Caramel: Nem hordjuk a vérünkben a zenét

Nemrég  azt nyilatkoztad, hogy az életed legfontosabb küldetése az Eurovíziós Dalfesztivál. Egy csomó mindent elértél már, miért pont ez az a dolog, amire olyan nagy elánnal vágyakozol?

Ha végiggondolom Magyarország helyzetét, sokszínűségét, úgy érzem, hogy én, mint egy Magyarországon élő, de roma srác, teljesen hitelesen képviselem ennek a versenynek az esszenciáját, összetettségét és sokszínűségét. Szerintem 2013-ban lesz a mélypont egész Európában, szegénység és gazdasági válság vár ránk. És ezekből a problémákból csak egyfajta módon tudunk kilábalni, bármennyire gyermekded lesz, amit mondok: csak összetartással. Csak úgy, hogyha megfogjuk egymás kezét.

Ez nagyon jól hangzik, de tényleg úgy látod, hogy az Eurovíziós dalverseny – aminek a szakmai minőségét gyakran kritizálják, súlytalan show-nak tartják – nyújt segítő kezet?

Én azt gondolom, hogy minden tudatosság kérdése. Olyan helyzetben van szerintem az egész világ, hogy most kell felelősséget vállalni. Most jött el az az idő, amikor döntéseket kell hozni. Vagy teszel valamit, vagy nem teszel semmit. Lehet, hogy hihetetlenül hangzik, és majd akik olvassák ezt az interjút azt mondják, hogy ez biztos hogy nem így van, hogy csak magamat próbálom fényezni, de most tök őszintén mondom, hogy ez nem rólam szól. Eszköz leszek, aki feláll a színpadra. Elénekelem a dalom, de sokkal fontosabb lesz az, hogy előtte vagy utána miről beszélek. A zene nagyon nagy hatalom, egy közös nyelv, amivel meg tudjuk egymást érteni, és egy asztalhoz tudunk ülni, mert ugyanazt halljuk.

Korábban azt is mondtad valahol, hogy neked küldetésed van. Az előbb említett bajokon akarsz javítani?

Őszinte leszek hozzád, a konkrét küldetésemet még nem tudom. Vannak nagyon fontos dolgok, nagyon fontos gondolatok a fejemben a romasággal kapcsolatban. Nem tudom, hogy a tanulás fontosságát fogom-e egész életemben hangsúlyozni, vagy az összetartás erejét, vagy a családokon belül a pozitív férfi-női minta megteremtését, vagy a szegénység ellen vagy az esélyegyenlőség mellett kell harcolnom. De érzem, hogy valami feladatom van. Mert az nem törvényszerű, hogy jövök valahonnan és most itt ülök és interjút adok és közben az Eurovíziós dalversenyre is készülök. Ez biztos, hogy nem törvényszerű, ez inkább egy ajándék.

Ez a mondatod nagyon beleillik abba a meseszerű, romantikus hangulatba, ahogy általában rólad szó van. Te vagy a médiában a minta-szegénylegény, aki elindult a cigánytelepről, és a zene segítségével kitört. Ami az életrajzodat ismerve biztos, hogy igaz, de mégis mindig azt sugallja, hogy a siker tőled független, a körülmények játéka.

Nyilván nem mondhatom, hogy én ezt csak magamnak köszönhetem. Tudom, hogy engem minden visszahúzott, minden ellenem volt, a sorsom, az életem, az anyagi helyzetem, a családom. Egyébként senki nem tud arról semmit, hogy én hogyan éltem és miket tettem azért, hogy most itt lehessek, milyen küzdelmek voltak pici gyerekkorom óta.

Szóval lehet, hogy ez a mesés keret a te választásod is, mert elkendőzi azt, amiről nem akarsz beszélni?

Igen, én küzdöttem meg és én dolgoztam meg ezért. Nyilván voltak olyan pillanatok az életemben, amikor kellett a szerencse, mint például a Megasztár. Egyszerűen kaptam egy olyan lehetőséget, hogy odaállhattam és megpróbálhattam. Nagyon fontos dolog a szerencse, de sokkal fontosabb a kitartás, az ész, meg az elhivatottság, az alázat, meg a tisztelet, meg az, hogy tudod, hogy mi az érték. Mi az, amit szeretnél magad mögött hagyni, mi az, amit szeretnél elérni, elmondani, meghallani. Azért csinálom, mert engem az tesz boldoggá, ha értelmes dolgokról beszélek, meg értelmes dalszövegeket írok, és értelmes célokat állítok magam elé.

Akkor ezek szerint ezért vállaltad a Fővárosi Cigány Önkormányzat roma jószolgálati nagyköveti pozícióját, amikor iskolákba jártál, hogy a gyerekekkel a cigányságról és a tanulás fontosságáról beszélj?

Tanulságos egy év volt. Amikor az óra elején feltettem a kérdést, hogy ki roma származású, a roma srácok húsz százaléka nem vállalta, hogy cigány, az óra végére pedig nagyjából mindenki. Volt olyan kislány is, hogy ránéztél, nem volt kérdéses, hogy cigány és nem tudta magáról, hogy az. Feltehetően abban a tudatban nevelték, hogy te nem vagy cigány, kislányom.

Az is nagyon szomorú volt, amikor megkérdeztük a magyar gyerekeket, hogy szerintetek kik a cigányok, és 90 százalékban azt mondták, hogy akik lopnak, bűnöznek, börtönben vannak. Azért mondom, hogy ez nagyon súlyos neveltetési probléma mindkét részről. Nem szabad egy gyerekbe előítéleteket nevelni, mert akiben előítéleteket ültetsz el, mint magokat, az úgyis találkozik negatív példával, és akkor még jobban felerősödik benne. Még jobban a tudatába építi, hogy igen, ez valós, amiről anyukám beszélt, és akkor az már szinte menthetetlen.

Amikor megkérdeznek a többség-kisebbség problémáiról, mindig hangsúlyozod, hogy a romák ugyanolyan hibásak.

És ez szerintem óriási dolog, amikor az ember felismeri belül a saját népének a hibáját, akár azokat a hibákat is, amelyeket a saját családja elkövet. Nagyon nagy probléma, hogy nem hangsúlyozzuk eléggé a szerepeket, a családon belüli szerepeket. A munka fontosságát, a tanulás fontosságát nagyon elfelejtettük. Ahol én felnőttem, a cigánytelepen Törökszentmiklóson, a mi családunkban – és nem csak a miénkben – nagyon ritka volt az, hogy a gyerekek hazamentek és a szülők elkérték az ellenőrzőt, hogy kisfiam, milyen jegyet kaptál.

Hanem hazamentél és azt mondta apuka, hogy nyomás játszani?

Vagy még azt sem, semmit nem mondtak. Nem érdeklődtek. Vagy ha éppen érdeklődtek és voltak elvárások, nem voltak megteremtve azok a körülmények, amik közt egy gyerek tud tanulni. És ez már egy másik probléma. Nyilván van ennek anyagi oldala is, hogy egyszerűen nem volt a gyereknek egy íróasztala, nem volt egy normális füzete.

Nálunk jobb volt azért a helyzet, az én családom kivételes volt. Mégis, sokszor volt olyan, hogy anyukám elgondolkodott, hogy vállalja-e azt a kellemetlen helyzetet, hogy egyik nap én menjek a suliba, másik nap a nővérem, mert egy pár cipőnk volt kettőnknek. Szóval, ezek nagyon nehéz dolgok, viszont úgy gondolom, bármilyen nehézség adódik az életben, egyszerűen a tanulás fontosságát tudni kell. Hogy egyszerűn nincs más kiút, csak a tanulás.

Ha sorba fűzöd azokat az eseményeket, amik nagy hatással voltak arra, hogy most sikeres vagy, akkor milyen stációkat említenél?

Nálunk nem volt otthon víz, se gáz, se fűtés és emlékszem, hogy ha elfogyott a víz, akkor egy kiskocsival és kannákkal kellett menni négy-öt saroknyira, ahol volt egy szabad kút, onnan hordtuk a vizet. Teleengedtem a kannát éjszaka és emlékszem, hogy lyukas volt a zoknim és nem volt cipőm, apám cipőjét vettem fel. Éreztem, ahogy a bőröm hozzáért a cipő talpához, hogy nyirkos. És ahogy felpakoltam a kannákat és megfogtam azt a vas kocsit és húztam visszafelé, tudom, hogy ez most elég nyálasan hangzik, de felnéztem az égre és azt éreztem, hogy ez nem rossz, tök jó dolog, meg imádom, de hogy valami többre vagyok hivatott. Tudom, hogy többre vagyok hivatott. Nem arra vagyok hivatott, hogy egész évben tologassam a kannákat, éreztem, hogy van a fejemben valami, valami más késztetés. És nem is egy gyermeteg álmodozás volt ez, hanem felnéztem, és mint egy látomás, hogy valami vár rám, és tudom, hogy nem itt, nem ez. Tudtam, hogy mindig szerves részem lesz az, hogy tologatom és pakolom a kannát, és a cigánytelep és az illatok és a színek. Nekem ez kell, és az életem része ameddig élek. Viszont tudtam, hogy valami vár rám, valami nagy utazás, nagy kaland. Valami, aminek jelentősége van. És nem szeretném, ha emiatt sajnálnának, mert ez nekem pozitív.

Aztán volt egy másik meghatározó pillanat, akkor 10 éves lehettem, és a földre mentem dolgozni. Dolgoznom kellett, 7-8 éves koromtól, nyaranta, alkalmi munkákat. És emlékszem, olyan fél 4 körül kellett kelni, megmosdottam, tisztálkodtam, és felszálltunk egy olyan kocsira, hogy az eleje teherautó volt, a vége pedig platós és vagy 200 cigányt felzsúfoltak rá. Kukoricaföldön kellett dolgozni, címerezni, kapálni, és sose felejtem el azt, hogy fáztam a fáradtságtól, az álmosságtól. Beléptünk a kukoricaföldre, és csapkodta az arcomat a kukorica, ahogy mentem benne, még vizes volt a reggeli párától, és akkor is éreztem, hogy imádok cigányok között lenni, és imádom ezt is csinálni, tök jó hogy dolgozom, és van pénzem 10 éves koromra, amivel tudom segíteni a családi kasszát, de tudtam abban a pillanatban is, hogy nem ez az én utam.

De akkor azért jó sok idő telt el, hogy az, amit akkor megálmodtál, meghozta a gyümölcsét, mert még évekig dolgoztál segédmunkásként gyárakban.

Persze, az első lépés az az volt, hogy 15-16 éves koromban elköltöztem otthonról. Megfogtam egy sporttáskát, beleraktam egy pár ruhát és felköltöztem Pestre. Először segédmunkás voltam, kőműves mellett, építkezéseken. Ezt csináltam fél évig. Majd az egyik rokonom talált nekem munkát, akkor már betöltöttem a tizenhetet, egy faipari üzemben egy gépsoron dolgoztam, mint betanított munkás. Cipekedtem egész nap, mint egy emberi targonca. És akkor utána jött az üveggyár, ott lehúztam jó pár évet.

Aztán jött a Megasztár. Azelőtt volt bármilyen profi zenei próbálkozásod?

Egyetlenegyszer, a Megasztár előtt közvetlenül pár hónappal beneveztem egy tehetségkutatóra, ahol kiestem, mint a szar. A Megasztár volt az első, amikor tényleg normális színpadon énekeltem mikrofonnal. Nem volt előtte ilyen, nem jártam karaokizni sem. Otthon volt egy kis számítógépem és írtam a dalokat, hangszerelgettem és aztán jött a Megasztár.

Milyen programon írtál először zenét?

Amikor bejött a Commodore 64, és azon már volt zeneszerkesztő, rögtön kipróbáltam. Az egyik rokonomnak volt ilyen gépük, és nekem már akkor sem a karatés, meg autós játék volt az első, hanem a zene. Aztán kuporgattam a kis pénzemet és vettem szintetizátort. Aztán az első fizetésemből számítógépet vettem.

Én közhelyesen azt gondoltam volna, hogy hangszert.

Az első hangszerem egy gitár volt, aminek csak három húrja volt. Gyerekként ezer forintért vettem egy haveromtól és azon kezdtem el gitározgatni meg írogatni. Sőt, amíg nem volt hangszerem, azt csináltam, hogy volt egy kétkazettás magnónk, amin fel tudtam venni 10-12 sávot, beatboxoltam, harmóniákat énekeltem, vokálokat, acapella számokat.

Ezek szerint akkor még nem a most rád jellemző dalszövegek domináltak.

Nem, akkor gyerekszerelemről, bicikliről írtam dalt.

Milyen bringád volt?

Én csináltam egyet magamnak. Volt egy női, amit örököltem talán anyukámtól, ami tönkrement és fel kellett újítanom. Leégettem a festéket, ledrótkeféztem utána, csiszolópapírral lecsiszoltam a biciklit a fémig. A festés aztán nem sikerült valami szépen. Akkor jött be a mountain bike, és mindenáron meg akartam csinálni, hogy váltható legyen, de csak egyenes kormányt tudtam csinálni vascsőből. Csináltam rá fogót, fékeket is. Nagyon ronda bicikli volt most így visszagondolva, mert rózsaszín festék volt csak otthon, kézzel kellett lefestenem, és mindenhol megfolyt. Nagyon csúnya volt, de én csináltam magamnak.

Mondtad a szerencsét, meg a hitet, de szerinted abban, hogy ilyen sikeres és híres ember lettél, mennyire játszott szerepet hogy cigány vagy?

Ha most nagyon haladó szemléletű lennék, akkor azt mondanám, hogy semennyire, de hát nyilván a cigányság jelenti a gyökereimet. Szóval egyszerűen ez vagyok, ezt szívtam magamba. Emiatt alakult a személyiségem olyanná, amilyen lett. Valószínűleg a kettősség miatt is, a romaság és magyarság miatt is.

Nem cigány dalokat énekelsz, mégis mindig ott van a neved mellett a címkéd, hogy Caramel, a roma sztár. Van olyan, hogy roma sztár? Vagy csak sztár van, aki történetesen roma?

Hát én nem hiszek ebben a roma sztárságban. Magyarországon így címkézik a roma előadókat. Gyakran előfordul, hogy meghívnak egy forgatásra, ahová rajtam kívül még 4-5 roma előadót is, és mondják, hogy most roma sztárokkal forgatunk. Mondtam, hogy én ebben nem veszek részt. Nem azért, mert nekem degradáló, hogy romának neveznek, de nincs olyan, hogy roma sztár. Ha idejön koncertezni a Beyonce, akkor se mondjuk rögtön, hogy hívjuk meg még a Rihannát is, csak hogy feka sztárok legyenek.

Elmondom, hogy mi van, mit gondolok erről az egész romasztár-kérdésről. Én nem vagyok a romaság élharcosa, nem fogok cigány zászlóval vonulni a Hősök terén. Én ebben nem hiszek. Én egy magyar ember vagyok, aki történetesen cigány származású. Ugyanúgy cigánynak érzem magam, mint magyarnak, de a saját magam élharcosa vagyok, a saját érzelmeim élharcosa vagyok, a saját gondolataim élharcosa vagyok. Nyilván szeretnék persze a saját népemen segíteni, mert tudom, hogy nagyon sok probléma van. Hol a mi hibánkból, hol a mi hibánkon kívül alakult így, ahogy alakult. Több száz, sok száz éves folyamat volt, amíg elértünk ide, ezekhez a problémákhoz. Az első, legfontosabb probléma szerintem az, hogy szegregálva élünk. Ha megnézed, bármelyik vidéki városba vagy faluba lemész, van a centrum, ahol a magyarok laknak, és van a cigánytelep a városok, faluk szélén. Ez a legnagyobb probléma, hogy egyszerűen szétszakadt ez a két társadalmi réteg.

Érzel ezekből a problémákból ma bármit a saját bőrödön? Vagy híres emberként ez már nem jut el hozzád?

Nagyon sok előítéletet éltem meg, mint roma ember. Volt olyan, hogy albérletet kerestem, akkor még nem voltam ismert. Felhívtam a tulajdonost, megbeszéltünk mindent, anyagiakat egyeztettük, majd elmentem egy személyes találkozóra, és amint meglátott egyből azt mondta, hogy most már sajnos nem érvényes a lakás, holott egy másik ismerősöm, egy fehér srác utánam két héttel kivette. Voltak ilyen dolgok. Vagy elmentem egy gyárba, segédmunkás melót kerestem. Telefonom felhívtam előtte, rendben volt minden, megegyeztünk, majd egy személyes találkozóra bementem, hogy aláírjuk a szerződést, és amikor odamentem, akkor már nem vettek fel. Azóta ilyenek nem történnek velem.

Mindig ügyelsz arra, hogy ne csak a cigányokról vagy ne csak a nem cigányokról beszélj.

Megvan bennem egy kettősség, hiszen, ahogy mondtam magyar ember vagyok, meg cigány is. Bármennyire furán hangzik is ez. Nyilván azért beszélek mindkét oldalról, mert ez mindkét oldalnak a problémája. Mindennek van alapja, mindenben van igazság, nagyon sok hibánk van, de nem gondolom, hogy a vérünkben hordoznánk. Se a bűnözést, se a zenét.

Hordozhatunk a vérünkben temperamentumot, de még az is lehet, hogy az is neveltetés kérdése. Ha beraksz egy indiai gyereket egy fehér közegbe, az úgy fog élni, mint egy fehér ember. Olyan temperamentummal. Minden neveltetés kérdése, ezért beszélek mindig a példáról. Mert az, hogy miben nősz fel, mit látsz magad körül az nagyon meghatározó, és ezek a dolgok előbb-utóbb kicsapódnak, és tükörképe leszel annak.

Nem gondolom, hogy a barna emberek a zenét hordozzák magukban, vagy hogy sokkal nagyobb tehetségük van. Más a vérmérséklet egy picit, de ez is általánosítás. Egy buta általánosítás.