Az utolsó perspektíva

K. I.: A továbbiakban olyan regények lesznek, amelyeknek közvetlen tárgya nem konkrétan Auschwitz, nevezhetjük Holocaustnak... valóban, ez a mostani az utolsó perspektíva. A Sorstalanság közvetlenül szól a történtekről, A kudarc reflexió volt minderre. A Kaddis a meg nem született gyermekért már egy még távolabbi perspektíva, amelyben egy valódi túlélő és a második generáció-beli felesége között bonyolódik a konfliktus. Itt, ebben a regényben már egyetlen olyan szereplő sincs, aki közvetlenül megélte volna Auschwitzot, nyilván az sem, amelyik ott született - az csak született ott.

Sziget.hu: Olvastam azt a tanulmányát, amelyik A Holocaust mint kultúra címet viseli. A címben rejlő állítás alapján viszont fel lehet tenni a kérdést, hogy ha kultúrának fogjuk vagy fogja fel Ön a Holocaustot, olyan kultúrának, amely mindenütt jelen van, akár egy szoba berendezésében is, akkor lehetséges-e olyan műveket írni a továbbiakban, amelynek, még közvetetten is, nem ez a témája? Ennek a kultúrának akkor is részei maradnak ezek az új regények. Ki lehet-e írni egy olyan kultúrából, amely az írói működésének az alapja?

K. I.: Teljesen igaz, eszem ágában sincs, még csak nem is játszom a gondolattal, hogy eztán egy Hawaii-szigeteken játszódó szerelmi történetet írjak két ottani születésű szép emberről, hanem továbbra is ugyanebben a kultúrkörben maradva, de egy kicsikét elemelkedve fogok dolgozni. Vannak már tervek, amelyek most számomra reálisnak látszanak, ez két új regény lehet. Mind a kettő reflexió, és mindkettőben benne van Auschwitz, de nem közvetlenül Auschwitzról szólnak.

Sziget.hu: Hogyha eddigi regényei alapján az volt Auschwitz megragadásának módszere, hogy a túlélők és azok utódjainak életét tartotta fontosnak láttatni, és a mostani könyvben az Auschwitzban született szereplővel az utolsó, közvetlenül a táborhoz köthető életű szereplő is megjelenik és elbúcsúzik, akkor mit jelent az a bizonyos elemeltség? Az elemeltség perspektíva?

K. I.: Egész egyszerűen úgy látjuk majd őket, hogy az Auschwitz által befolyásolt életet élik. Nincsenek közvetlen kapcsolatban vele. Kimondva vagy kimondatlanul, továbbra is jelen van Auschwitz, és ők azt az életet élik, amelynek alapértékei bomlanak meg, már attól is, hogy Auschwitz valaha is létezett. Tehát közvetve ők is túlélők.

Sziget.hu: Elkezdte már az írást?

K. I.: El. Valamelyikből már megvan jó néhány oldal. Az egyik nem is tisztán regény, hanem a Gályanaplót és a Valaki mást egészíti ki trilógiává. Bár ne nevezzük trilógiának. Tehát inkább ennek az önelemző-esszéisztikus vonulatnak a befejezése. A másik tervem egy tiszta fiction, és az se közvetlenül Auschwitz-cal foglalkozik.

Sziget.hu: Ha a Gályanapló és a Valaki más egy hasonló művel egészül ki, akkor, bár nem szeretné, ha trilógiáról beszélnének, mégis csak egy összetartozó hármas jön létre. Emellett a különálló regényeit is szokták egységként kezelni: a Felszámolás fülszövegén tetralógia van említve, György Péter az ÉS-ben A kudarc, a Kaddis és a Felszámolás trilógiájáról ír, amely mögött, fölött és körül a Sorstalanság áll.

K. I.: Nekem teljesen mindegy, hogy hogyan csoportosítják őket. Én olyan írónak tartom magam, akinek a műveiben minden mindennel összefügg. Az összefüggések teljesen hozzáférhetőek és világosak: ha az ember elkezdi olvasni a könyveket, előbb-utóbb előbukkannak ugyanazok a szavak, fogalmak, gondolatmenetek.

Sziget.hu: Vagy képek. A Felszámolás nyitó képsora kísértetiesen idézi A kudarc első oldalait.

K. I.: Igen, viszont a hasonló motívumok minden regényben más alakzatot öltenek, továbbfejlődnek. Így lesz ez a következőkben is. Tehát nem kell ahhoz tetralógiának, trilógiának, akárminek nevezni, hogy az egység nyilvánvaló legyen.

Sziget.hu: Az elmúlt egy év alatt történtekből melyik reakciók maradtak meg mára élesebben: az eladási adatokról sugárzó bizalom vagy a negatív fogadtatás?

K. I.: Mindkettő megmaradt. A szeretet, különösen az első időkben, a legjobb értelemben véve meglepett, és nagyon jól esett, hogy is mondjam, felszárnyaló érzés vett rajtam erőt. Aztán hamarosan jött a kiábrándulás, kiábrándítás, és ez helyreállította az egyensúlyt.

Sziget.hu: Dinamikus vagy statikus egyensúly?

K. I.: Dinamikus.

Sziget.hu: Tehát foglalkoztatja.

K. I.: Nézze, csak akkor foglalkoztat, ha belenyomják az orromat. Végeredményben nagyon szórakoztat, és ez a precíz kifejezés, szórakoztat a recepcióm. De nem életszükségletem. Elvagyok anélkül is, hogy ezzel foglalkoznék. Mindazonáltal... foglalkoztat, és az, hogy foglalkoztat, arra vall, hogy szeretnék talán tanulni valamit belőle. Bár azt nem hiszem, hogy ebből a tanulásból bármit is fogok profitálni. Az ember kíváncsi rá, hogy barátai, ellenségei mit beszélnek róla, és néha olyan képet látok magamról, hogy rá sem ismerek. De ez így van a mindennapi életben is. Nemrég megkaptam videokazettán a stockholmi beszédemet a svéd filmesektől, és derűvel tudtam szemlélni azt a tökéletesen idegen embert. Volt, ahol elégedett voltam, volt, ahol nem, volt, ahol mosolyogtam, elgondolkodtam a szavain, és azon tűnődtem, hogy elolvasnám-e ennek az embernek a könyveit. És akkor rájöttem, hogy ez én vagyok, nem olvashatom el a könyveimet, mert én írtam őket.

Sziget.hu: Az elmúlt egy évben nagyon sok dolog megoldódott Ön körül, Önnel kapcsolatban. A Felszámolással íróként letudta az Auschwitzra való közvetlen fókuszálás terhét. Ha a rengeteg egyértelmű jel mellett csak Szirák Péter kalligramos Kertész-monográfiájára gondolok, elmondható, hogy az irodalmi szakma is lefutotta az elmúlt évtizedekben megspórolt köreit. A szélesebb körű ismertség is adott egy éve, tehát sok teher eltűnt a válláról. Most így szabadnak érzi magát?

K. I.: Teljesen.

Szálinger Balázs

Kövesse az Indexet Facebookon is!

Követem!