Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMA Tv2-nél töltött nyolc év után a hivatalos közlemény szerint saját elhatározásából távozik posztjáról a TV2 vezérigazgatója. Várdy Zoltán közös megegyezéssel válik meg munkakörétől, de a ProsiebenSat1 csoport kérésének megfelelően 2010. október 1-jéig még dolgozik, segít kialakítani az őszi műsorstruktúrát és a jövő évi büdzsét. A médiacégnek három hónapja van, hogy megtalálja Várdy utódát, aki valószínűleg a Tv2-n kívülről érkezik a csatorna élére.
Várdy Zoltán 2002 óta dolgozott a TV2-nél, korábban mint kereskedelmi igazgató, majd a csatorna korábbi tulajdonosa, az SBS európai kereskedelmi alelnöke volt. 2007-ben nevezték ki vezérigazgatónak, két évvel később a cégcsoport közép- és kelet-európai regionális vezetője lett, vezetése alá tartoztak a médiacég romániai érdekeltségei is.
Egy hónap híján három éve vette át a Tv2 vezetését Várdy, aki első sajtónyilatkozataiban azt tűzte ki célul, hogy a csatorna három éven belül legyőzi az RTL Klubot. A Tv2 az igyekezet ellenére sem tudta megszorongatni a konkurenciát, az RTL a múlt héten például a kereskedelmileg fontos célcsoportban, főműsoridőben 25,2 százalékos közönségarányt ért el, míg a Tv2-nek mindössze 17,2 százalék jutott.
A Comment:com június elején megírta, hogy a ProSiebenSat1-csoport nem elégedett a vezérigazgatóval, és már keresi az utódát az Egon Zehnder International vezetői tanácsadói és fejvadász cég.
„Büszke vagyok a Tv2-nél töltött 8 évemre, és mindazon sikerekre, amit a csapatommal együtt elértünk. Jelentős eredménynek tartom. Úgy érzem, nyolc év után megérett az idő a váltásra, arra, hogy új fejezetet nyissak szakmai pályafutásomban” - nyilatkozta Várdy Zoltán, akinek még nincsenek konkrét tervei, hogy hol folytatja a munkáját. Egyelőre pihenni szeretne, és jövőre a Budapesti Corvinus Egyetemen tanít majd.
Thomas Ebeling, a ProSiebenSat1-csoport vezérigazgatója megköszönte Várdy Zoltán munkáját, és azt mondta, megérti, hogy a leköszönő vezérigazgató új kihívásokra vágyik.