Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!Ön is ott volt a Szépművészeti Múzeum előtt órákon át vánszorgó sorban, esetleg egész éjjel arra várt, hogy találkozhasson Rózsa Gyurival a köztévé palotájában? Látta, amikor a gőzmozdonyok bevontatják az éjfélt, vagy legalább játszott egy parti Mah-jongot a városligeti jurták árnyékában? Vagy otthon maradt, hogy megnézze a meccset, és fürödjön egyet a saját izzadságában az év legrövidebb éjszakáján?
Mi végigrohantunk Budapesten a Múzeumok éjszakáján, megnéztük, hol mivel várták az álmatlan tömegeket, és utánajártunk, miért is jobb éjjel kultúrálódni, mint fényes nappal. (Elöljáróban: a frissen sült saslik, az ingyen fagyi és a vodkakóla kulcsszavak szerepelnek a megfejtésben.) Tartson velünk, nézze meg milyen, amikor egy egész város kultúrával önti nyakon magát egy forró, nyári éjszakán!
A Szépművészeti Múzeum előtt hosszú sor áll türelmesen, a tömeget tűzzel hadonászó táncosok szórakoztatják, a bejárat előtt pedig nagy darab húsok sülnek, hogy ha akarjuk, legyen mivel elütni az időt (mind a másfél órát) a megalkuvásmentes magaskultúrára várva. Odabent állítólag teljes az amszterdami hangulat, a prospektus szerint a múzeum aulájában még egy Coffe Shopot is berendeztek, de persze az előttünk haladó, vörös szemű gimnazistáknak csalódniuk kell: legfeljebb sós tonhalkarikákkal és némi bólével támogathatják meg a németalföldi remekművek okozta műélvezetet.
Kicsivel beljebb cigányzene szól, jó hangosan, még a belső termekben is hangulatos cimbalomszólókat keverve a középkori táblafestők vagy éppen a XIX. századi impresszionisták alkotásai alá. Odabent, a termekben egyébként harmincöt fok, fülledt meleg, mintha nem is egy galériában, hanem egy thaiföldi kupleráj alagsorában járnánk, éppen ezért nem meglepő, hogy a tárlatvezető többször megemlíti, hogy ott hátul, valamelyik kis teremben, a működő légkondicionálóktól jó messze van egy érdekes kép, de inkább hagyjuk, mert már így is erősen verejtékezik a csoport nagy része.
"A színházi éjszakákat próbáltuk felidézni, a budapesti orfeumot. 1910-től 1940-ig a színház után a férfiak ugyanis az orfeumba mentek. A táncosnőket, artistaszámokat a múzeum célközönsége miatt kihagytuk, de a híres konferansziékat nem" - magyarázza Kulcsár Viktória, sajtóreferens az Indexnek a Bajor Gizi Színészmúzeum ünnepi programját a Jászai Mari emlékszobában.
"Mikor Bajor Gizi meghalt, Gobbi Hilda itt a házában hozta létre az emlékházát" - teszi hozzá. Már csak a színésznők viaszfigurája hiányzik a szobákból, olyan panoptikumjellege van a múzeumnak. Általában. Most bent kabaréjeleneteket vetítenek, és bár a szabályzat szerint "nem látogatható a kiállítás alkohol befolyása alatt" sokan sörrel a kezükben nézegették a színészekről készült festményeket, kabaréplakátokat, színházi jelmezeket.
A múzeum előtti szabadtéren egy-egy órás műsort tartottak este héttől a konferansziék gyerekei a száz fős közönségnek. Előbb Darvas Szilárd fia, Darvas Ferenc zongorázott sanzonokat, majd Benedek Miklós idézte meg apját, Benedek Tibort ("téved - mondta a műsorvezetőnek - apám sosem volt vidéki színész, tőzsgyökeres pesti volt"), végül, 9-től Markos György emlékezett meg Alfonzóról. Bár ahogy Markos húszpercenként emlékeztette magát "most aputáról kéne beszélnem", főleg arról adomázott, hogy hogy rúgták ki a Színművészeti Főiskoláról, hogy nyerte meg 81-ben a humorfesztivált és közben a polgárőrségtől is felhívták, de Alfonzóról így is kiderült, hogy "húsz centivel a föld fölött járó légpárnás zseni volt" és hogy a Keménykalap és krumpliorrért hollywoodi díjat kapott és az ehhez járó 5000 forintot.
A Művészetek palotája előtt fél tizenkettőkor éppen a Krétakör Tánczenekar próbálja eksztázisba kergetni az amúgy is bármiféle posztmodernre kapható tömeget. Odabent a Magnum fotóügynökség kiállítása mutatja be Kelet-Európát és azon belül is Magyarországot, a Nemzeti Színház és a Művészetek Palotája közt pedig egy promóciós vodkasátor teszi ugyanezt. A jól légkondicionált sátorban az alkoholt meglepően olcsón mérik (ötszáz forint egy vodka-kóla), viszont ezért cserébe a kortárs képzőművészetet izzadó kultúrsznoboknak el kell viselniük, hogy jó néhány autónepper és műkörömépítő átkeveredett a közeli Buddha Beachről, hogy a posztmodern performance művészettagadó tendenciái helyett a lakossági teknóról, meg a testékszerekről beszélgessenek. Viszont feltűnik Szulák Andrea és azonnal rendel is egy koktélt.
A téren még éjjel fél egykor is új fellépő sodródik a színpadra, miközben a tömeg csendben pulzál a múzeum, a vodka sátor, és az ősi mezopotámiai sírhelyeket idéző betoncikkurat között, az egész kerengésnek pedig a Művészetek Palotája lilán villogó neondíszei adják a ritmust. Perfromance deluxe.
Este tizenegykor még mindig félházzal üzemel a Városligetben a Közlekedési Múzeum, ahol Harry Potter, Star Wars, Óz és egyéb mesebeli tematikára fűzték fel - kissé talán nyögvenyelősen - a kiállítási anyagot. A gyerekek - a fekete jelmeze alatt vélhetően keményen izzadó - Vader nagyúr fénykardját tapogathatják és a Roxfort Expressznek kinevezett vasúti kocsikban örülhetnek annak, hogy szombat este nem kell már nyolckor ágyba bújni. A múzeum előtt árult fagylalt isteni, éjfél körül el is fogyott az édesszájú lézengők bánatára.
A Közlekedési Múzeum ezen kívül a veterán autók szerelmeseinek kedvezett leginkább, a Budapest Classic Grand Prix több mint száz versenyzője innen rajtolt délelőtt. A különféle korú és típusú oldtimerek versenye - ami sokkal inkább büszke felvonulás volt, mint vérre menő verseny - egész nap zajlott Budapest utcáin, a 2006-os Oldtimer Szuperkupa részeként lebonyolított autóversenyt a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Múzeumok Éjszakája rendezvénysorozat hivatalos eseményének nyilvánította. A befutó és az eredményhirdetés is a múzeum előtt volt, a Múzeumok Éjszakája egyik záróeseményeként este kilenckor oldtimer felvonulás indult a Közlekedési Múzeumtól közel 300 autó és motorkerékpár részvételével.
Amikor a Ráth György Múzeumhoz érünk (ez a Hopp Ferenc Kelet-Ázsiai Művészeti Múzeum másik kiállítóhelye), a kertben még az Úzgin Üver játszik, a közönség érdeklődve figyeli a zenekar zurnán (jó, csak tippelünk) virtuózkodó tagját. Mi inkább a hátsó kertbe tartunk, megnézni a mongol jurtát, ami tetszetős kis könnyűszerkezetes laknak bizonyul, ha játszi kisgyermekek lennénk, biztos egy percen belül ott fetrengenénk bent a nemezlapokon (így is majdnem), de helyette most inkább kibickedünk egy madzsongtábla mellett. A Magyar Mah-jong Szövetség és a Magyar Gó Szövetség is nagy erőkkel vonult ki a kertbe, gondterhelt emberek töprengenek a fekete és fehér kavicsok mellett, illetve kevésbé gondterheltek pakolgatják színes kínai köveiket.
Nagy nehezen megszólaltatunk még egy éneklő tálat, aztán természetesen magára a múzeumra is szakítunk időt, ahol megtudjuk, hogy a nagy magyar műgyűjtőnek, az ázsiai művészet szakavatott ismerőjének, Hopp Ferencnek első szerzeménye nem más volt, mint egy strucctojás, melyre 1882-ben tett szert. Magunkhoz veszünk egy gyerekeknek szóló, kimondottan igényes rejtvényfüzetet is, amiben olyan kérdések vannak, mint "Hány karja van Usnísavidzsajának?", illetve játékos feladatok, például hogy írjuk le indiai írással az elefántfejű Ganésa nevét. Megszívleljük a figyelmeztetést, miszerint "Vigyázz, nem mindenki buddha, aki annak látszik!", és a Vasúttörténeti Park felé vesszük az irányt, gőzmozdonyparádét ígérnek ugyanis éjfélre a szervezők.
A Vasúttörténeti Parkról nem mondhatjuk, hogy a múltba réved: a körfűtőcsarnokban például minden igényt kielégítő, több plazmatévés vébénézőhelyet alakítottak ki, a vasúti kocsik körül keringő látogatók le is ragadnak néha az argentin-mexikói elé. Aztán felmásznak a mozdonyokba, hajtányoznak, befizetnek egy körre (pontosabban egy egyenesre) a Csajka típusú vágánygépkocsira, sétálnak a mécsesekkel kirakott parkban, majd izgatottan összegyűlnek az éjféli mozdonyparádéra, ahol végül nem csak gőzmozdonyok láthatók, a legvégén ugyanis kihozzák állásából a legendás, ámde dízelhajtású Nohab-ot is, ami a vasútbarátok nagy kedvence. Kétségtelen, hogy ez az (ötvenes-) hatvanas évek ipari formatervezésének egyik csúcsa, bár igazi kedvencünk az utasellátó mellett parkoló, 1944-ben gyártott motorkocsi, amit egy nácis-misztikus-batmanes képregényben tudnánk leginkább elképzelni.
Az este csúcsa, amikor előkerül egy hatalmas, felfűtött gőzmozdony, lángol a gyomra, dől belőle a füst és a gőz, igazán impozáns látvány. Még kedélyesen sípol is egy picit, a váratlan hangnyomástól összegörnyedünk, de közben már nosztalgiavonatozást tervezgetünk a közeljövőre.
"Ott lenne a mérleg csillagkép, ha nem lenne ilyen szennyezett Budapest levegője" - mutatja egy csillagász az égboltra mutatva a Millenáris Parkban mikrofonnal a kezében a húszfős közönségnek. Mögötte az argentin-mexikó meccs, mellette kígyózó sor vezet a Jövő Házához, a sorban mi is legalább félórát töltünk el.
A Jövő Házában éjfél előtt kezdődik Ruttkai Bori és új zenekara, a Specko Jedno koncertje. "Éjfélkor legszebb a lány, mikor áttetsző férfit visel magán" - kezdi Ruttkai, miközben a 40 fős közönség előtt felhúz egy kötényt, és belecsap a XXI. századi sanzonba. Nekünk viszont egy Mars-túrára kell rohannunk, amire már egy órája bejelentkeztünk. Miközben Ruttkai a "legkevésbé frusztráló sportról, a biciklizésről" énekel ("vársánybicikli"), 78 millió kilométert utazunk a szimulátoros, 16 fős űrhajóval, megnézzünk távolról "védtelen otthonunkat, a Földet", és belesodródtunk egy "kisbolygó övezetbe" is.
A túra végén, hajnali egykor már nincs kint sor, viszont a mérleg-csillagkép már szabad szemmel is látható.
Talán végre a köztévé is megtalálta az öniróniát, amit még Hankiss Elemér hagyott el az épület alagsori büféjében, hiszen mi mással magyarázhatnánk, hogy éppen a Múzeumok éjszakáján engedik be a Szabadság téri egykori tőzsdepalotába a média fényére rajzó tévéfogyasztókat.
"Még a Vatikáni Múzeum előtt sem kellett ennyit várni"- panaszkodik egy nyugdíjas, aki már három órája áll sorban a Szabadság téren és köztévé székházának lépcsőjén, de azért sem adja fel, pedig félkettő is elmúlt már. Este tizenegyig több mint ezren néztek körben az MTV stúdióiban, azóta senki nem számolja, hogy hány embert is engedtek be, az biztos, hogy a sor még hajnali kettőkor is a tér közepéig ér.
Odabent a szerencsések és kitartóak találkozhatnak a késő időpont ellenére is rendületlenül mosolygó Rózsa Gyurival, és állítólag Pálffy István is még az épületben van. A tárlatvezetés részeként mindenki megnézheti a Híradó stúdióját, beülhet régi szilveszteri kabarékat nézni az aulába, vagy ehet egy parizeres szendvicset a büfében. Hangulatos szocialista retro, kellemes kádárista nosztalgia, bár azért az egy kicsit szomorú, hogy nemsokára feljön a nap, hazamennek a kíváncsi nézők, elindul a műsor, a hangulat azonban marad.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
