Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMKiszabadították a New York Times tudósítóját
Az afganisztáni nemzetközi erők katonái kiszabadították az emberrablók fogságából a The New York Times újságíróját, tolmácsát azonban megölték a tálibok a szabadítási akció közben - közölte szerdán Kunduz tartomány kormányzója. Nyugati katonai tisztségviselők szerint az akcióban meghalt egy brit kommandós.
A műveletet egy amerikai különleges alakulat hajtotta végre kedd este az ország északi részén fekvő tartományban - tette hozzá Mohammad Omar. A kormányzónak némileg ellentmondva szóvivője azt mondta, hogy egy brit kommandó szabadította ki az újságírót.
Egy járási vezető szerint NATO-katonák voltak a szabadítók, a kommandós akció szerdán pirkadat előtt történt, és a rajtaütésben meghalt egy nő abban a családi házban, ahol a tálibok Farrellt és a tolmácsot fogva tartották.
Stephen Farrell - aki egyes források szerint brit, egy másik szerint ír - szombaton esett emberrablók fogságába tolmácsával, Szultan Munadi újságíróval együtt. A pénteki NATO-légicsapás helyszínére akartak eljutni. A nemzetközi katoai szervezet gépei tálib lázadók által elrabolt két tartálykocsi ellen hajtottak végre légi támadást; az akcióban civilek is életüket vesztették. Az eset körülményeit a nemzetközi katonai szervezet és az afgán hatóságok is vizsgálják.
Farrell kiszabadításának tényét megerősítették az afganisztáni NATO-erők.
A The New York Times is megerősítette internetes kiadásában, hogy újságírója szabad. A honlapon idézik Farrellt, aki elmondja, hogy "sok katona tűzharc közepette ragadta őt ki" a fogságból.
Annak a háznak az egyik tulajdonosa, amelyből Farrellt és tolmácsát kiszabadították, elmondta, hogy a tálib emberrablók kedden kérték tőle: éjszakára hadd szálljanak meg náluk. A NATO-katonák helikopteren érkeztek éjfél körül. Tűzharc tört ki közöttük és az emberrablók között - mondta a háztulajdonos, aki szerint a katonák az akció közben megölték az ő sógornőjét. A katonák elvitték magukkal Farrellt, de tolmácsát nem - mondta. Az afgánt reggel holtan találták a ház mellett - tette hozzá.
Farrell a második újságírója a lapnak, akit egy éven belül elraboltak Afganisztánban. A Pakisztánba hurcolt David Rohde Pulitzer-díjas riporternek és Tahir Ludin nevű afgán kollégájának hét hónapi fogság után sikerült megszöknie.