Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMAz ARTE megszakít minden kapcsolatot a lengyel köztévével
Az ARTE francia-német kulturális tv-csatorna megszakítja kapcsolatait a lengyel közszolgálati televízióval, mert "nem osztja az európai értékeket az a párt, amelyikhez a Telewizja Polska (TVP) elnöke kötődik" - idézi az ARTE elnökének levelét a Le Monde című francia napilap hétfői számában.
A mértékadó párizsi újság szerint Jérome Clément február 18-i keltezésű, Piotr Farfalhoz intézett levelében "az ARTE történetével összeegyezhetetlen nézetekre" hivatkozva mondta fel az együttműködést a TVP-vel. Annak nemrég kinevezett elnöke ugyanis az ultrakatolikus, nacionalista és antiszemita Lengyel Családok Ligájának (LPR) aktív tagja - hangsúlyozta a Le Monde.
"Be kell látnunk, hogy nem osztja az európai értékeket az a párt, amelyikhez a TVP elnöke kötődik" - írja az ARTE elnöke, hozzátéve, hogy a már folyamatban lévő projekteket a csatorna befejezi, de "a kereskedelmi kapcsolatokat a lengyel közszolgálati televízió következő elnökének megválasztásáig felfüggeszti".
A két országos és 12 regionális csatornával rendelkező TVP 1996-ban kötött először együttműködési megállapodást az ARTE-vel, amelyet 2000-ben újítottak meg a koprodukciós tevékenységek bővítésével.
Kisöpörné a zsidókat
A lengyel közszolgálati média vezető testületeiben és felügyelőbizottságaiban ülő tagokat még a tavaly őszi választásokon megbukott jobboldali koalíció pártjai delegálták posztjaikra: a Jog és Igazságosság (PiS), az Önvédelem és az LPR. A Le Monde kommentárja szerint a múlt év végén politikailag megerősödött LPR és az Önvédelem szemet vetett a közszolgálati tv-re. A TVP felügyelőbizottságában helyet foglaló képviselőik karácsony előtt menesztették az előző elnököt, és helyére Farfalt nevezték ki.
A döntést a felügyelőbizottság nagy része megkérdőjelezte, arra hivatkozva, hogy a szavazáskor a tagok többsége nem volt jelen. Az ügy bíróság elé került, az viszont nagy meglepetésre jóváhagyta a kinevezést.
A Le Monde idézi Adam Michnik, egykori neves lengyel ellenzékit, a Gazeta Wyborcza főszerkesztőjét, aki elsőként leplezte le Farfal kötödését a "neonáci mozgalomhoz". Eszerint a tv-elnök néhány éve azt írta egy lapban: "a zsidókkal szemben szigorú korlátozások szükségesek, ha népünk egészséges módon kíván fejlődni ... itt az ideje, hogy kisöpörjük a zsidókat egész Európából".