver Liz című festményéért is többet várt a Christie's, előzetesen úgy becsülték, akár nyolcmillió fontért is elkelhet a különleges darab.
Az 1963-ból származó kép a díváról készült 13 portréból álló sorozat egy darabja, amelynek értékét az is emeli, hogy a szériából csupán két képen ibolya színű a művész egyik múzsájának tartott Taylor szeme. A festmény az utóbbi több mint húsz évben egy amerikai magángyűjtő birtokában volt. Az új tulajdonos személye ismeretlen.
A sorozat egy másik darabját 2007-ben bocsátotta árverésre Hugh Grant brit filmszínész, aki 11,4 millió fontért (3,9 milliárd forintért) adott túl a képen.