Anyázás a Műcsarnok alagsorában

Személyeskedő vitába torkollott hétfő este a beszélgetés, amit azért szerveztek a Műcsarnokban, hogy a pályázók és az érdeklődő képzőművészek is megértsék, miért volt bonyolult kiválasztani a velencei képzőművészeti biennáléra kiírt pályázat nyertesét. A végkimerülésig tartott összejövetel már az első fél órában felvette egy súlyos lakógyűlés hangulatát, pedig az eseményen kiöregedett munkásőrök és alkoholista özvegyek helyett csak művészettörténészek és képzőművészek vettek részt.

Misztikus szempontok

Az alaphelyzetet a Műcsarnok igazgatója ismertette. Petrányi Zsolt ezen minőségében ugyanis a Velencei biennále magyar pavilonjának programjáért is felelős, így tehát jelen volt a pályázat kiírásától a döntési folyamat végéig. A történet röviden ismertetjük, mivel minden elemét vitatták a nem nyertes pályamunkák benyújtói.

Petrányi elmondta, a pályázat kiírásával meg kellett várniuk, amíg a kulturális minisztérium meghatározza, mennyi pénz áll rendelkezésre a projektre, hiszen csak így várhattak a pályázóktól pontos terveket. A Műcsarnok honlapjára ezért csak decemberben került fel a pályázati kiírás, de a szervezők még a nyáron levelet juttattak el a legtöbb művészettörténészhez egy általánosan megfogalmazott felhívással.

A pályázatra 12 munka érkezett be, amelyek közül a zsűri négyet formai okokból kizárt, az érvényes nyolc közt azonban nem talált megfelelő tervet. Ezért átnézték a félrerakott négy anyagot is, és rábukkantak Nemes Csaba pályázatára. A zsűrinek tetszett az ötlet, hogy animációs filmben dolgozzák fel az októberi zavargásokat, ezért Petrányi optimista sajtónyilatkozatot adott ki. Jelezte, formai okokból ugyan hibás a pályamunka, hiszen az előírt egy helyett két kurátort jelöltek meg. Ennek ellenére nyertesnek hirdetik meg azután, hogy néhány formaságot letudnak a minisztériumban.

A minisztériumban azonban több történt formaságoknál. A NKÖM nem járult hozzá a formailag hibás pályamunka megvalósításához, mivel egy hasonló döntésüket két éve a vesztesek megtámadtak az adatvédelmi ombudsmannál.

Ebben a helyzetben Petrányi saját hatáskörében jelölhetett volna ki egy művészt (ezt a "demokratikus formák tisztelete miatt" nem akarta), vagy új pályázatot írhatott volna ki (erre meg idő nem volt).

Így végül újra összeült a zsűri, és az első körben visszadobott munkák közül választott egyet, figyelembe véve egy új, misztikus szempontot is: már nem csak a pályázatokban leírtakat igyelték, hanem a projektben rejlő lehetőségeket is. Bármi is ez a lehetőség, egy Bécsben élő magyar művész, Andreas Fogarasi művelődési házakat bemutató anyaga lett a nyertes. A hazai művészettörténészek és művészek közt pedig elszabadult a pokol.

Lincshangulat szakmai alapon

A beszélgetésre tartva, a lépcsőfordulóban dühödt kurátorok suttogtak, és mint megtudtam, nemcsak az elsőkörös nyertes, hanem minden érintett elégedetlen a döntéssel. Hetek óta lázító sms-ek, tetemre hívó emailek és lépcsőházi füstölgések gerjesztik a hangulatot, amelynek a szakmai beszélgetés az első negyed órában áldozatul esett.

A szakma tisztább helyzetet szeretne, derült ki a felszólalásokból, de hogy a tiszta mit jelent, nem volt világos. Egyesek a teljes transzparenciát hiányolták, kifogásolva, hogy nem láttak bele a döntési folyamat minden részletébe. Mások szerint éppen hogy a túlzott kommunikáció volt a hiba, csak a végső döntést kellett volna nyilvánosságra hozni.

Még sosem láttam tajtékzó művészettörténészeket, így érdeklődve figyeltem, ahogy a vita személyeskedésbe torkollik. Egy kurátor kijelentette, a zsűri megalázta a pályázókat azzal, hogy nyilvánosságra hozta, nem talált megvalósításra érdemes munkát. A művészettörténész szerint "a nem győztes munkákat a kollégák iránti tisztelet miatt" nem lett volna szabad vesztesnek hívni.

Konspirációs elméletünk következik

A hangulat odáig fokozódott, hogy a minisztériumtól a zsűribe delegált Boros Géza megtörten kijelentette, ugyan ő küzdött azért, hogy demokratikus módon, pályáztatással válasszák ki a magyar pavilon kiállítóját, de az évente ismétlődő botrányok után át kell gondolni a rendszert. Megjegyezte, ez a fórum alkalmas lenne az igények és elvárások megfogalmazására. Szavait azonban elsodorta az elégedetlenkedés.

Voltak, akik etikai kódexért kiáltottak, a zsűri felkészületlenségét emlegették, sőt, végül szigorúan szakmai alapon hazugnak nevezték Petrányi Zsoltot.

Az egyetlen, válaszra érdemes kérdést az elsőkörös győztes pályázat angol kurátora fogalmazta meg: a zsűriben jelen volt a minisztérium egyik képviselője, így tehát érthetetlen, miért foglalkoztak egyáltalán a formailag hibás munkákkal. "Hogyan került a pályázat az asztalra?" - kérdezte tört magyarsággal Reuben Fowkes.

Ekkor kérdeztünk rá a belső körökben hallott információra, miszerint a minisztérium valójában az októberi zavargásokat feldolgozó terv politikai vonzatai miatt nem járult hozzá a formailag hibás munka megvalósításához. Nem szerették volna ugyanis, ha ezzel az eseménnyel reprezentál Magyarország a nemzetközi kiállításon.

Boros Géza nem válaszolt egyértelműen, hogyan történhetett, hogy a zsűri két tagja, egyikük minisztériumi alkalmazott, megfelelőnek találta Nemes Csaba projektjét, noha ismerték a körülményeket és a rendszert. És csak Schneider Márta szakállamtitkárral találkozva ébredtek rá a problémára. Boros Géza a sajtó szenzációhajhászásának nevezte kérdésünket, így, miközben egy kurátor azt kiabálta, "statement", elhagytuk a három órája zajló vita helyszínét.