Beaumarchais és Alföldi

Alföldi és Beaumarchais: gyümölcsöző kapcsolat*

Alföldi és tsa.i (Rácz Erzsébet, Kentaur, Bartha Andrea...) ráadásul megint nem hiába dolgoztak. A Figaro házassága pörgős, eklektikus, vásári könnyedségű, mégis kesernyés utóízű előadás -- olyan, mint az életünk. A kötelező, de titokban ásítós néma áhítat helyett itt valódi a nevetés a nézőtéren, igazi a feszült figyelem és az a végén a rábólintás cinikus félmosolya is. Mert mondani sem kell, némiképp a darab végét is megváltoztatták. Az utolsó jelenet mindent átértékelő némajátéka nélkül az előadás talán nem is lenne egyéb egy szép mesénél és hatalmas röhögésre való jó alkalomnál: elmaradna a "na most akkor mi van?!" döbbenete.

És elmaradna a enélkül szájbarágós kiszólások igazolása is -- mert azokból is van bőven. Ha Mozart és Rossini zenéje ilyen meglepően jól megfér Geszti rapszövegeivel és Lagzi Lajcsival, miért ne férhetne bele a keretbe egy-két aktuálpolitikai "örökigazság" is?! Mindez tökéletesen beleillik Kentaur fantáziadús, flexibilis, emeletes díszletébe, akár csak a többi: szerelem, házasság, hűség, hűtlenség, hatalomjáték, intrikák; no meg a "money, money, money" -- ahogy az előadás Cabaret-ból vett mottója hirdeti.

Alföldi és Beaumarchais: gyümölcsöző kapcsolat. Ha a házasságok is ilyen jól működnének!

* Szebeni András fényképe