Megnyílt a Művészetek völgye

2001.07.25. 10:37
Egy, az Eger patak felett átívelő, új fahíd ünnepélyes átadásával július 27-én Kapolcson megnyitja kapuit a Művészetek völgye; az ország egyik legnagyobb multikulturális fesztiválja augusztus 5-ig várja a vendégeket.
Márta István fesztiváligazgató közlése szerint a rendezvénysorozat tíz napja alatt Kapolcson, Monostorapátiban, Öcsön, Taliándörögdön és Vigántpetenden összesen 40 helyszínen több mint 2.500 művész szórakoztatja majd a közönséget.

- Az érdeklődők mintegy 70 kiállítás, 14 színházi produkció, 60 komolyzenei koncert, valamint dzsessz-estek, gyermekprogramok, játszóházak, táncházak, báb- és utcaszínházi előadások közül válogathatnak - mondta el.

Vigántpetenden 80 alkotó portékáiból kézműves és iparművészeti vásárt rendeznek, Kapolcs pedig harmadik alkalommal ad otthont az országos fazekas, keramikus találkozónak és vásárnak.

A tervek szerint a fesztivál fellépői között lesz például Kincses Veronika, Gregor József, Kertesi Ingrid, Cseh Tamás, Hobo, Másik János, Sebő Ferenc, Horgas Eszter, és Tony Lakatos.

A Merlin Színház Egressy Zoltán: Sóska sült krumplival című előadását mutatja be, technikai okok miatt azonban elmarad Moliere: a Mizantrop című - előre meghirdetett darabja -, amit az Új Színház vitt volna színre.

Márta István szerint azonban a szervezők e nélkül is sok érdekességgel, különleges produkcióval szolgálnak a látogatók számára.

- Reggeli meséléseket és humoros, népi divatbemutatót tart majd Szőke András filmrendező, jelentkezik Kemény Henrik bábszínháza, és előadás hangzik el többek között a taoista öngyógyításról is - húzta alá.

Márta István kiemelte, hogy vendégként - az idén először - Szolnok is részt vesz a Művészetek völgye programsorozatban, s ez jó alkalmat ad a város kultúrájának, értékeinek bemutatására, népszerűsítésére.