Stark Attila szakított a majmokkal

Pálcikaembereket bárki tud rajzolni. Nem szoktak neked ilyeneket beszólni?

De, rengetegszer. Ma már annyira nem, de pár évvel ezelőtt még elég sokszor hallottam vissza. Pedig ahhoz, hogy ilyen gyerekrajzos stílusban tudj alkotni, ugyanolyan fontos a rajztudás és a rutin. A laikus szemében aránytalannak, naivnak tűnő rajzokhoz is sokat, és folyamatosan kell gyakorolni. Mint a zenészeknek. Megpróbálok minél érzékenyebb maradni a világra, de ehhez kell a technikai felkészültség.

Melyik egyetemen végeztél?

Az Iparművészetin. A Kulo City kötet volt a diplomamunkám, benne van az egész utolsó évem.

Naplónak szántad?

Persze, akkor már tudtam, hogy egy könyvet akarok. Egyébként össze-vissza írok naplószerű dolgokat, de akkor tudatosan írtam és rajzoltam meg egy évemet. A Roham stábja egyből ráharapott, bejött nekik a nagyvárosi téma.

Miért ez a címe a mostani kiállításodnak?

Nem szántam provokatívnak, még ha annak is tűnik. A pedo nem pedofilt jelent. A "kaka, kulo, pedo, pis" egy csúnya szavakból álló spanyol mondóka: "kaka, segg, fing, pisi". Amikor kint jártam Valenciában, ezt mantrázta az egyik ismerősöm gyereke. A zenész-művész barátaim a korábbi munkám, a Kulo City miatt viccből Kulóként mutattak be a többieknek, és rajtam maradt a név.

Mit csináltál Valenciában?

A volt osztálytársammal jazzfesztiválokon festettünk. Ő ott él kinn, a város mellett épít házat, Gaudi stílusában, a blogomra raktam is ki róla fotókat. Sajnos még nem tudtak beköltözni, mert a ház természetvédelmi területen van, egy hegyoldalban, ahol ez az egyetlen épület. Régóta kijárok amúgy Spanyolországba, bár mostanában sok dolog megváltozott: nem lehet aludni a parkokban, sem a tengerparton, és lekaparták a graffitiket is. Amikor Barcelonában voltam ösztöndíjas az egyetem alatt, még virágzott a streetart.

Mennyire keresel jól az underground alkalmazott grafikával?

Csak ebből nem lehet megélni, szerkesztem még mellette a Rohamot (agresszív fantasztikus magazin, a szerk.). Néha beesik egy-egy falfestés is, időnként csinálunk dekorációkat a barátaimmal kocsmákba, boltokba. Ezeket a munkákat nagyon szeretem, de utálnék naponta bejárni egy nagy grafikai stúdióhoz. Ha túl sok mindenben kell alkalmazkodni a megrendelő elvárásaihoz, az nekem már nem éri meg. Nem anyagi értelemben, hanem művészileg. Ha sokáig dolgozik valaki megrendelésre, utána nagyon nehéz visszatérni a saját dolgaihoz, és ugyanolyan szabadon, lelkesen alkotni, mint korábban.

Lesznek még azért majmos képek?

Most már nem annyira a majom meg a nagyváros a fő témám, inkább a zene. Ott, a hátsó nagyteremben Chuck Berryt és Jerry Lee Lewist ábrázoló képek lettek kiállítva.

Miért pont ők?

Sok 50-es évekbeli zenét hallgatok mostanában. De már alakulgat egy képes tabló a XX. századi zene történetéről. Most a rythm&blues, a rock&roll és a soul zenékből merítek a legtöbbet. Ez a zene meghatározó volt a későbbi évtizedek stílusaira, és a hozzá kapcsolódó vizuális világ, a lemezborítók, a ruhák, a színpadi elemek is visszaköszönnek más irányzatokból. De festek majd a korai jazzről is, lesz ragtime, honky tonk és boogie-woogie is. Persze nem a kor vagy a stílus a lényeg, hanem az az energia amit az adott zene közvetít. Ezért a válogatás is önkényes, kiragadom a hozzám legközelebb álló figurákat, mozzanatokat. Metallica például nem lesz.

Az egyik képedre a városromboló szörny mellett egy tubus olajfesték is szerepel. Ottfelejtődött?

Izgalmas játéknak tűnt odarakni. Egyébként is szeretek talált dolgokat, fotókat, fecniket használni a képekhez, itt végül rákerült a zománcfesték kupakja is. Illett a tematikába: ez egy kakaszörny, aki rombol a városi szemétben.

Van jelentősége, hogy a képeiden kiből lett gorilla, és ki a vékony csimpánz?

Nincsenek konkrét személyek majmosítva. Ők is nagyon sokfélék, mint mi. Vannak nagydarab emberek, és vannak nagydarab majmok. Nekem utólag egyébként nehéz arról beszélni, hogy mit akartam ezzel vagy azzal a képpel. Ott van előtted a festmény. Hogy mit gondolsz hozzá, az már egy külön történet. Abszolút rád van bízva minden.