A Life hattyúdala

További LIFE cikkek

A Life fotósait bemutató sorozatunk végére értünk: a még ma is aktív Joe McNally képeivel búcsúzunk.

A teljes egészében fotókra épülő Life magazin értelmezte újra a hírfotó szerepét az újságírásban, így lett a fotótörténelem meghatározó lapja. Különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások jellemezték, az olvasók az első perctől kezdve imádták, négy hónappal az indulás után már heti egymillió darabot kapkodtak szét. A magazin híres fotósai most az Indexen!

A fotótörténelem meghatározó lapja, különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások – ez a Life magazin. Az első, teljes egészében fotókra épülő hírújság, amely teljesen újraértelmezte a hírfotó szerepét az újságírásban. A Life magazint egyébként hivatalosan 1883-ban alapították, de 1936-ban egy szerencsés tulajdonosváltást követően vált jelentős lappá. Ekkor jelent meg az a szám, mindössze 10 centért, amelynek címlapján az azóta már ikonikussá vált Alfred Eisenstaedt-kép volt a Times Square-en csókolózó párról.

Az olvasók az első perctől kezdve imádták ezt az új formátumot, az első példány 380 000 példányban kelt el, négy hónappal később már heti egymillió darabot kapkodtak szét. A Life magazin őrült menőnek számított, ők írtak először az LSD-ről, nem véletlen, hogy a hatvanas évek világát bemutató Reklámőrültek című sorozatban az ellenkultúra éppen egy life-os magazinszerkesztő, Joyce Ramsay karakterén keresztül jelenik meg.

Végtelen sokáig lehetne sorolni a híres képeket, Robert Capa normandiai partraszállásról készült homályos foltjai, Gordon Parks jellegzetes, aktivista munkái, Henri Huet ábrázolása a vietnami háborúról – ezeket mindenki nagyon jól ismeri. Sorozatunkban a Life magazin fotósait mutatjuk be az Indexen!

Indulásakor a Life óriási sikert aratott: az emberek imádták az erős képekre épülő magazinos anyagokat, szétkapkodták az újságot, milliós példányszámokban jelentek meg az óriási költségvetéssel készülő kiadványok. A háborús tudósítások és komoly társadalmi ügyek felkarolása mellett a Life-nak sikerült megőriznie a menő státuszát, mindig mindenre nyitottak voltak, a kalifornai napfényt, a hippiket, a melegeket, az emberjogi aktivistákat ugyanolyan szívesen fotózták és dolgozták fel riportokban, mint a sztárok csillogó vagy éppen unalmas életét. Az ötvenes években, a Life fénykorában 38 fotós dolgozott a magazinnak. De arra már Peter Stackpole is felfigyelt, hogy nem lesz ez így jó: a szenátusi meghallgatásokról a televíziók sokkal gyorsabban, sokkal naprakészebb anyagokat szállítottak, mint az alapvetően fotóriportban gondolkodó Life magazin.

A technológiai forradalom a Life-ot is legyőzte: a lassabb, magazinos tempó és az ezzel járó elmélyültség, na és a hatalmas költségvetés nem tudott versenyben maradni. A Life végül 1972-ben végleg felhagyott a hetilapos megjelenéssel, és különböző formátumokban támadt fel újra meg újra ezen a néven, míg 2007-ben végleg megszűnt. Az online kereshető archívumuk még ma is egy aranybánya, ha régi képeket támad kedvünk nézegetni. Az archiválásra híresen ügyeltek: így aztán a magazinban helyhiány vagy egyéb szerkesztési okok miatt meg nem jelent képeket is böngészhetünk a fotósok eredeti jegyzeteivel.

A szerkesztőség állandó fotósainak végtelenül izgalmas élete volt: bejárhatták a világot, politikusokhoz, hírességekhez ugyanolyan bejáratosak voltak, egy folyamatosan változó világról tudtak folyamatos tudósítást adni.

Joe McNally 1994 és 1998 között volt a Life fotósa, ekkor már 23 éve nem létezett ilyen státusz a magazinnál. A 62 éves fotós ma is nagyon aktív, nemcsak fotósként dolgozik folyamatosan, de könyveket ír, világítást tanít, workshopokat tart a portréfotózásról. A Life mellett dolgozott a Time-nak, a Newsweeknek, a Fortune-nak, az Entertainment Weekly-nek, a The New York Timesnak és a Men's Journalnak. Az egyik Life-os címlapjáért Alfred Eisenstaedt-díjat kapott, ma már főleg a National Geographicnak dolgozik, McNally vezette be a NatGeot a digitális fotózás rejtelmeibe.

Leghíresebb munkája a 2001-es New York-i terrortámadás után készült: a világ egyetlen életnagyságú Polaroid kamerájával hozta létre a Ground Zero arcai című sorozatát, amelyet 9/11 egyik legjelentősebb művészeti teljesítménynek tartanak. A 246 életnagyságú képből álló sorozatot a Life könyv formában is kiadta.

"Mindig is imádtam a táncot fotózni" - számolt be a kezdetekről McNally. "Egy ideje már Oroszországban voltam, éppen Csecsenföldön vészeltünk át egy bombatámadást egy bunkerben, amikor Igor, a fixerem mesélte, hogy az egyik barátja balettozik. Rögtön mondtam, hogy imádom a táncosokat fotózni, erről kéne tudósítanunk! Ő pedig beleegyezett." A Bolsoj balett táncosa a hóban. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

A Life szerkesztői azonban nem pörögtek rá a témára. "Felejtős, nem érdekel minket a Bolsoj balett." - mondták a lelkes McNallynak. "De engem igen, és nagyon meg akarom ezt csinálni" - erősködött tovább, míg végül engedélyezték. Igaz, hozzátették, hogy pénzt nem adnak rá, így a repülőjegyet és a szállást is magának kellett megoldania. A Bolshoj ballett a kulisszák mögött. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

McNallyt azért érdekelte annyira az orosz balett, mert rajtuk keresztül szerette volna bemutatni az orosz élet és mindennapok abszurditását: hogy az ország egyik felében tankok masíroznak, Moszkvában pedig zavartalanul táncolnak a balerinák a színpadon. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Paloma Herrera argentín táncosnő egy New York-i stúdióban 1996-ban, ő volt az Amerikai Balletszínház legfiatalabb táncosa. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Eközben Moszkvában. Férj és feleség, Mark Peretokin és Nina Semizorova képnek fel egy szaunában. A törölközőbe csavart félmeztelen férfiak tapssal fogadják az előadást. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Vissza a Bolsojba: a Diótörő egyik szereplője várakozik. A Bolsoj igazgatója egyébként pénzt akart kérni McNallytól, hogy a táncosait fotózhassa, de ő inkább egy másik módszerhez folyamodott. Csinált róluk egy-két képet, amit előhívott és megmutatott a táncosoknak, úgyhogy mire észbekapott, már őt hívogatták, hogy mindenképpen szeretnék, ha lefotózná őket. McNally tanácsa a fotósoknak: mindig mutasd meg a munkádat az alanyoknak! (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Ismét Paloma Herrera, ezúttal a New York-i Metropolitan színpadán próbál 1996-ban. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Pár várossal arrébb: a Bolsoj táncosai a színpadon. A Life-nak egyébként nem konkrétan a balettal volt baja, csak nem értették, miért kellene nekik egy orosz társulattal foglalkozni. Végül egy 12 oldalas riportban dolgozták fel a témát, amit nagyon jól fogadtak az olvasók. Pedig pont ettől tartottak, hogy miért érdekelne bárkit is Illinois-ban az orosz balett? (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Leszidják a balerinákat az előadás után. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

McNally végül titokban fotózott az előadásokon, de ez sem volt egyszerű, hiszen a Bolsoj előadásaira általában minden jegyet eladnak elővételben. Végül egy jegyüzértől 150 dollárért vett jegyet. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Paloma Herrera ezúttal a New York-i metróban. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Mindeközben Oroszországban Tatyana Rastorgueva, a Bolsoj balett táncosa a moszkvai metróban csinálja ugyanezt. Mivel McNally nem fizetett a Bolsojnak, a város különböző pontjain fotózta a táncosokat: szinte könyörögtek, hogy a metróban, tetőkön, gőzfürdőkben pózolhassanak. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Nadezhda Gracheva, a Bolsoj Ballet balerinája hattyújelmezben a tetőn a Kremlre nézve. A kép készítéséről, a pénzt kérő igazgatóról és a februári hidegről McNally ebben a videóban beszél részletesen http://vimeo.com/74256962 (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Anna Ivanova Hamupipőke jelmezében egy moszkvai utcán. A Bolsoj egy nagyon komoly társulat, és a korábban róluk készült képek is ennek megfelelően meglehetősen konzervatívak voltak. A táncosok végre felszabadultnak érezhették magukat miközben McNallyval dolgoztak. (Fotó: Joe Mcnally / Europress / Getty)

Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.

MEGVESZEM

Ehhez a cikkhez ajánljuk

Bookline

Balatoni József
Kamaszkór

4500 Ft

Szlavicsek Judit
Doszpot nyomoz

4932 Ft