Cigányként mínusz kettőről indulunk

2012.03.31. 13:08
A Száztagú cigányzenekar vezető prímásából lett alternatív sztár, a Kistehén zenekar, majd a Besh o drom zenésze, most pedig a leghíresebb alternatív zenészeket gyűjtő Budapest Bár együttes vezetője. Édesapja annyira komolyan vette fia zenei tanulmányait, hogy kirándulni, sportolni sem engedte és gyerekként játéka sem nagyon volt a hegedűjén kívül. Interjúsorozatunkban nagyon ismert cigányok beszélnek, Caramel, LL Junior, Bangó Margit és VV Fecó után Farkas Róbert az ötödik.

Számít, hogy az interjúban cigányt mondok vagy romát?

Igazából nem. Egyik sem zavar, sokkal inkább azt tudom érzékelni, hogy hogyan mondják azt, hogy cigány vagy hogyan azt, hogy roma. Úgyhogy igazából a titok az itt van, és arra kényesebb is a fülem.

Te hogy használod a két kifejezést?

Mindkettőt használom. A cigány semmilyen pejoratív dolgot nem takar számomra, a roma pedig trendi lett, ezt is mondom és azt is.

Viszonylag korán belekerültél a zenei pörgésbe, 14 évesen már a Száztagú Cigányzenekarban dolgoztál, és előtte is szinte csak a hangszerek izgattak. Volt egyáltalán a gyerekkorodnak olyan része, ami nem szakmai?

Ötéves koromban már kacérkodtam a hegedűvel, akkor játéknak tekintettem. Édesapám brácsán játszik, a hagyományos cigányzenét játssza, a Száztagú cigányzenekarnak volt az egyik brácsa szólamvezetője. Rengeteg helyen megfordult, rengeteg helyen játszott, a nagy hotelektől kezdve egészen a jó nevű éttermekig, nagyon elismert muzsikus. Hétévesen íratott be zeneiskolába, akkor kezdődtek el az igazi tanulmányaim, 14 évesen kerültem a Száztagú cigányzenekarba, és míg az elején a százból a százegyedik voltam, később a zenekar egyik vezető prímása lettem.

fr03
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A muzsikus szakma olyan, mintha az ember élsportoló lenne. Ha megkérdeznél egy olimpikont, hogy mit csinált gyerekkorában, akkor azt mondja, futott egész nap. Én muzsikáltam egész nap. Az volt az ünnepnap, ha nem kellett iskolába menni, mert akkor tudtam gyakorolni. Az iskolában is felmentést kaptam a készség tantárgyak alól, hogy haza tudjak menni gyakorolni. Volt egy dealünk az igazgató úrral, hogy felmentenek ezek alól a tantárgyak alól, és én minden kerületi versenyen képviselem az iskolát. Meg is nyertem a kerületi és országos zenei versenyeket.

Amikor a gyerekkorodról beszélsz, csak a szakmai életedet említed. Nagyon szigorúan fogtak?

Apu rettenetesen. Ha mondjuk fél órát késtem hazafelé menet az iskolából, akkor másnap a biztonság kedvéért eljött, messziről megnézte, hogy másnap is lesz-e félórás késés vagy időben megyek haza. Volt olyan, hogy lementünk a biliárdterembe a haverjaimmal, odajött, és kérdezte, „Te mit csinálsz? Nem jössz haza? Nem gyakorolsz? Már ennyire tudsz? Már jól megy minden?”

Utólag visszagondolva nagyon jó volt ez így, de akkor volt bennem egy olyan, hogy nekem nem lehet, másoknak meg igen. Kirándulásokra nem járhattam, mert vigyáznom kellett a kezemre, nehogy eltörjem. Semmi ilyenre nem jártam.

A Kertész utcai általánosban, ahová jártál, hány cigány volt az osztályodban?

32-35 fős létszám volt, és 20-30 százaléka lehetett cigánygyerek. Olyan 8-10-en voltunk az osztályból és abból öt-hat muzsikus is lett, és a mai napig azzal foglalkozik.

Volt bármilyen ellentét, feszültség a roma és nem roma gyerekek között az iskolában?

Amikor alsó tagozatba jártam, akkor még a napló vezetésekor fel kellett állnia annak, aki cigány. Én természetesen fölálltam, büszkén vállaltam azt, hogy cigány vagyok, nekem ez nem volt megbélyegző. Például amikor nemrég ki kellett tölteni a népszámlálási ívet, akkor is teljesen természetes, hogy magyarnak vallottam magam és azon belül cigánynak, nálam ez nem fordítva van. De amikor az általánosban kérdezték, én fölálltam, és volt olyan osztálytársam, akiről tudtam, hogy ő is, de nem állt föl. Mondom, álljál föl te is. És mondtam a tanárnőnek is, hogy az a gyerek is cigány, álljon föl. Nem értettem, mért nem állt fel, mert nem az volt a kérdés, hogy na, ki csinált rosszat. Engem nem így neveltek a szüleim. Mondjuk tudatosították elég korán, főleg édesapám, hogy vegyem figyelembe, hogy mínusz kettőről indulunk. És ha én azt akarom, hogy egyenértékűnek kezeljenek, ahhoz nekem mutatni kell valamit.

Elmagyarázta, hogy miért?

Elmagyarázta, hogy sokkal jobban odafigyelnek, hogy mit csinálunk, hogy csináljuk. Azt mondta, nagyon vigyázni kell, nagyon rendesen kell viselkedni, jól kell tanulni, zenében jeleskedni, megmutatni mindent.

Mindig a tisztaságra, rendre neveltek, arra, hogy az embernek időben kell elvégezni a dolgait, nem szabad halogatnia megírni a leckét, gyakorolni kell. Mindenre megtanítottak, ami nagyon fontos ahhoz, hogy valaki rendes felnőtt legyen, ne csak tengődjön az életében, akár cigányemberről beszélünk, akár nem. Jó példákat láttam a szüleimtől. Akár megfogalmazva, akár megfogalmazás nélkül, de így cselekedték a hétköznapjukat. Ez így rám is hatással volt. Tehát nem tudom azt mondani, hogy 8 éves voltam és apu azt mondta, hogy „na fiam, te cigány vagy, úgyhogy vigyázz”, hanem ez egy folyamat volt.

A lánytestvéred is zenél?

Elkezdett egy ideig zongorázni és hegedült is, de lányként ezt nem tartottuk olyan fontosnak, pontosabban ő nem tartotta olyan fontosnak.

Miért van az, hogy muzsikusok csak a férfiakból lesznek?

Nem hinném, hogy egy lány 6-7 évesen már tudná, hogy mi lesz a szakmája. És ezt akár a fiúkról is mondhatnánk, de ha zenész fiúkról beszélünk, akkor azok már nagyjából tudják. A lányok inkább babáznak, meg a körömlakk, meg a pörgős szoknya, meg a rózsaszín cipő, ezek jobban foglalkoztatják őket. Nekem egyébként nem is volt nagyon játékom gyerekkoromban. Jó pár évig a hegedűm volt a játékom, amire nagyon kellett vigyázni. Édesapám elég korán elvitt azokra a helyekre, ahol játszott, például a New York Kávéházba, a Grand Hotel Hungáriába, vagy a Gellért Szállóba. 7 órától ott ültem 11-ig, csodáltam őket, vacsoráztam, láttam őket és azt gondoltam, hogy atyaúristen, de jó nekik, ilyen nagy zenészek! Igazából azt jelentette a hegedű, hogy avval a vágyaimat meg tudom valósítani.

fr02
Fotó: Barakonyi Szabolcs

Apukád a hetvenes, nyolcvanas években a legnevesebb éttermekben, hotelekben zenélt. Jól meg lehetett akkoriban élni ebből?

Előfordult, hogy hónap végén nagyon szűkös volt a kassza, de soha nem volt az, hogy nem lett volna cipőm, vagy lukas cipőm lett volna. Aránylag szépen jártam, szép ruhákat kaptam. Emlékszem, hogy amikor 11-12 éves lehettem, nekem volt az iskolában először farmernadrágom farmerfelsővel. Mert apu sokat járt akkor külföldre, és onnan még a legegyszerűbb cucc is menőnek számított.

Meddig tartott ez az erős szülői kontroll? Édesapád meddig bábáskodott a karriered fölött?

Huszonegynéhány éves koromig. Akkor kerültem el otthonról. De akkor már tudatosult bennem, hogy magamért csinálom. És már én érzem magam kellemetlenül, ha nem gyakorlok, kihagyok egy pár napot.

25 évesen, több mint tíz év után azért jöttél el a Száztagú cigányzenekarból, mert felvettek a Zeneművészeti Főiskolára. De előtte sem unatkoztál, volt olyan időszak, hogy Besh o drom és Száztagú volt egyszerre. Pedig nem annyira illenek össze.

A Száztagúban egy jó pár év után úgy éreztem, hogy kellene nekem valami más műfaj, nem az a fajta vagyok, aki megelégszik avval, ami éppen van, hanem mindig új célokat tűzök ki magam elé. És az volt az egyik, hogy szeretnék más műfajokkal megismerkedni. Akkoriban jött ez a „kusturicás” történet, a balkáni zene felütötte a fejét, és elkezdtem harmonikázni. Sokat jártam a Fonóba, ott megtaláltak engem a Besh o dromosok. Szerettek volna egy harmonikást, azt se tudták, hogy csak két éve harmonikázom, jól eladtam magam nekik. Eltelt jó pár próba, mire kérdeztem, ne hozzak-e hegedűt? Így alakult.

A Besh o dromban 3 vagy 4 évet töltöttem. Jól jött az a kettősség, hogy van egy decensebb oldalam, amikor szmokingban, nagy koncerttermekben játszom és van egy másik, amikor a Rácz kertben, a Zöld Pardonban vagy a Szigeten. Míg a koncerteket a Száztagúval már 10 óra körül befejeztük, itt 11-kor kezdődött az élet. Nagyon vonzott ez az életforma. Az új menedzserünk Gáncs Andrea lett, ő indított el minket külföldre, játszottunk a Glastonbury Fesztiválon, francia, olasz turnékon vettünk részt. Andreával egy évig baráti volt a kapcsolat és utána szorosabbra fűztük a szálakat .Ennek már 11 éve, 5 éve a feleségem. Nem roma származású. Érdekes volt számára, hogy egy kicsit közelebbről beleláthat a roma kultúrába, meg a cigányzenébe.

Mit gondolsz arról, ahogy Magyarországon a nem cigányok gondolkoznak a cigányokról?

Arról igazán nehéz beszélni. Mondjuk a politikát, azt mindig is kerültem, nem is szerettem, és számomra átláthatatlan. De arról akaratlanul is hallunk, hogy nem igazán jó a megítélése a cigányoknak ma per pillanat Magyarországon. Tényleg vannak olyanok, akik miatt megpróbálnak mindenkit beskatulyázni. De én úgy érzem, hogy az még mindig a kisebb százalék, és nem arról van szó, hogy itt mindenki bűnöző és mindenki lop. Vannak olyanok, akiket tényleg nagyon nehéz kordában tartani. De ez még mindig a kisebb része a cigányoknak. Borsod megyéből származom, és tudom, hogy nagyon kevés a munkalehetőség, rengeteg munkahely szűnt meg.  Régen együtt dolgoztak az emberek, cigányok és nem cigányok, munkatársak, barátok voltak. A dédnagyapám is zenész volt, hétvégén muzsikált, és közben bányában dolgozott 40 évet. Tudom azt, hogy milyen az, hogy egyik napról a másikra kenyérgonddal küzd a család.

Nagyon nehéz a helyzet, de én azt gondolom, hogy nagyon sokat számít – mint ahogy ezt a saját bőrömön tapasztaltam -, hogy hogyan neveljük a gyerekeket. Ha jó nevelést kapnak, akkor talán eszükbe se jut, hogy rossz útra tévedjenek. Ha megpróbálnak az érdeklődési köréhez közeli lehetőséget biztosítani számára, az nagyon befolyásol egy fiatalt. De ha otthon a linkséget látja, meg a lumpolást, meg a nemdolgozást, akkor nagyon nagy esélye van, hogy ezt fogja követni. Az sajnos majdnem mindegy egy gyerek jövője szempontjából, hogy a szülei kényszerből vagy önszántukból nem dolgoznak.

Minden vonatkozó kutatás szerint az oktatás lehet ebből a helyzetből a kivezető út. Te mit gondolsz, a cigányságnak mit kell tennie?

Iskolázatlanul nem tud az ember semmit elérni, hiába van meg benne a jó szándék, az nagyon kevés. Egyfajta műveltséget, egyfajta tudást mindenféleképp meg kell szerezni, amit évek folyamán tud kamatoztatni. Egy 40-50 évest nehéz megváltoztatni, de az, hogy a jövő generáció milyen lesz, azt még most tudjuk eldönteni. Optimista vagyok, lehet ezen változtatni.

Tanítottam egy iskolában a 9. kerületben, ahol hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkoztam. Olyan gyerekeket, akik a hétköznapjaikban az iskola utáni időszakokat az utcán töltve, lézengve és igazából sehova nem vezetve töltik. Nem az volt a célom, hogy megtanítsam őket hegedülni, zongorázni, hanem a zenét akartam közel vinni hozzájuk. Nem muzsikusokat akartam belőlük nevelni, hanem azt akartam, hogy megtanulják azt, hogy közösségben hogyan kell együtt dolgozni, hogyan kell valamit elérni. Volt, akit kannázni tanítottam, volt, akit gitározni, volt, akit kanalazni, és közben tudtunk beszélgetni akár földrajzról, történelemről vagy irodalomról is. Nagyon jó eredményeket értünk el a gyerekekkel, sőt az A38-on fel is léptek egy koncert keretében.

fr01
Fotó: Barakonyi Szabolcs

A Budapest Bár koncerteken a csilláron is lóg a közönség, a két világháború közötti időszak kávéházi cigányzenét idézi. Miért pont azt?

A feleségemmel azt láttuk, hogy a cigányzenében Magyarországon nem nagyon történik semmi. Inkább lefelé épülő tendenciát mutat a helyzet: egyre több helyen megszűnt az élőzene, éttermekben, hotelekben egyre kevesebb ez a fajta kulturált szórakozási lehetőség, akár a külföldiek, akár a magyarok számára. Sokat gondolkodtunk azon, hogyan lehetne egy kicsit megújítani, frissíteni ezt, hiszen a múlt század elején és a háború után is jófajta, nagyvárosi hagyománynak számított, és a hétvégéket el se tudták képzelni az emberek anélkül, hogy ne menjenek el élőzenét és cigányzenét hallgatni. A cigányzenészek voltak azok, akik minden slágert eljátszottak és nagyon széles repertoárjuk volt, sokrétű közönséget tudtak szórakoztatni. Így jött nekünk egy idő után az ötlet, hogy nagyon jó lenne valami olyasmit csinálni, amivel ezt újra fel tudjuk lendíteni. Nagyon fontos volt számunkra, hogy a fiatalokat is elérjük. Ha a fiatalok valamit szeretnek, akkor az újra belekerül a kulturális vérkeringésbe, újra fogyasztható, érdekes dolog lesz.

Farkas Misivel és Ökrös Karcsival már játszottam, a főiskola óta barátok vagyunk, ők a Budapest Bár cimbalmosa és a harmonikása. Készítettünk egy demó felvételt, a '20-as, '30-as évekből merítettünk, a Halálos tavaszt játszottuk.  Hajnali 2 körül hazavittem Andinak, felébresztettem, és rávettem, hogy hallgassa meg. Azt mondta, hogy „Nagyon jó, de ezt meg kellene énekesekkel csinálni.” Ekkortájt született meg a Budapest Bár ötlete, ahova a barátainkat hívtuk meg, meg sem álltunk tíz énekesig. Elkészült egy album, tartottunk egy lemezbemutatót és olyan sikeres volt a még szinte nem létező formáció, hogy rögtön két előadást kellett tartanunk, annyira kapkodták a jegyeket az emberek. Így tart öt éve. A negyedik albumunkon vagyunk túl, van aranylemez, platina, dupla platina is. Bár nem filozófiai mélységűek a szövegek, jobbára a szerelemről szólnak, így nincs az a kor, amikor ne lennének érvényesek. Nem tudnak elavulni soha.

Hülye kérdés jön: ha nem romának születsz, akkor most is itt tartanál?

Ha nem roma vagyok, de egy zenész családba születek, akkor igen. De ha nem zenész családba születek, akkor sokkal kevesebb esély lett volna, hogy én zenész leszek. A zene talált meg engem először. Amit utána én már nem engedtem el.

12 évesen mennyit gyakoroltál egy nap?

Olyan 4-5 órát.

20 évesen?

5-6 órát.

Ma?

2-3 órát.

A Budapest Bár által művelt kávéházi cigányzene hagyományosan a nem cigány emberek szórakoztatására való. A zenészek mind romák, az énekesek viszont nem. Ebben volt a részedről bármi tudatosság?

Nagyon kevés roma alternatív rock énekest tudtam volna hívni a zenekarba, úgyhogy igazából nem ez volt számomra a szempont. Azt vallom, hogy minél több fajta ember jön össze, annál színesebb dolog születik. De mivel kávéházi cigányzenét játszunk, a zenei alapot nagyon fontos, hogy cigányzenészek adják.

A koncerteken kevés romát látni a közönség soraiban.

Ez nem az a zenekar, amit a cigányok annyira szeretnének. Hiszen kávéházi cigányzenét játszunk.

Ami hagyományosan a nem cigányok szórakoztatására való. Ezt alárendelt viszonynak tartod? Arra a helyzetre gondolok, hogy a nem roma ül és nevet, te, a roma pedig keményen dolgozol.

Igen, de mi ezt megváltoztattuk, kihoztuk a vendéglátóhelyekről és színpadra vittük, színházakban, a MÜPÁ-ban játszunk. A MÜPÁ-ban egyik nap hallhatod a New York-i Szimfonikusokat, másik nap hallhatod a Budapest Bárt. A Katonában például egyik nap látsz egy színdarabot, egy Shakespeare-t, és másik nap megnézheted a Budapest Bárt. Erre nagyon büszke vagyok, nagyon örülök, hogy ezeket a dalokat elővettük. Nem ráültünk, hanem felemeltük őket.

A Meta továbbra is korlátozza az Index Facebook elérését, így hiába követ minket, híreink nem követik Önt. Facebook-videón mutatjuk, mi lehet ennek az egyik ellenszere, de ha első kézből akar értesülni a legfontosabb hírekről, töltse le az applikációnkat az App Store-ból vagy a Google Playből, illetve kövesse Twitter-csatornánkat!



  • Eladnék
  • Biztosítás