Az első ír felhőkarcoló megépítésére kiírt pályázatot, amely a U2 együttesről kapja nevét az egyik legismertebb brit építész, Norman Foster nyerte meg. A 120 méter magas építmény legtetejét az ír banda tojás alakú, függesztett és hangszigetelt stúdiója díszíti majd.
Az első tervek csupán egy hatvan méteres tornyot építettek volna a U2 tiszteletére, de a dublini önkormányzat mert nagyobbat álmodni, és megduplázta a torony magasságát a pályázati kiírásban. Az első pályázati kiírás a pontozás bonyolultsága miatt semmisítették meg, és még 2004-ben a BCDH építésziroda kapta a megbízást. Azután mégis új pályázatot írtak ki, mivel a BCDH tervét túl drágának találták a befektetők.
A dublini kikötői terület fejlesztésével foglalkozó hatóság (DDDA) által engedélyezett építési munkálatok 2008-ban kezdődnek, előzetes becslések szerint a torony 200 millió euróba kerül majd. Az építkezés része a dokknegyed általános felújításának.
A "U2-Tower" egy meghajlított háromszögre emlékeztet, amelyen 100 méteres magasságban kialakítanak egy kilátóteraszt is.
Az épület energiaellátásáról a tetőn elhelyezett szélturbinák és napelemek gondoskodnak. A tervre a megbízást a Geranger Ltd nevű konzorcium adta, amely ingatlanos cégek mellett a U2 tagjait is magába foglalja. Írország legmagasabb épülete, a U2 torony várhatóan 2011-ben készül majd el.
Norman Foster a világ egyik legsikeresebb, legkeresettebb építésze, a londoni üzleti negyed, a City egyik legközismertebb irodaépületét, a "Gherkin" (magyarul uborka) néven elhíresült felhőkarcolót, a Reichstag üvegkupoláját és a nemrég újonnan megnyitott Wembley stadiont is a hetvenkét éves építész tervezte.