Japán holdbázis és King Kong sámlija

Nem a hagyománytisztelet és a minimáldizájn, de nem is a high tech bravúrok jellemzik a japán építészet élvonalát. Legalábbis ez derült ki a három japán sztárépítész előadásából. Az Építészet Hónapjának záróeseménye után, a teremből kitámolyogva azt szűrtem le, hogy az átláthatóság és a filozófia iránti rajongás köti össze Kuma Kengo, Hara Hirosi és Jamamoto Riken munkásságát.

Építsünk dombot

A legnagyobb hatást a kormányzatinegyed-pályázaton is induló Kuma Kengo tette rám, már csak azért is, mert egyetlen személyben volt képes egyesíteni az összes, japánokra vonatkozó sztereotípiát. A Nyugati pályaudvar mögé óriási parkot álmodó építész úgy festett, mint a milliónyi, öltönyös japán hivatalnok egyike. Hideg racionalitás helyett épületeit mégis inkább úgy elemezte, mintha csak mellékesen építészkedne, amúgy inkább zen szerzetes lenne.

Az építészet lényegének az ürességet nevezte, ami egyébként a tények talaján állva is elgondolkodtató, hiszen valóban nem a falakban lakunk, hanem a köztes térben. Kuma filozófiája szemléltetésére ráadásul nem építészeti példát hozott, hanem egy XVIII. századi japán festő, Ando Hirosige képeit mutatta be. Hirosige esős hídját ábrázoló festményének elemei úgy vannak jelen, hogy közben látni engedik a többit is. Sűrűn esik, de a cseppek nem takarják ki a tájat. A híd bonyolult szerkezete is szellős, látszik alatta a folyó. Érzékelni a ködöt, de a háttérben ott az erdő.

Kuma szerint az építészetnek ugyanígy kell biztosítania azt, hogy elemei jelen legyenek, de ne takarják ki a környezetet. Az építészet szerepe véleménye szerint ugyanis az, hogy összekapcsolja az embert a természettel.

Az összefüggő, elválasztó falak helyett átjárható terek kellenek, mondta, miközben olyan, betonnal kitöltött bambuszból épített házat mutatott be, amelynek az egész fal magasságában nyitható ablakai a Csendes-óceánra nyíltak. Csodás élete van a zen szerzeteseknek, legfeljebb egy platina hitelkártya szükséges a megvilágosodáshoz juttató panorámához, szűrtem le, de aztán elvonta a figyelmem egy egyszerű, kőből épített múzeum, amelynek falainál tükröződő kis tó biztosította a természetbe olvadást.

A természet közelsége, a transzparencia és az üresség filozófiája egyesül a Hirosige múzeum épületében, amelynek falai és a tető is egymáshoz közel elhelyezett lécek sorozatából áll. A fényáteresztő falakon beszűrődő pászmák a nap járásának megfelelően örökké változó mintázatot rajzolnak a belső terekbe. A fa a múzeum környékének erdeiből származik, így amellett, hogy a környezethez alkalmazkodik, kiváltja a hosszas szállítással járó környezetszennyezést is.

Kuma készített hasonló, geometrikus ismétlődése ellenére természetközelséget és könnyedséget sugárzó falat kőből is: Lótuszház nevű épületében vékony kőlapok pepita elrendezése adja a mintát. A kőlapok közei a külső falakon üresek, finom kapcsolatot teremtve a tájjal.

A japán építész azonban nem csak a hegyek közé épült kis épületek viszonylatai közt tette próbára filozófiáját. A hatemeletes tokiói Suntory múzeumot vékony, függőleges kerámialamellákkal borította, a már ismertetett fény-árnyék játékot hozva létre a rizspapírral és natúr fával borított terekben.

Kuma Kengo egy nagyobb léptékű városrendezési projekthez pedig először egy dombot skiccelt fel, és eköré tervezte meg a toronyépületeket. A projekt fő eleme, a városháza a domb belsejébe került, úgy, hogy az ablakok a domb oldalába nyílnak. Az ablakok előtt futó, vízszintes panelek kívülről lelátót alkotnak, így amikor a dombon fesztivált rendeznek, a hivatalnokok nemcsak az eseményeket figyelhetik meg, hanem a nézők bokáját is.

A modern város jellemzője nem a felhőkarcoló, hanem a természetgazdag térkialakítás, búcsúzott Kuma, akinek terve egyébként nem nyerte el a budapesti zsűri tetszését, így előre láthatólag nem lesz nagy, zöld, üres tér a Nyugati és a Hősök tere között.

A lebegő focipálya építésze

Egészen mást gondol a modern városokról Hara Hirosi, elveit meglepő módon azonban szintén a buddhizmusból vezette le. "Épületeimet nem láthatjuk kétszer ugyanolyannak" - utalt arra, hogy a buddhizmus a változás elfogadására és a spontaneitásra épül.

A hasonló filozófia és az eltérő építészeti megközelítés annak fényében igazán érdekes, hogy Hara Hirosi volt az előzőleg bemutatkozó építész mestere.

Míg Kuma a természetbe olvadás feltétlen híve, mestere lelkesen tervez felhőkarcolókat és high tech épületeket. Legismertebb munkája a 2002-es focivilágbajnokság helyszínéül szolgáló Sapporo Dome volt, amelynek nem a teknőspáncélra emlékeztető formája a megdöbbentő, hanem hogy a komplexum szabadtéri focipályája betolható a csarnokba. Az előadáson lejátszott rövidfilmen a gombnyomásra eltűnő lelátók, a sűrített levegőn lebegő focipálya, a monumentális legózás olyan hatással volt a nézőkre, hogy spontán vastapsban törtek ki. Miközben a szintén lenyűgöző Kuma épületei legfeljebb elismerő papírcsörgést váltottak ki.

Hara a buddhizmus jegyében egy monumentális sámlira emlékeztető felhőkarcolót is tervezett Oszakába. A város hetedik legmagasabb épülete két toronyházból, és az azokat a tetőn összekötő elemből áll. Az elem közepén, ahogy a sámlikon is szokás, lyuk van. Azonban nem azért, hogy az épületet könnyen megemelhessük. Az építész a lyukon beeső fény és a tükröződő felületek játékával érte el, hogy épülete az égbolt változásaival együtt alakuljon. És mellesleg a lyukon keresztül vezető mozgólépcsőn juthatunk fel a tetőteraszra.

A fény-árnyék játék ötletére épült az óceánjáró és indián falu keverékének tűnő komplexum is. A monumentális, vakítóan fehér építmény olyan, mintha darabjait a lakók lassan, generációról generációra építették volna egymás fölé, mellé. A külső felület tizenkét síkban rétegződik, egyedi fény-árnyék játékokkal téve élővé a konglomerátumot.

Hara a hagyományokról egyébként azt mondta, azokat meg kell őrizni, de a ma épületeit ma kell felépítenünk. Hogy mindehhez hogyan jönnek a jövő számára készített tervei, az viszont nem világos. Az ősz mester mindenesetre, kísérleti célból készített egy shurikenre emlékeztető holdbázistervet. Egy másik projektje pedig arról szólt, hogyan építene százezer embernek otthont egy óriási üvegkockában. A megoldás tetőről lógó felhőkarcolókból és lencseszerű izékből állt.

Űrparlament

Az utolsó előadó, Jamamoto Riken azzal sokkolta a közönséget, hogy nem a buddhizmusból vezette le munkásságát. Gondolatai mindazonáltal hasonlóságokat mutattak társaiéval. "Az építészet nemcsak a jelen igényeit szolgálja ki, hanem üzenet a jövőnek" - jelezte előre, hogy tőle sem a tradicionális japán formákat kapjuk.

A bemutatott munkák persze mutatták, hogy nem a formák, hanem az azokat rendszerbe állító filozófia az, amiben tovább él a japán szellemiség. A Jokoszukai Művészeti Múzeum például egy parta vetett üvegdarabnak tűnik a tokiói öböl partján. Az erdők és a víz közt fekvő múzeum teteje egy szintben van a mögötte fekvő dombbal, így a kirándulók egy hídon a tetőteraszra érkeznek meg.

Az épület valójában több kisebb, lekerekített tömbből áll, amelyeket egy nagy tejüveg doboz fog össze. A belső, űrállomásszerűen fehér térben kerek nyílásokon át látszik az ég és a tenger. A megkapó és lenyűgözően egyszerű épület a tervezője szerint olyan, mint "egy üvegburába zárt bálna."

Szintén a lekerekített formák és az egymásba csúszó terek határozzák meg az odavarai koncerttermet, amelynek alaprajza nyúlványokkal bíró egysejtűre emlékeztet. Az építész a betüremkedő ívekre tervezte a páholyokat, a jellegzetes űrparlamentszerű hatást keltve.

Hagyományosabb formavilágú, de összetettségében lenyűgöző a Jövőbeli Egyetem óriási, üvegfalú gyárcsarnokra emlékeztető épülete is. A száz méter hosszú és húsz méter magas tömb szervezője az átláthatóság. A légies, vasbeton oszlopokkal tartott belső teret hatalmas átrium, üvegfalú termek és szeszélyes irányokban futó gyaloghidak rendszere tagolja. Nem tobzódnak a színek, a nyers beton és fehér felületek váltakoznak, de az üveghomlokzaton és a párhuzamosan futó panelekkel osztott üvegtetőn betóduló fény miatt az összhatás távol van a sivártól.

"A hagyományok őrzése fontos, de az építész feladata, hogy új elemekkel gazdagítsa a világot" - mondta Jamamoto Riken, majd felkapcsolta a villanyt, és újra megjelentek az Iparművészeti Egyetem szocreál előadótermének formái.