Dagadt nõk kicsomagolása

Nem veszett el örökre a karácsony hangulata, az ember ötven felett is képes kipirult arccal csomagokat bontani, papírt tépni, dobozban túrni, majd önelégült arckifejezéssel magához szorítani a mélyén talált tárgyat. Ezt szûrtem le a Szépmûvészeti múzeum szoborkicsomagolási eseményén, közvetlenül azután, hogy elmúlt az Indiana Jones-érzésem.

Indiana Jones és a modern kincsek

A világhírû szobrász, Gaston Lachaise elsõ magyarországi kiállítására érkezett dobozokat ugyanis a múzeum egy félhomályos oszlopcsarnokának végében helyezték el. A termet ráadásul átható gyékényszag ülte meg, ami az oszlopsorok és a távolban derengõ szobrok képével, és a visszhangos lépések zajával keveredve azt az érzetet keltette, amit Indiana Jones-ban szokott felbuzogni, amikor egy titkos ajtón keresztül bejut a fáraó sírkamrájába.

A különbség annyi volt, hogy aranyozott szarkofágok helyett nagydarab nõk fekete szobrai néztek velünk szembe, és elõttük nem kovácsoltvas, hanem piros faládák álltak.

A Szépmûvészeti vezetõsége azonban olyan arccal sorakozott fel elõttük, mintha valóban õsi kincsekre leltek volna véletlenül a múzeum egy lefalazott járatában. A kincs egyébként nem túlzás, hiszen a modern szobrászat egyik legismertebb alakjának alkotásairól volt szó.

A bostoni Lachaise alapítvány 2003-ban indított turnéjának köszönhetõen a francia származású szobrász mûvei most lépnek fel elõször Európa ezen bús részén. Sõt, a múlt század elsõ felében készült munkák Európában is csak a vándorkiállításnak köszönhetõen voltak láthatóak, azelõtt csak reprodukciókról ismerhette a jó ízlésû, de utazni nem szeretõ közönség.

A szobrok egyébként valóban lenyûgözõek, 60-70 évvel az alkotásuk után is frissek, bátrak és eredetiek, ami azért is nyilvánvaló volt, mert a három legnagyobb darabot, például az 1932-es álló nõt már elõre kicsomagolták. "Ez közel egy tonnás darab, ezért bontottuk ki elõre" - mondta az egyik kurátor, Tóth Ferenc.

Nõbe költözõ férfi lélek

A mûvek mélyrétegeibe ereszkedés feladatát efZámbó István képzõmûvész vállalta magára. EfZámbó festõ, így meghívásának oka nyilván az volt, hogy õ is rajong a nõkért. Igaz, míg beszédébõl az derült ki, hogy Lachaise egyetlen nõt szeretett, aki miatt elhagyta Franciaországot, Amerikába költözött, és ott lett világhírû mûvész, efZámbónak sok nõvel volt dolga, nem hagyta el hazáját, ahol viszont közepesen híres, helyiérdekû mûvész lett.

Ettõl függetlenül a festõ frappánsan összegezte a szobrász mûvészetét: "A nõi test metafizikus, változó oltár, amelybe a férfi lélek idõnként beköltözik." A nõi test jellegzetességeit erõsen eltúlzó munkák kapcsán pedig megjegyezte: "Szobrai az õserõt mutatják be, a minden nõben rejtezõ szexust. Lachaise az a mûvész volt, aki egyetlen nõben találta meg a világegyetemet"

A szépmûvészetisek és efZámbó ezután a dobozokra vetették magukat, lefeszítették a tetejét és csillogó szemmel túrták elõ a papírok közül a dagadt nõk kis szobrait, forgatták majd áhítatos arccal, feltartották mindegyiket a fénybe.