A megcsalástól a gyilkosságig és vissza

Zavarban vagyok a Spirállal kapcsolatban, mint Gusztos Péter a gyóntatószék előtt. Nyilvánvaló ugyanis, hogy a két fiatal alkotó képregénye mérföldkő a műfaj hazai történetében. Nem folytatja a Zórád Ernő-, vagy ismertebb nevén a Füles-vonalat. Nem próbálkozik reménytelenül az amerikai szuperhős-sztorik imitálásával. A trendek közül a Sin Cityhez áll a legközelebb, mert a Spirál is darkos, a fekete-fehér képeket csak a vér pirosa oldja néhány oldalanként. De míg Frank Miller a képregény műfaját alakítja a saját beteg vízióinak megfelelően, a magyar rajzoló, Futaki Attila ellenkező irányból indul. A képzőművészet felől közelít, és művészi igényű festményeit rakja össze történetté. Ha azonban az olvasó művészkedő alibi-képregényre számít, erős lesz a sokk.

Mitől parázik a Gusztos Péter-hasonmás?

Futaki a kortárs magyar festészetben ritka technikai tudással megfestett kockáiból ugyanis fullasztó, sötét, vértől és testnedvektől iszamós világ rajzolódik ki. Aminek középpontjában rejtélyes módon a falból Adamnak nevezett Gusztos Péter áll. A kölyökképű, de kopaszodó, öltönyös SZDSZ-képviselő feltűnése a baljós budapesti utcákon az első pillanatban zavarba ejti az olvasót, aki hasztalan keresi a liberális értékrend, a koalíciós szakítás vagy az egészségügyi reformálmok jeleit. Az utóbbira talán ha az első fejezet utal, ahol az ifjú liberális hasa váratlanul megnyílik, mire elveszti az eszméletét. Folytatása azonban ennek a szálnak sincs.

Gusztos szerepeltetése miatti értetlenségünk amúgy is hamar elhalványul, mivel a következő oldalakon még ennél is nagyobb rejtélyek vonják el figyelmünket. Nem Kóka János tűnik fel testhez tapadó szuperruhában, kívülre húzott alsógatyában, hanem a főszereplőn lesz úrrá olyan belső harc, mintha lemondásra kényszerülő liberális minisztert alakítana.

Adam oldalakon keresztül vergődik egy börtöncellában, mert hiába keresi az emlékeit. Aztán egy rejtélyes kalapos úr látogatása megnyitja a múlt kapuját. Sajnos. A flash back ugyanis csak további, érzékletes rajzokon kibomló tépelődést hoz. Eszmélésről, ájulásról, belső lüktetésről, Végzetről és Sorsról van szó, a főszereplő hol magába roskadva ül "feldolgozásra váró akták" felett, hol "minden perc örökkévalóságnak tűnik", vagy ha nem, akkor "furcsa bizsergések" futkároznak a hátán. Az olvasó pedig vadul lapoz, hogy derüljön már ki végre, mi nyomasztja a jóravaló szabadelvűt.

Amikor a szenvelgő Adamot minden átmenet nélkül összeverik egy vécében (hogy került oda?), majd a támadó a szájába hugyozik (premier plán), felriadtam. Megállapítottam, hogy bár túl vagyok a képregény felén, fogalmam sincs a megpróbáltatások okáról.

Kőkemény proletárbakancs

Visszalapozva végül kihámoztam valami kis történetet a "fülben doboló vér", "küszködő elmejátszma" és "emlékek unásig ismert pergése" közé szorult néhány kockából. Adam eszerint összejött egy korábbi nőjével, de félt, hogy az megcsalja, és ezen egy délután annyit rágódott, hogy ujjai nemcsak hogy "szórakozottan gyűrték a formanyomtatványok egyikét", de örökre maga mögött hagyta a munkáját is. Sőt, mire az irodából a garázsba ért, már úgy érezte, "minden mozdulatát fürkésző szemek kísérik."

Idáig érve a történetben már olyan megszállott voltam, mint Adam, azzal a különbséggel, hogy tudtam, én mit akarok. Meg akartam fejteni a képregényt. Az egyedileg festett kockák ugyanis olyan erővel jelenítették meg a főszereplő vívódását, a rajzoló olyan biztos kézzel váltogatta a kameraállásokat és a plánokat, hogy nyilvánvaló volt, többről van itt szó, mint hatásvadász eszközökkel megírt, se füle, se farka történetről.

Én azonban nem követem el az író, Nikolényi Gergely hibáját, és nem élek vissza az Önök értékes idejével. Bizony, a Spirál mégiscsak egy klisékből összefércelt regény, állapítottam meg többszöri olvasás után. A történet minden következetlensége ellenére is szimpatikus persze, ilyesmit ugyanis akkor ír az ember, amikor titkos szerelme nem vele, hanem a sporttagozatosoktól a Rolanddal jön össze. Hazafelé tehát cigit vesz, és Nietzschét olvas a parkban, majd miközben kőkemény proletárbakancsa alatt csikorognak a kövek (lásd Adrian Mole) kigondol egy sztorit a tipródó hősről, akit megcsalnak, mire ő erkölcsi fölényének tudatában a lét alapjait kezdi feszegetni. És annak ellenére, hogy "élete színtelen délibábként lebeg", sőt, "önnön tébolya pincelabirintusába zárja magát", később jól lemészárolja a csajt, és egy teljességgel követhetetlen időugrással végül a gaz csábítót is.

Lesz jobb

A sztori részben egyébként a rajzoló következetlensége miatt zavaros. A dramaturgiailag fontos események, a megcsalás, a gyilkosság, a börtönből szabadulás ugyanis egy-két kockán jelennek csak meg, miközben hosszú oldalakat kap a lelki tusa. Ez mégis jelentéktelen probléma, mivel történet közhelyes bölcselkedései (mi értelme élni, ha a szabadság börtönbe zár?, vagy az élet önmagába forduló spirál), a lazának szánt, de poros klisék (ki hív manapság szegény ördögnek bárkit is?) akkor is agyoncsapnák a képregényt, ha a fordulópontok olyan tiszták lennének, mint egy népmesében.

Úgy tűnik, az ígéretesen induló magyar képregény a magyar filmnél már ismert problémák elé néz. Megjelennek ugyan az autonóm módon alkotó vizuális tehetségek. Futaki külföldről nézve is olyan egyedi stílussal bír, hogy a Spirált a túltelített francia piacon is kiadják. A forgatókönyvírók viszont képtelenek ehhez a színvonalhoz méltó történeteket kitalálni.

Reményt keltő mindenesetre, hogy a rajzoló következő képregényéhez sikerült tehetségesnek mondott szövegírót találni. A projekt Esterházy Péter közreműködésével formálódik, és a Fuharosok című regény alapján készül. A megjelenésre sajnos várni kell, mivel Futaki Attila a képregény minden kockáját nagyméretű olajképen festi meg. Így van idő arra, hogy esetleg kiadják a többre érdemes Spirált üres buborékokkal, hátha valaki képes lenne megírni akár Gusztos Péter vad kalandjainak hiteles történetét is.

Futaki Attila - Nikolényi Gergely: Spirál
Magvető Könyvkiadó, 2008