Rendőri segítséggel hallgattatták el a Rise FM-et

2009.08.27. 12:44 Módosítva: 2009.08.27. 16:23
Az NHH a rendőrség segítségével lekapcsoltatta a Rise FM adóját a Citadella tetején. Két cég is küzd a fővárosban és környékén fogható 88,1 megahertzes frekvencia sugárzási jogaiért, pedig rádiót valójában egyik sem szeretne működtetni.

Ma délelőtt rendőri segítséggel a Nemzeti Hírközlési Hatóság elhallgattatta a Rise FM-et, vagyis a budapesti rádiócsatát, egyelőre legalábbis a rockerek nyerték meg. Már közel három hete utcáról utcára tart a küzdelem a Rise FM és a Pont FM között, hiszen mindkét rádió ugyanazon a frekvencián, a 88,1 megahertzes ultrarövidhullámon sugároz, az előbbi lakossági technóval és house-szal támad, amire az ellenfél a nyolcvanas-kilencvenes évek rockslágereivel vág vissza könyörtelenül. Van olyan kerület, főleg Budán, ahol a Citadella tetejéről adó Rise FM fogható, Pest külső kerületeiben viszont a Pont FM-et lehet hallani. A belvárosban azonban általában a house és a rock könyörtelen remixe szól a 88,1-en.

Most ennek az állapotnak vetett véget az NHH, miután másodszor már karhatalommal érkezett a Citadellára. Múlt hét kedden ugyanis egyszer már megpróbálta a hírközlési hatóság lekapcsolni a Rise FM-et, de az adó munkatársai egyszerűen nem engedték be őket.

Rendezetlen tulajdonviszonyok

A Rise FM azonban nem kalózadó, legalábbis ők nem így gondolnak magukra. A Rise FM Kft. ugyanis még tavasszal megvette a budapesti 88,1 megahertzen sugárzási engedéllyel rendelkező Rádió Infórum Kft-t a Rónai Egonhoz köthető Egopress Kft-től. Azóta azonban a cég már elállna a szerződéstől, mert véleményük szerint Rónai Egon eltitkolta, hogy a cégnek több tízmilliós tartozásai van. A Rise FM tehát visszakérné a pénzét, és visszaadná a rádiót, de amíg a bírósági per elhúzódik, a hatályos magyar törvények szerint felelős őrzőnek minősül.

Rónai Egon mindezzel mit sem törődve azonban a szerződés semmisségére hivatkozva a cégbíróságon újból bejegyeztette saját magát a Rádió Infórum Kft. ügyvezető igazgatójának, és ezután kérte az adó áthelyezésének engedélyezését az NHH-tól. Az NHH ezt az engedélyt meg is adta, mondván az ügyvezető igazgatónak jogában áll ilyen kérvényt beadni, majd ezután eldöntötte, hogy, lekapcsolja a Rise FM-et, hiszen jogellenes, hogy egyszerre két rádió szól Budapesten ugyanazon a frekvencián.

A Rise FM érvelése szerint az NHH-nak azonban nem csak azt kellett volna megnéznie a cégbírósági adatlapon, hogy ki is a cég ügyvezetője, de azért nem ártott volna, ha elolvassák azt a megjegyzést is, miszerint a cég tulajdoni viszonyairól éppen bírósági eljárás igyekszik dönteni.

Nem akarnak, de azért sugároznak

Az ügy érdekessége, hogy amíg a rock- és dancerajongók az adók fórumain mennek ölre egymással, valójában sem a Rise FM, sem a Pont FM nem akar sugározni hosszútávon ezen a frekvencián. A Rise FM-nél ugyan kérdésünkre azt válaszolták, hogy szeretnének Budapesten is jelen lenni, de a 88,1 megahertzes frekvenciát visszaadják, hiszen az adósságok miatt a megvásárolt cég nem működtethető nyereségesen. A Pont FM tulajdonosai meg ugyebár éppen azért adták el a frekvenciát, mert veszteséges volt a rockadó fenntartása.

Iparági pletykák szerint egyébként az értékes fővárosi frekvenciára a magyar foci jövőjéért éstöbb milliárdos állami támogatásért küzdő Advertum is bejelentkezett, ezzel is ellensúlyozva azt, hogy a cég érdekeltségi körébe tartozó három vidéki adót is elhallgattatott nyáron az NHH, mivel az adók több tízmillió forint sugárzási díjjal tartoztak az Országos Rádió és Televízió Testületnek.