"A bizottságra mély benyomást tett Pécs jelentése, mivel nagyon sok területen sikerült előrelépést elérni a 2006-os kiválasztás óta" - áll abban a jelentésben, amelyet az Európai Bizottság első monitoring ülése után fogalmaztak meg. A 2007. november 21-i ülésen Európa 2010-es kulturális fővárosainak képviselői - Essen, Isztambul és Pécs - számoltak be az előkészületekről és a főbb feladatokról.
A monitoring bizottság véleményét az előzetesen megküldött kérdőív, a brüsszeli prezentáció, valamint az ott elhangzott kérdésekre adott válaszok alapján fogalmazta meg. A jelentés megemlíti, hogy a pécsi kulturálisfőváros-projekt számos kulcspozíciójából távoztak vezetők. A monitoring bizottság ugyanakkor reményét fejezte ki, hogy a vezetői struktúra ennek ellenére jól funkcionál. A jelentésben szerepel, hogy művészeti vezetőt neveztek ki a programok kidolgozására, ami jelzi a dokumentum idejétmúltságát.
Ahogy arról beszámoltunk, a művészeti vezető két nappal a bizottság meghallgatása után távozott, mert nem látta biztosítottnak a feladat ellátásához szükséges feltételeket.
A hurráoptimista jelentés szerint "nagyon sok energiát fektet Pécs az infrastruktúra kiépítésébe" és kiemelte, hogy a három város közül az elért eredmények alapján Pécs a legsikeresebb. A bizottság felhívta a figyelmet a lakosság és a civil szféra bevonásának fontosságára, a nemzetközi kulturális tartalom és az európai értékek és üzenetek hangsúlyozására a 2010-es évadban és a felvezető években.
A friss hírek szerint az öt beruházásból egy, a Nagy Kiállítótér azonban idő hiányában nem készül el.
A bizottság megállapította, hogy Essen és a vele együtt pályázó Ruhr-vidék jelenlegi programja túl széles spektrumot ölel fel, nem kellőképpen fókuszált és hiányoznak a megvalósításhoz szükséges pénzügyi fedezetek. Isztambul esetében a bizottság szintén elismerte az előkészítésre fordított igen nagy energiát, azonban mind a menedzsment területén, mind pedig a tervezett programok finanszírozása területén komoly hiányosságokat, illetve megoldásra váró feladatokat lát.
A monitoring bizottság előtt minden kulturális fővárosnak kétszer kell beszámolnia az előkészítés menetéről: első alkalommal az évad kezdete előtt legalább két évvel, második alkalommal pedig legkésőbb fél évvel a rendezvények megkezdése előtt.
A bizottság fő feladata, hogy véleményével, tanácsaival segítse a városok felkészülését, és hangsúlyozza a hosszútávú célok és fenntarthatóság szempontjait a sokszor túlzottan az adott év kihívásaira koncentráló városok számára.
Ehhez a cikkhez ajánljuk
- Kultúr
Bepillantást nyerhetünk az idén érkező Alien sorozat hátborzongató világába
A kedvcsináló A nyolcadik utas: a Halál hangulatát idézi.
március 23., 16:06
- Mindeközben
Sydney Sweeney csobbant egyet a medencében, és ezzel robbantotta is a lájkbombát
tegnap, 22:00
- Mindeközben
Varga Viktor durva videóval jelentkezett be Baliról: „Halálközeli élményünk volt az óceán közepén”
tegnap, 21:22
- Címlapon
Több mint 140 halott, 732 sérült – drámai a helyzet a földrengés sújtotta Mianmarban
7,7-es erősségű földrengés rázta meg a területet.
tegnap, 20:58
- Kultúr
Márkó és Barna Síkideg – Jó hírek poloskáknak
Márkó és Barna szerint rengeteg „jó hír” érkezett az ország állapotáról, és az is jó, hogy ezekről mind elvonja a figyelmünket a gyűlöletkeltés.
március 24., 08:09
- Kultúr
Mostantól magyarul is elérhető a szólásszabadság kézikönyve
A könyv négy évvel ezelőtti megjelenésekor éppen heves viták dúltak a szólásszabadság jogáról.
március 24., 10:53
- Kultúr
A Netflix új nyomozós sorozatát Agatha Christie is megirigyelné
Szemtelenül szórakoztató lett A rezidencia.
tegnap, 21:04
- Kultúr
A fiú cowboykalap formájú fejjel született, nincsen könnyű élete
A Tubi tudja, hogyan kell megfeszíteni a húrt.
március 24., 06:00
- Mindeközben
Demcsák Zsuzsa egy mondattal beoltotta új frizurája miatt Nagy Zsolt Leót, aki csak pislogni tudott a beszóláson
tegnap, 20:20
- Címlapon
Példátlan lépés Kövér Lászlótól, de olyat sem láttunk még, amire ezzel reagált
Zajlik az élet a magyar parlamentben.
tegnap, 17:16
- Mindeközben
Elizabeth Moss köpni-nyelni nem tudott, olyan bizarr dolgot kértek tőle A szolgálólány meséjének forgatása után
tegnap, 19:19
- Mindeközben
Pumped Gabo heves szóváltásba keveredett Lukács Mikivel: „Arra van szükségem, hogy bekussolj végre, tesóm!”
tegnap, 18:32
- Címlapon
Húszmilliárd forintos a vesztesége, feljelenti az államot és a Fideszt a magyar milliárdos
A vállalkozó szerint megpróbálták belülről szétverni a cégét.
tegnap, 21:25
- Kultúr
Dr. Csernus Imre: Menjenek a p*csába!
Megérintette a halál szele, mégsem változtatott az életvitelén.
március 24., 12:01
- Kultúr
Példátlan összefogás, Alföldi Róbert ikonikus jelmeze is kalapács alá kerül
Társadalmunk legégetőbb problémáinak enyhítésén dolgoznak.
március 24., 17:59
- Kultúr
Gyilkosság rózsaszín graffitivel
Fekete festéket rendeltem, nem pinket! Most mi a fenét csináljak?
március 23., 07:35
- Kultúr
Gálvölgyi János a politikai hovatartozásáról vallott
A színész a mai televíziózásról is kifejtette a véleményét.
március 22., 06:03
- Mindeközben
Ráthonyi-Palácsik Tímea máig tartja a kapcsolatot Arnold Schwarzeneggerel: FaceTime-on gratulált a kisfiunkhoz
tegnap, 17:52
- Kultúr
Továbbgyűrűzik a vita a tudóstársadalomban, megszólalt a főigazgató
Még mindig nem került pont a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat átalakulásáról szóló ügy végére.
március 24., 12:13
- Kultúr
Oscar-díjas színésszel debütál a Gyilkos a házban következő évada
Egyelőre még titkosak az új karakter- és cselekményrészletek.
március 24., 12:36
- Mindeközben
Újabb világsztár tartózkodik Budapesten, feleségével megvan a véleményük a magyarokról
tegnap, 16:46
- Mindeközben
Szoboszlai Dominik újdonsült felesége, Buzsik Borka újabb esküvői fotókat posztolt, ilyen gyűrű került az ujjára
tegnap, 14:44
- Mindeközben
Dávid Petra fejére ráugrott egy tehén a Farm VIP-ban: „Óriási szerencsém volt, Judie szó szerint megmentette az életemet”
tegnap, 13:40
- Címlapon
Bepoloskázták a balatonalmádi polgármesteri hivatalt, több ügyben is vizsgálat zajlik
Megszólalt az Indexnek a polgármester.
tegnap, 19:39
- Címlapon
Miniszterelnöki megbízást kapott Gáspár Győző
Orbán Viktor személyesen írt neki levelet.
tegnap, 19:51
- Mindeközben
Hajdú Péter és Láng Eszter elárulták, miért halasztották el idén is az esküvőjüket
tegnap, 12:20
- Mindeközben
Jenna Ortega üvegből készült ruhában jelent meg egy tévéműsorban, csoda, hogy nem repedt szét rajta
tegnap, 09:25
- Mindeközben
Teljesen kiborult az internet népe egy méregdrágán árult éttermi csirke miatt, bizarr okból kerül egy vagyonba
tegnap, 08:15
- Címlapon
A német hírszerzés szerint Vlagyimir Putyin nagyszabású háborúra készül a NATO ellen
tegnap, 06:00
- Mindeközben
Visváder Tamás posztolt egy titkos videót A Nagy Duettről, ezen a bakin nevet az internet népe
tegnap, 07:04
- Címlapon
A BYD miatt különös összeesküvés-elméletek terjednek Szegeden
A Kutyapárt szerint baj van a városi kommunikációval.
tegnap, 20:26
- Címlapon
„Csókosok” kétharmada játszhatott szerepet a Munkácsy-díj Bizottság lemondásában
Kérharmados többségbe kerülhettek a protekciósok.
tegnap, 20:59