Tóth József, a XIII. kerület polgármestere szombaton úgy nyilatkozott, semmi sem veszélyezteti Faludy György lakhatását. A polgármester elmondta: a költő otthona körüli problémát az okozta, hogy az önkormányzati tulajdonú lakásba Faludy György bejelentette a feleségét. Tóth József hozzátette: az ebből fakadó jogi rendezést a XIII. kerületi vagyonkezelő rt. vállalja.
- Nagyra becsüljük, tiszteljük Faludy Györgyöt, akinek a lakhatását senki és semmi nem veszélyezteti - mondta Tóth József. Jelezte: a jövő héten találkozót kezdeményez Demszky Gáborral a lakás tulajdonviszonyainak rendezéséről.
Mint arról több napilap beszámolt, a XIII. kerületi önkormányzat és Faludy György Kossuth-díjas költő közötti bonyodalom abból adódott, hogy nem rendezték annak a lakásnak a tulajdonviszonyait, melyben a költő él. Faludy György többször emigrált, majd 1989-ben települt haza.