Aliz
3 °C
12 °C
Index - In English In English Eng

Kínai híradót is sugározna az új magyar tévé

2010.02.11. 14:25
Az év közepén indulhat a közszolgálati funkciókat is betölteni kívánó új magyar tévé, amelyet december végén jegyeztek be 5 millió forintos alaptőkével, és jelenleg az ORTT engedélyére vár.

A Hazai Digitális Televízió Zrt. egyedüli részvényese és egyik alapítója tagja Kornya László nőgyógyász, aki az Orbán-kormány idején azzal vált ismertté, hogy Stumpf István kancelláriaminiszter ismerőseként eleinte ő ügyvezette a Miniszterelnöki Hivatal által alapított In-Forrás XXI Kht.-t, amelynek történetét a 2002-es kormányváltás után is botrányos állami megbízások és pénzfolyósítások fémjelezték - írja a HVG.

Kiss Ferenc, a tévécég vezérigazgatója a hetilapnak úgy nyilatkozott, magyar csatornát akarnak indítani magyar embereknek, és nemcsak a határokon belül. A leendő stábról és a finanszírozásról viszont még korainak tartotta nyilatkozni. A csütörtöki Magyar Hírlapból azonban már bővebbet is megtudhatunk a csatornáról, többek között azt, hogy a köztévéből kiszoruló műsorok iránti igény ihlette, és hogy programjaikkal a kereskedelmi csatornák által ki nem szolgált 49 év feletti nézőket szeretnék megszólítani.

Programjaikban kulturális, ismeretterjesztő és oktatóműsorokat terveznek, és visszahoznák a színházi közvetítés műfaját is. "A kereskedelmi televíziók elbutító műsoraitól hangos hétköznapjainkban fel kell ismertetni az emberekkel, hogy szükségük van a kultúrára és a színvonalas adásokra" – mondta a Magyar Hírlapnak Kornya László, a Hazai Digitális Televízió egyik alapítója.

Többféle hír- és jogi témájú műsort is terveznek, ezek egyike lenne egy hazánkban élő kínaiaknak szóló hírblokk is, de "lemásolnák" az MTV-s Ablak című közéleti műsort is. A sportműsorok között helyet kapnak olyan rétegsportok is, mint a lovaglás, a golf vagy a vitorlázás.

Kornya László a napilapnak elmondta, az indulás időpontja egyelőre bizonytalan, jelenleg minden műsorszolgáltatóval tárgyalásban vannak, és az ORTT-engedélyek függvényében akár fél éven belül sugározhatják első adásukat.