Sámuel, Hajna
18 °C
32 °C

Parasztvakítás lett a sztárkiállításokból?

2007.10.19. 12:33
Öt éve ováció fogadta az első, százezreket megmozgató sztárkiállítást. Azóta a sztárkiállítás-hullám beterítette a hazai múzeumi életet, de nem örül mindenki. És hogy kerül a képbe a politika?

Kezdetben volt a Monet-kiállítás, és mi hallatlanul lelkesek voltunk, mert Magyarországon évtizedek óta nem volt olyan hisztéria kulturális intézmény körül, mintha odabenn egy harmadrendű pornósztárok és félanalfabéta kidobófiúk részvételével zajló valóságshow folyna élőben.

Az utcán kígyózó sorok és előre elkapkodott jegyek jelenségét ráadásul nem lehetett a lakosság egyszeri eszméletvesztésével magyarázni. A Szépművészeti impresszionistáit (250 ezer látogató) egy másik megakiállítás, a 400 év francia festészete követte, és ezúttal a Műcsarnoknál taposták egymást a képzőművészet rajongói, összesen 350 ezren.

Aztán megkezdődött a múzeumok háborúja, amit úgy ünnepeltünk, mint ha egyenesen Donald Rumsfeldtől tanultunk volna művészettörténetet. Nyilvánvaló volt ugyan, hogy a sztárkiállítások marketingcélokra használják fel a híres művészek nevét. Az ötszáz év spanyol festészetét bemutató kiállításra El Grecótól, Velazqueztől, Goyától csak a kevéssé ismert munkákat tudták Magyarországra hozni. Dalitól festmények helyett grafikákat láthattunk, és Van Goghnak is csak a másodvonalbeli festményeit állították ki.

De hiába volt a Caravaggio-kiállításon csupán egyetlen Caravaggio-festmény, a Szépművészeti stábja a saját, nemzetközi szinten is rangos gyűjteményéből egészítette ki a tárlatot, így a közönség végül is értékes anyaggal találkozott. Hasonlóan alakult a többi intézményben is, optimizmusunk tehát töretlen maradt: a sztárkiállítások eloszlatják a kötelező iskolai programokon rögzült képet, miszerint a képzőművészet egyenlő a poros, kongó termekben unatkozással. A családoknak, ha hétvégi programot szerveznek, a múzeum is eszükbe jut majd, így lassan megjelennek a látogatók a kortárskiállításokon, sőt a magyar alkotók munkái körül is.

A látogatók helyett érdekes módon azonban a sztárkiállítások szaporodtak el az országban. A közelmúltban a Szépművészetiben inka-, Szegeden Goya-kiállítás nyílt, Szentendrén a barbizoni alkotókat mutatják be, a Millenáris a Titanic katasztrófájával dobott nagyot, a modern művészet bemutatására létrejött debreceni Modem pedig furcsa mód a reneszánsz Leonardóval szállt be a versenybe.

Inkakiállítás a Szépművészetiben

Közben megjelentek az új trend kritikusai, és azt állították, hogy a sztárkiállítások nemhogy nem segítenek a hazai kultúrán, hanem egyenesen rontanak a helyzeten. Hogy kell ezt érteni? Nem jó, ha értékes műtárgyakat nézünk? Vagy nem érték Monet, Van Gogh és az inkák? Hogy képbe kerüljünk, az elégedetlenkedők helyett először a sztárkiállítás-hullámot elindító Baán Lászlót, a Szépművészeti igazgatóját kerestük fel provokatív kérdéseinkkel.

Az elitizmus vége

"A múzeum azért van, hogy az egymást követő generációknak átadhassa az ismereteket. Amelyik nem így tesz, annak gyűjteménye halott" - kezdte meggyőzően a beszélgetést a kiállítási boomot elindító igazgató. "A kiállítások sikerének és hasznosságának bizonyítéka a látogatószám" - folytatta megnyerő és lehengerlő stílusban.

A nyolcvanas években évente húszmillióan mentek múzeumba, ez a szám a rendszerváltás után a felére csökkent. "Ezeket az embereket vissza kell csábítani" - ismertük meg a programot, amiért az európai szinten is figyelemre méltó, évi 6-700 ezres látogatószámával a Szépművészeti valóban tesz is.

Az intézmény programja egyébként nem ront, hanem emel a színvonalon, válaszolt a támadásokra Baán. A bevételekből a Szépművészeti ugyanis finanszírozni tudja a műtárgyvásárlásokat és a kapcsolódó programokat. "Nyugat-európai múzeumoknál is kiemelkedően magasnak számító, 40-50 százalékos saját bevétellel dolgozunk" - mondta. Ennek köszönhetően az intézmény a palettát színesítő vállalkozásokat, például reprezentatív kulturális magazint indíthat, amelynek első száma a napokban jelent meg.

A múzeumi szakmán kívülről érkezett igazgató két szempontot emelt ki. A múzumoknak meg kell tanulniuk a közönség nyelvén beszélni. A kiállításokat múzeumpedagógiai eseményekkel, katalógussal, családi programokkal és online jegyrendeléssel kell kiegészíteni, hogy így el lehessen érni a közönség minden rétegét.

Vége van annak az időnek, amikor az üres múzeumban a szakma magának rendez kiállításokat, emelte fel a zászlót az igazgató. Ez véleménye szerint ahhoz vezetne, hogy csökken a kiállíátsok száma. "Hiszen mivel lehet mérni a sikert? A szakmai publikációk számával? A citációs indexel? Ezeknél jobb visszajelzés a látogatószám" - tért vissza Baán vesszőparipájához. Majd elárulta a kiállítás szervezés másik lényeges elemét: a jó marketinget.

Baán és Hiller a Van Gogh-kiállítás 250 ezredik látogatójával

Az általuk bevezetett program "az egész múzeumi életet kezdi áthatni", ismerte el Baán László, aki szerint ez az út minden kulturális intézmény számára járható. Egyetértő bólogatásunkat csak az igazgató által említett példa állította le. Szerinte ugyanis a Műcsarnok Coolhunters című, az ezredforduló fiataljainak kultúrájával foglalkozó kiállítása a közönségbarátság kritériumának eleget tett, és csak a marketingen kellett volna erősíteni a sikerhez. A koptatott farmereket, kitűzőket és tavalyelőtti videóklipeket felvonultató kiállítás szerintünk viszont legfeljebb a gyermekükkel laza kapcsolatot tartó szülők számára nyújthatott izgalmakat, a kor popkultúrája iránt érdeklődők vagy az abban élők számára a Coolhunters inkább avítt vagy ciki volt.

A sztárkiállítás veszélyei

A képzőművészet független alakjai kritikusan szemlélték Baán programját. "A siker legprimérebb jele a látogatószám" - mondta a sikeres, 2006-os építészeti biennále kurátoraként vagy a Lánchíd eltüntetésének szervezőjeként ismert Nemes Attila.

Nemes szerint meg kell különböztetni nemzeti intézményeket és alternatív kiállítóhelyeket. A nemzeti intézményeknél az a cél, hogy programjaikkal széles körben nevet szerezzenek. "De tudni kell, hogy Monet vagy akár Andy Warhol kiállításától nem mozdul meg semmi a kulturális életben. Ez showbiznisz" - árnyalta Baán képét a kurátor, elismerve, ebben a szférában a látogatószám lényeges adat.

Ugyanez káros a rétegízlést kielégítő alternatív kiállítóhelyeknél. Itt hiba lenne számon kérni, hogy nem állnak sorba a jegyekért. A progresszív kultúrával foglalkozó intézmények nehezen működtethetők profitcentrikusan, de Nemes Attila szerint mégis fontosak, mivel az alulról jövő kezdeményezések közül kerülnek ki azok, amelyek valóban hatást gyakorolnak a kulturális életre és a társadalomra. "Gondoljunk csak a kezdetben szűk kör által ismert dadára vagy a bauhausra." Nemes szerint ebben a szférában a szakmai relevancia számít.

A sztárkiállítások kényszere egyébként a nagyobb intézményekre is veszélyes lehet, mutatott rá a kurátor a modern képzőművészeti galériaként indult Modemre, amely egyéves, csendes működés után a reneszánsz polihisztor, Leonardo kiállításával tört be a médiába.

"A sztárkiállítás az intézmény profilvesztéséhez vezetett, ami hosszú távon nem tesz jót például a Modemnek" - vélte. "Nem Leonardóval van baj, hanem hogy nem a megfelelő intézményben mutatják be. A Titanic-kiállítás például jó helyen van a Millenárison. A Modemnek a modern művészet sztárjaival, például Man Ray-jel, Picassóval kellett volna próbálkoznia. A Modem hiteles modern műhelyként nem adhatja el magát a jövőben, hiszen olyan, mintha nem lenne világos, szakmai koncepciója."

Leonardo kortárs volt

Vajon mit gondol a profilvesztésről a szakmában Baán legfőbb követőjének tartott Modem-igazgató, aki Debrecen kulturális életének központjává tenné a frissen felhúzott múzeumot.

Gulyás Gábor alapjaiban vitatta kérdésünk jogosságát. Az igazgató szerint szó sincs profilvesztésről, mivel a Leonardo inkább sorolható a szakmai programok, mint a sztárkiállítások közé. Felvetettük, hogy a Leonardo látszólag rendelkezik a sztárkiállítások minden ismérvével: egy jól ismert név köré épül. Aztán készült hozzá egy hatalmas lovas szobor, aminek érdekessége nem a tudományos olvasata, hanem inkább az, hogy nagy, és pontosan ilyet eddig még nem készítettek a világon.

Gulyás elismerte egyébként, hogy látogatórekordra számítanak. Sőt, készülnek egy hasonlóan jól futtatott szocreál kiállítással is. A Leonardo azonban ennek ellenére sem sztárkiállítás, mivel képesek lettek volna háromszor ennyi látogatót fogadó kiállítás építésére is, ám számunkra nem ismertetett szakmai elvek miatt mégsem így tettek.

Gulyás a vitatott Leoanardo-kiállítás belépőjével

A Leonardo az igazgató értelmezésében ráadásul kortárs kiállítás, mivel korszerű, multimédiás eszközökre épít. Például azért, mert több monitort használnak, mint a vetítés kérdésével foglalkozó műcsarnokbeli kiállítás.

Gulyás végül elmondta, hogy a koncepciótól már csak azért sem térnek el, mert a céljuk mindig is az volt, hogy megszólítsák és behozzák a közönséget.

A politika paravánja

Zavarban voltunk a Modem igazgatójának válaszától, és csak az intézmény szakmai programjait egykor vezető, majd viharos gyorsasággal távozó kurátor, Bencsik Barnabás erősített meg minket: a debreceni intézmény feladta azt a programját, amiről az igazgató tavaly nekünk is beszámolt.

Ami számunkra értéksemleges megállapítás volt, az Bencsik szerint az egész hazai képzőművészetre is kiható, káros folyamat. A sztárkiállítási láz nem terjedhetne ennyire, ha nem segítené a politika is.

"A látogatott kulturális intézmények kikezdhetetlen, pozitív képpel bírnak" - állapította meg Bencsik, mi pedig bólogattunk, hiszen valóban, ki merné nyilvánosan bírálni azt a múzeumot, amelynek lépcsőin kipirult arcú családok szökellnek, magaskultúrával feltöltekezve.

"A politika szívesen áll az ilyen programok mögé, örül a művészeti vidámparknak, mert az rá is jó fényt vet." Az előnyöket pedig fokozza, hogy így a múzeumok bevétele is növekszik, tehát kevesebbet kell rájuk a minisztériumnak költenie.

Bencsik szerint a politikailag közvetve vagy közvetlenül támogatott, külföldről egy az egyben importált sztárkiállítások nincsenek jó hatással a hazai kulturális életre. "Nyugaton is cirkulálnak ilyenek, de nem a nagy, nemzeti intézményekben. Azokban önálló kutatómunka folyik, éveken keresztül, nemzetközi együttműködésben. A Szépművészetit az európai szinten is jelentős gyűjteménye is erre predesztinálja, és nem arra, hogy készen kapott kiállítási termékek bemutatóterme legyen."

A hazai sztárkiállítások szakmailag megkérdőjelezhetőek, a nagyot akarás ugyanis felülírja az elméletet, állította a kortárs művészeti kiállításokat szervező, egykor a MEO szakmai koncepciójáért is felelős kurátor. "Ezek nem minden esetben kellően előkészített projektek. A szakmai érvek helyett a marketing mozgatja a rendszert. Jellemzően nem egy kiérlelt szakmai koncepció mentén állítanak ki műveket, hanem azt rakják ki a falra, amit a nagy külföldi nevektől éppen be tudnak szerezni. Ez nem sztárkiállítás, hanem parasztvakítás" - fejtette ki a hazai képzőművészeti életben szokatlan nyíltsággal.

A sztárkiállítások közvetett kára a szakértő szerint az erőforrások elvonásában jelentkezik. "Az úgynevezett sztárkiállítások felemésztik a rendelkezésre álló kevés pénzt. A nézőszám hajszolása mellett a szisztematikus tudományos munkára és a kutatók nemzetközi szakmai integrálására, önállóan létrehozott saját kiállítások megvalósítására kevés energiát fordítanak ezekben az intézményekben."

"Közben az olyan kiállításokat, mint a világhírű Breuer Marcell, a német Vitra csinálja meg helyettünk."

Kutyaszorítóban

Hogyan veszi fel a kesztyűt a kényszerhelyzetben lévő Műcsarnok, amelyet a nemzeti intézmények biztos melegéből a közelmúltban a piacgazdaság viszonyai közé vetett a minisztériumi akarat. (Röviden: Az intézmény ezután is kap támogatást, de mivel hozzácsaptak még egy múzeumot és egy galériát, a pénz már csak a működési költségekre elég. A kiállításokra maguknak kell előteremteniük a forrásokat.)

Sor a Műcsarnok előtt a 2005-ös 400 év francia festészete című tárlatnál

A kortárs művészettel foglalkozó vezérintézmény nincs könnyű helyzetben. Miközben a Műcsarnokot egy pályára helyezték például a Szépművészetivel, adottságaik eltérőek. A kortárs intézménynek ugyanis nincs saját gyűjteménye, a múzeumok közti kiállításcserébe, nagy nevek viszonylag olcsó megszerzésébe, szomszédjával ellentétben tehát nem tud beszállni.

"A Műcsarnok speciális pozícióban van. A klasszikus, reprezentatív, tágas épület nagy kiállításokra predesztinálja" - mondta az igazgató, Petrányi Zsolt. Majd szembehelyezkedve a Szépművészeti vezetőjével, hozzátette: "A kortársban azonban ritkák az olyan nevek és hívószavak, amik tömegeket vonzanának be." Kivételként a hazai kiállításaikkal botrányokat kavaró Nitschet és Serranót említette meg.

Petrányi tudatában van annak, hogy új pozíciójukban létfontosságú lesz a látogatószám növelése, de ezt nem blockbuster rendezvényekkel szeretné elérni. Meglátása szerint a sztárkiállítások az ismeretterjesztés új módját jelentik. Ugyanakkor hamis képet adnak a képzőművészetről, mivel "az alkotók népszerűségét előbbre helyezik a művészettörténetben betöltött szerepüknél".

"A sztárkiállításokkal nincs gond ott, ahol rendezésüket az intézmény profilja, szakmai adottságai és missziója megengedi" - enyhített aztán az óvatosan fogalmazó igazgató.

Náluk a profil a kortárs művészet, a szakmai adottságot a kurátorok jelentik, és persze raktáraik nincsenek tele műtárgyakkal. A missziójuk pedig a szakmaiság, amelynek keretein belül szeretnék növelni a látogatottságukat.

Petrányi hangsúlyozta: nem szeretnék, ha a nézőszám utáni hajsza határozná meg a kiállításaikat, ezért inkább a kommunikáció erősítésén gondolkodnak. Végül azért megjegyezte, hogy nincsenek könnyű helyzetben, mert a vizuális nevelés nem készíti fel a látogatókat a kortárs képzőművészetre.

Látogatószám után oszt pénzt a minisztérium?

Informátorainktól úgy hallottuk, a kulturális minisztériumban is egyre lényegesebb kérdés, hogy melyik intézményben mekkora volt a látogatószám. Milyen súllyal szerepel a látogatószám a források elosztásánál? - tettük fel a kérdésünket a pénzekért felelős fejlesztési és gazdasági szakállamtitkárnak, Závecz Ferencnek, aki levelében kitérő választ adott.

A múzeumok költségvetését nagyon sok szempont alapján állítják össze a szakemberek.
Ilyen szempontok pl.:
- általános épületfenntartási és személyzeti költségek
- gyűjteményi munka (őrzés, állagvédelem, gyarapítás stb.) költségei
- tudományos, szakmai, szakértői, kutatói munka költségei
- közművelődési programok költségei
- közönség-kapcsolat szervezésének (kiadványok, internet, stb.) költségei
- kiállítások szervezésének költségei (itt veszik figyelembe többek között a látogatószámot is)
- egyéb feladatok költségei.

Tehát látható, hogy a látogatószám is fontos, de természetesen csak egy a számos más meghatározó szempont között.