Minden héten háború

2014.02.08. 11:38
Pilótaként harcolt, majd fotósként tudósított, táskájában mindig lapult egy kis morfium, végszükség esetére. Nem volt rá szüksége: kilencvenéves korában halt meg, éppen február 8-án, 2009-ben. A Life magazin fotósait bemutató sorozatban Terence Spencer.

A teljes egészében fotókra épülő Life magazin értelmezte újra a hírfotó szerepét az újságírásban, így lett a fotótörténelem meghatározó lapja. Különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások jellemezték, az olvasók az első perctől kezdve imádták, négy hónappal az indulás után már heti egymillió darabot kapkodtak szét. A magazin híres fotósai most az Indexen!

A fotótörténelem meghatározó lapja, különleges, erős, hatásos képek, címlapok, képes összeállítások – ez a Life magazin. Az első, teljes egészében fotókra épülő hírújság, amely teljesen újraértelmezte a hírfotó szerepét az újságírásban. A Life magazint egyébként hivatalosan 1883-ban alapították, de 1936-ban egy szerencsés tulajdonosváltást követően vált jelentős lappá.

Az olvasók az első perctől kezdve imádták ezt az új formátumot, az első példány 380 000 példányban kelt el, négy hónappal később már heti egymillió darabot kapkodtak szét. A Life magazin őrült menőnek számított, ők írtak először az LSD-ről, nem véletlen, hogy a hatvanas évek világát bemutató Reklámőrültek című sorozatban az ellenkultúra éppen egy life-os magazinszerkesztő, Joyce Ramsay karakterén keresztül jelenik meg.

Végtelen sokáig lehetne sorolni a híres képeket, Robert Capa normandiai partraszállásról készült homályos foltjai, Gordon Parks jellegzetes, aktivista munkái, Henri Huet ábrázolása a vietnami háborúról – ezeket mindenki nagyon jól ismeri. Sorozatunkban a Life magazin fotósait mutatjuk be az Indexen!

Háborúban született, háborúban szolgált, háborúban dolgozott. 1918-ban éppen bombázták Angliát, mikor világra jött, így szinte természetes volt, hogy a második világháború kitörésekor azonnal bevonult. Tehetséges pilóta volt, több kitüntetés kapott leszerelésekor. De a békekötéskor sem tudott lemondani az izgalmakról, mindenhol ott volt, ahol történt valami, mégis teljesen ép bőrrel úszta meg, kilencven évet élt. Feleségével 62 évig voltak házasok, annyira szerették egymást, hogy nemcsak közösen írták meg az emlékirataikat (Living Dangerously), de az asszony nem is tudta túlélni a férje halálát, másnap már nem ébredt fel. A lánya gondozza fotós hagyatékát, amelynek legnagyobb részét a Beatlesről készült képek teszik ki, de még ez a több mint 5000 darab is csak csepp a tengerben Spencer hosszú munkásságához képest. A Life magazin számára elsősorban háborúkból tudósított, később a People magazin számára fotózott hírességeket.