Luxusapartmanok épülnek a Kodály köröndön

2009.02.04. 11:19
Az év végére elkészül az Andrássy Palace Gardens luxusapartmanház első üteme. A készülő hatvannégy lakás negyven százaléka már elkelt.

A 4 milliárd forintos beruházást az MKB Bank finanszírozza, a fejlesztő cégek tulajdonosai többségében izraeli magánszemélyek, a vevők pedig ír, angol és spanyol magánszemélyek, akik készpénzben fizetnek. A két épület 64 luxus lakásának a 40 százaléka már elkelt.

Épül, szépül

Az Andrássy úton a liget felé haladva, a Kodály körönd jobb oldalán helyezkedik el a projekt két épülete, az Andrássy út 83-85. és a 87-89. számú ház. Az épületeket Kauser József tervezte, és 1884-ben készültek el. A fejlesztő kívülről eredeti állapotába hozza helyre az épületet, csak a két homlokzat több mint 600 millió forintba kerül.

Mindkét épület tetőterében, két szinten kerülnek kialakításra az új lakások. A 83-85. számú házban megvásárolták a 3. emeletet is, ezért ott 44, míg a másikban csak 20 új lakás készül el. A többi lakásban az eredeti bérlők maradnak továbbra is. A lakások mérete 50-220 négyzetméter között változik, és vannak közöttük kétszintesek is.

A fejlesztő mindkét házra projekt társaságot alapított, amelyek kft. formában az utcáról és a házszámokról kapták a nevüket. E cégek mögött két off-shore társaság, a KOK Kft. és a Belvárosi Rezidenciák Kft. áll. Ezek tulajdonosai többségében izraeli magánszemélyek. A tulajdonosokat az az Arie Yom Tov képviseli, aki már csaknem húsz éve tevékenykedik a magyar ingatlanpiacon, a Constrattic Kft. vezetőjeként az Autoker Holding számára hajt fel ingatlanokat, és neve a terézvárosi és erzsébetvárosi ingatlanpanamák kapcsán is felmerült.

A HVG információi szerint Yom Tov éveken át harcolt a Kodály körönd két épületéért, amikre a korábbi fideszes testület még egy osztrák céggel kötött szerződést. A megállapodás végrehajtását a jelenlegi kerületi vezetés húzta-halasztotta, míg az osztrák befektető meg nem egyezett Yom-Tov cégével. Ugyan ez a fejlesztői kör építi Bicske mellett a Budapest Gate golffalut is.

Aki az előértékesítés indulásakor, két éve vásárolt lakást az Andrássy Palace Gardensben négyzetméterenként 3500 euróért, az ma 5400 euróért tudná eladni, bár az első épület lakásai is csak az év végére készülnek el.