Szívatás és kandikamera a Nemzeti Galériában

Ki gondolta volna, hogy miután Sacha Baron Cohen hülyét csinált Kazahsztánból, kifigurázta a túljátszott homoszexuális önérzetet, továbbá nevetségessé tette a vannabe gengszter rappereket, éppen egy német kiállítás kurátorának szerepébe bújt bele? Meglepő a hír, de a keletnémet művészet öt évszázadát bemutató kiállítás más módon nem lehetett volna azzá, ami.

Azt persze el kell árulni, hogy Borat, Bruno és Ali G alakítójának nevét nem találtam meg a most Magyarországra érkezett kiállítás katalógusában. De egyrészt Cohen nyilván ismét valami álnéven szerepel (ő lenne talán Roland Enke?), másrészt a Luthertől a Bauhausig című, Németország nemzeti kincseit bemutató kiállítás magáért beszél. Ez csakis egy hatalmas viccparódia lehet.

Germán klíma

A kiállítás célja a beetető szöveg szerint az, hogy megmutassa, mit tettek hozzá Németország keleti tartományai az egyetemes német kultúrához. A Bonnból érkezett és a Nemzeti Galéria új (azaz a Ludwig egykori) épületében látható kiállítás elsőre egyébként - ahogy az a Borat-interjúk koreográfiájából tudható - nem tűnt viccnek. Annyit gondoltam csak, hogy a kurátorok túl nagyot akartak markolni, hiszen hogyan is mutathatnák be 500 év művészetét nyolc teremben? Nyilván minden korszakból felvillantanak néhány jellemző műalkotást, gondoltam, majd betoltam az ajtót, és kijózanított az északnémet klíma.

A teremben 16 fok volt, az a friss hőmérséklet, amikor az ember szívesen áll ki egy sziklaszirtre, hogy szőke sörényét és kardját rázva pöröljön valami germán istenséggel. A panaszkodó teremőröktől úgy hallottam, a német kiállítók határozott kérésére hűtötték a termeket északi-tengeri hőfokúra, bár azt is hangsúlyozták, hogy egyik kurátor sem viselt szőrruhát, és nem volt náluk bárd vagy pallos sem.

Így csak akkor kezdtem elbizonytalanodni a koncepciót illetően, amikor néhány Luther-festmény, egy Dürer-rézmetszet és egy XVI. századi biblia után megpillantottam egy nautilus vázából készített, serleget majd egy jókora faragott narválagyarat. Tehát nemcsak műalkotások, hanem kézművesmunkák is bekerültek a fél évezredet átfogó válogatásba, értetlenkedtem, de aztán néhány míves kard, páncél és elefánt alakú levélnehezék után elfogadtam a helyzetet.

Hullaszínű halak Németországból

A szálakat kézben tartó humorista azonban nem hagyta, hogy munkaelméletem birtokában kényelmesen átadhassam magam a nézelődésnek. Még csak a második terem végén jártam, amikor földbe gyökerezett a lábam. Egy vitrinben "vastartalmú kőzetminta", "gályatartóhal és tűzhal preparátuma", továbbá "vízikerékkel és kézzel hajtott hámor modellje", azaz egy darab vörös kő, két formalinban ázó, hullaszínű hal és egy házikó makettje bámult vissza rám.

Mi ez? Hogy kerülnek ezek a dolgok ide? Mi a kapcsolat Goethe mellszobra és a gályatartóhal között? Hogyan viszonyul a vörös kavics a következő termek barokk képeihez? Nyilván mindegyik dolog Németországból származik, gondoltam kínomban, de Borat már ott röhögött valamelyik vitrin takarásában.

Hamarosan ugyanis kínai szobrocskákra lettem figyelmes. Esztétikusak voltak, finoman megmunkáltak, és egyértelműen semmi közük sem volt a németekhez, hacsak az nem, hogy talán egy német illetőségű ember vásárolta őket távol-keleti útján.

Kandikamera

Ekkor azonban már tudtam, hogy klasszikus beugratós vicc alanya vagyok. Nyilván les valahol egy kamera, rázoomol okoskodó arckifejezésemre, ahogy próbálok úgy tenni, mintha lenne valami értelme annak, amit látok. Úgyhogy vigyorogva csapkodtam meg a hatalmas kacsacsőrű cet koponyáját, ami mögött népi hangszerek lógtak a falon. Távolról vettem szemügyre Munch önarcképét, nehogy a fal mögül szembe spricceljenek vízzel. Aztán röhögve sétáltam végig a higiéniai múzeumból származó gipszkoponyák, csontvázak és bélrendszermodellek közt, egészen a Bauhaus-székekig.

Végül szélesre tártam a kijárati ajtót, és földbe gyökerezett a lábam. Nem állt ugyanis kajánul nevetgélő forgatócsoport a folyosón, nem toltak az orrom alá mikrofont, és senki sem nyugtatott meg, hogy csak egy vicc volt. Csendben kopogtak a lépteim a kövezeten, és azóta sem tudom, vajon hol bujkál Sacha Baron Cohen, és mit jelentett ez az egész. Nem járulok hozzá a kandikamera-felvételek bemutatásához!