Klee, Tanguy, Miró: bű, báj és pofáraesés

2000.06.22. 20:35
Gőzöm nincs arról, hogy kicsoda az a Kazumasa Katsuta - hájtekkel gagyizó osakai főmogul, kenőpénzen hízott kormánytanácsadó vagy az ezeréves császári vérvonal folytatója-e: annyi bizonyos, hogy japán, nagyon sok pénze van és nagyon jó ízlése (vagy szakértői). A budapesti Szépművészeti Múzeumban pompás modern gyüjteményéből látható a század három szürrealista festőzsenijét bemutató szokatlanul koncepciózus válogatás.
Klee, Allegorikus alak, 1927
Az antikos homlokzat reménytelenül monumentális oszlopai között vad színekben pompázó lepedőkön, baromi betűkkel három festőnév sugárzik szét a Hősök tere irányába: Klee, Tanguy, Miró - a XX. századi Európa talán legszerethetőbb klasszikusai. A komor század bűbájos festő-koboldjai ők: virgonc humor, szelíd-gonosz erotika, csúfolódó fantázia sehol sem osztja szét magát oly élvezettel és felszabadultan vonalgubancokba, színcsomókba és árnykötegekbe, mint kicsinyke képeiken. Merthogy mindhárman - a svájci német, a francia és a spanyol - egyformán irtóztak a monumentális nagyotmondástól, ideológiai és stílusdiktátumok e kötelező formájától. És Budapesten, ugye, jóformán még soha...

Gőzöm nincs arról, hogy kicsoda az a Kazumasa Katsuta - hájtekkel gagyizó osakai főmogul, kenőpénzen hízott kormánytanácsadó vagy az ezeréves császári vérvonal folytatója-e: csak annyi bizonyos, hogy japán, nagyon sok pénze van és nagyon jó ízlése (esetleg szakértői), a budapesti Szépművészeti Múzeum pedig az ő pompás modern gyűjteményéből kínál válogatást. A látvány meg a névsor annyira üde, hogy a negyvenfokos hőség és a város tomboló taplósága elől az ember örömmel menekül be a hűs enyhet - kis szürreális huzat! - igérő csarnokba.

Miró, Nő, csillagok, 1944
Annál nagyobb a pofáraesés: a kapuban inkalosok himbálnak, lárva brókerarcok grasszálnak, spotlámpák, mobilok, standpipik tüzelnek: valami ingatlanexpó, befektetési nemtommi iparkodik hevesen a klasszikus boltívek alatt. Forgatócsoportok húznak el, pincérek loholnak keresztül, a médiaesemények izgató fílingje tölti be a hűvös, elegáns csarnokot. Ars longa, vita brevis - a brókerek nyilván berzenkednének, ha értenék az oromzaton gőgösködő ősi latin bölcsességet. Végtére a műtárgy télleg jó ,,hosszú távú befektetés", de a hidegkúti telek meg az irodaház, az az igazi.

Klee, Tanguy és Miró sehol: mint akik a posztmodern nyomulás kibekkelésére játszanak, az alagsorba bújtak el: szemmel láthatólag jól elvannak a két kisterem homályában és csak annak kerülnek az útjába, aki a büfé, a képeslap- és giccsbolt meg a klotyó felé tájékozódik.

A művészetek temploma is a piacról él, nyel egyet az óvatlan látogató. Eleven szürrealizmust akartál? Nesze bazeg, a tied.

Tanguy, Cím nélkül, 1942