Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Ez valami jegyzetfüzet? - kérdezte a Bélváros című könyvre pillantva a neves belsőépítész, mielőtt egy irhabundából készült kutyakabátra terelte volna a szót. Én az igényesen kialakított gallér helyett azonban arra gondoltam, hogy a vizuálisan képzettek milyen frappánsan képesek megragadni a lényeget. Az asztalon heverő, majmos borítójú könyv lényegét tekintve ugyanis valóban jegyzetfüzet: a street artosként induló Stark Attila mindennapi firkáit, jegyzeteit, megfigyeléseit, emlékeit tartalmazza. Meg persze a képregényeket, amik Starknál történetesen a mindennapi firkákból, jegyzetekből és megfigyelésekből állnak össze.
A jegyzetfüzet jelleg egyébként érthetővé válik annak ismeretében, hogy a szerző-rajzoló a házfalakon kezdte az alkotómunkát, mint graffitis. Ahogy érettebb és megfontoltabb lett, nyitott a street art felé, és már inkább stencilezett a házfalakra. Aztán jött a matricázás, ami már a klasszikus képzőművészethez közelebb álló műfaj, hiszen a munka jó része otthon, számítógép, sniccer és nyomtató közelében zajlik. Az kontúros, leginkább fekete-fehér figurák, a majmok, részegeskedő torzonborzak és hangyaszerű vigyorgók eredetiségét először a romkocsma-tulajdonosok fedezték fel, és az 1000% csoportban tevékenykedő Starkot barátaival együtt meghívták a korai Mumus, a Kultiplex és a Tűzraktár dekorálására.
Az 1000% később feltűnt a Műcsarnokban is, szintén legálisan, miközben ismertek lettek Stark olajképei is. Úgy tűnik azonban, a festő-rajzoló-falrafirkáló a folyamatot nem érzékelte lényegi változásként. Számára a vászon, a vakolat, a tégla vagy a közlekedési tábla ugyanannak a valóságnak a különböző felületeit jelentik, amelyekhez ugyanazzal a mentalitással adhatja hozzá saját kommentárjait.
Magyarán a Bélváros ugyanannak a vicces és torz világnak a metropolisza, mint az előző könyvében megismert Kulo City. Visszatérünk tehát az ismert karakterek, füstös kocsmák, vidám bulik, lehangoló utcák, céltalan otthoni ténfergések közegébe. Míg azonban a tavalyi Kulo City utcáin Stark némi határozottsággal vezeti végig a turistát, már csak azért is, mert a könyv eredetileg diplomamunkának készült, itt egyszerűen belök minket ebbe a furcsa világba.
A torz Tesz-vesz városban nekünk kell utat találni, ami valószínűleg azoknak sikerül igazán, akik már ismerősek a környéken. A Bélvárosban ugyanis benne van minden, amit Stark eddig csinált. Láthatunk néhány olajképet tobzódó felhőkarcolókról és majmokról, egy véletlen megtalált matricaívet a street artos korszakból, a Roham magazinban megjelent képregényeket a pszichológusról, aki a páciense fejében létező városban bolyong, továbbá jegyzetlapokat sehova nem tartozó firkákkal és vásárlási cetlivel (1 tejföl, 5 db szárny, 1/2 kg túró, 1 cs. réteslap, 2 db Ráma, betét).
A könyv olyan, mintha a művész egy korszakot akarna lezárni, vagy összegezni, esetleg csak kitakarított volna a műtermében, és egy könyvbe pakolta a cuccait.
Bárhogy is van, a művész a jelek szerint biztosan nem fordul a szofisztikált művészetelméleti kérdések irányába, legalábbis a most futó projektjét ismerve. Stark a Kiadó kocsma támogatásával és helyszínén a művészi önmegvalósítás okán végigissza a létesítmény töménykínálatát, amely egyébként mintegy ötven különböző italt jelent. A többfordulós projekt alatt az alkotó és barátja a felesekkel érkező rendelőcetlikre rajzolnak és írnak, azt remélve, hogy a néhány hét múlva esedékes finisre érdekes és használható anyag áll össze. A vállalkozás az erre indított blogon követhető is, mi pedig a végén beszámolunk az eredményről, miközben a dehidratálódás ellen ásványvízzel kedveskedünk a művészeknek.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
